Az 1. évad eléggé bejött, úgyhogy számoltam vissza a napokat a 2. évadig, ami már nem Matthew Quirk könyve alapján készült, csak továbbviszi a karaktereket. Pont emiatt volt bennem félelem, hogy milyen lesz a minőség, és az évadkezdés nem is oszlotta el teljesen az aggodalmamat, viszont továbbra is valamiért komfortos számomra a sorozat, mert megvan a 24-szerű hangulata.
(2020, 2023 könyv termése.) Én már tavaly is azt gondoltam, hogy amennyit olvastam, az felülmúlhatatlan. Gyerekként nagyon szerettem olvasni, de koránt sem tudok annyit, mint egyesek. Lassabban olvasok, viszont úgy peregnek előttem a sorok, mintha egy filmet, vagy sorozatot néznék.
Aztán mikor nagyobb lettem, a vizuális média sokkal jobban rabul ejtett, és a könyvekben sem találtam meg azt a valamit, amit kerestem. Se zsánerem nem volt, se kedvenc íróm. (Na jó, talán Darren Shan mindig is az volt és lesz is.) Pár éve aztán feleségem könyvmolysága szép lassan átragadt rám is, emellett pedig kiábrándultam a sorozatokból, filmekből. Mindenki biztosra megy, a költségeket nézik, és egy adott sikerrecept alapján készülnek az alkotások. Ami a könyvekről nem mondható el. Vagy épp pont, hogy egyre jobban hasonlítanak a filmekhez, mert sok egykori forgatókönyvíró ragad billentyűzetet.
A bevezető után íme a konklúzió: 2024-ben 21 olvasásom volt, ami 5438 oldalt jelent! Ennyit szerintem fénykoromban sem olvastam. Tegyük hozzá, hogy ebből 1 képregény, 1 könyv 60%-át pedig 2023-ban már elolvastam, de akkor is durva. Beszúrok egy statisztikát a moly.hu-ról, hogy miként változtak az olvasási szokásaim és mennyiségeim.
A tovább mögött kicsit összefoglalom a 2024-es könyves évemet.
„2024 könyv termése” Tovább olvasása
Ugyan a sorozat három éve ment le Netflixen, csak a kezdésről írtam, viszont nem volt évadkritika, és ez a poszt ezt hivatott pótolni, hiszen az életem egyik meghatározó játékából készült sorozatáról beszélünk, ami valami hihetetlen szerencsés együttállásnak köszönhetően az egyik legkülönlegesebb sorozat lett, mind vizuálisan, mind pedig történetvezetésileg.
Történetmesélés szempontból háromszor három részre lett bontva a sorozat. A bevezetés, ami a főszereplők gyerekkorára koncentrál, és megalapozza a motivációkat, a középső harmad egy új felállást ad, amiben találkoznak a szálak, és elindulunk a végkifejlet irányába, a záró három epizód pedig a történet betetőzése, legalábbis ennek a sztoriszálnak, mert ugye elég nagy cliffhangerrel ért véget az évad. (Ugyanitt: remélem nem pusztult el a tanács, mert Jayce és Mel karakterei nagyon jók voltak. Viszont egy esetleges vég nagyon sokaknak adhat plusz motivációt.)
Emellett egy epizód 40 perc, ami nagyon kellemes, és ebből kifolyólag a történet is lényegretörő. Minden egyes jelenet hozzáad valamit a karakterekhez, építi őket, és előre viszi a sztorit. Az egész világ pedig csodás. Színes, szagos, élettel teli. Nagyon komfortosan éreztem benne magam. Még Zaunban is, ami ugye az alsóbb világ, amit áthat a szegénység, reménytelenség, és bűn.
De pont ez volt a sok dolog közül az egyik erőssége az Arcanenak. Minden karakter szürke. Se nem fekete, se nem fehér. Na jó, talán Silco az, aki a negatív oldalt képviseli erősen, de inkább csak szélsőséges. Egyébként nekem nem volt tiszta, hogy ő és Vander milyen kapcsolatban álltak egymással. De Jinx-szel való kapcsolata, és hogy egyedül az ő irányába tudott meglágyulni, az nagyon szépen lett bemutatva.
A sztori tulajdonképpen Vi és Jinx (avagy Powder) életét helyezi a középpontba, de több, a játékból ismert karakter is főbb szerepeket kapott. De ha még egy főszereplőt ki akarok emelni, akkor az talán Jayce, aki a hexkristályokat birtokolja. Annyi hibát hadd rójjak fel, hogy a hivatalos oldalon olvasható karaktertörténetekhez nem teljesen idomul a bemutatott történet, de ha ilyen jó minőségben tudnak mesélni, akkor el tudom nézni.
Én azért hajlamos vagyok arra, hogy belekössek bizonyos karakterek motivációjába, identitásába, de itt annyira szépen simították bele a történetbe és a világba, hogy egyáltalán nem érdekelt, mert csak élveztem ezt a fantasztikus mesét. Bár a mese nem a legjobb kifejezés, mert fiataloknak egyáltalán nem ajánlanám.
Azt embertelen bravúrnak tartom, hogy mindegyik szál tudott érdekelni, és ez bizony az írásnak köszönhető. A Jinx-Vi-Caitlyn trió többfajta érzelmet felvonultató szála néhol belassult, máshol elvitte a hátán az egész sorozatot. De Jayce vívódása is nagyszerű volt, mert láthattuk, hogy a hatalom mire képes. Viktor kálváriájával is együtt tudtam érezni. Néhol megkapta a reményt, hogy aztán utána elveszítse. Két esemény ütött hatalmasat. Amikor Jayce lövése félrement, és amikor Viktorra rányitott az asszisztensnője, és megpróbálta megmenteni.
Az a szép ebben, hogy én, aki tudom, hogy mivé válnak ezek a karakterek, érdeklődve tudtam figyelni, hogy merre csavarják a történetüket. És emellett én, aki játszott a játékkal, rengeteg kikacsintást kaptam, ami a játékot nem ismerő nézőnek fel sem tűnik. A 8.részben Jayce és Vi közös harca a fegyvereikkel pedig geekgasm-ot okozott. Gyönyörű volt mozgóképen is látni azt, amit a játékból ismertem. Ezt is köszönöm.
Az évad második felét gyengébbnek éreztem, de Jinx fáklyás jelenete, a Guns for hire zenével ennyi év után is fantasztikus. Sajnos tényleg voltak hullámvölgyek, amikor muszáj volt karaktereket építeni, és fillernek érződő szakaszokat teremteni, hogy utána jobban üssön a kifejlet. De még ezekre is legrosszabb esetben 7/10-et adtam.
Az Imagine Dragons által választott főcímdalt a mai napig nem tudtam elfogadni, mint a sorozat főcímzenéje. Vannak olyan információk, hogy a Linkin Park – Heavy Is The Crown átdolgozott változata lesz az új intro, és azt már inkább el tudnám képzelni. Kíváncsian várom.
A szinkron szerintem nagyon jó lett, bár nem mindenki kapta meg a játékban lévő hangját, ami nem feltétlenül baj. Például Caitlynnek kifejezetten jót tett, hogy Csuha Bori szólaltatta meg, mert a játékban Agócs Judit szinkronizálja, ami itt nagyon nem működött volna. Ellenben Jinx és Tamási Nikolett párosa annyira tökéletes, hogy a játékban is emiatt a személyiség miatt játszottam vele egy ideig. Azt kicsit sajnálom, hogy Silco hangja nem lett ismertebb hang, mert túl fiatalosan hatott.
Az Arcane napjaink egyik csúcs sorozata. Minden jelenet egy festmény, egy műalkotás, és az animáció is kifejező, minden rezdülés tökéletes. Amúgy is imádom a League of Legends hőseinek splashartjait, de mindezt mozgóképen látni földöntúli élmény volt.
Érzelmi szinten is topon van, akkor is, amikor megölelik egymást a karakterek, vagy amikor csak egymás szemébe néznek. Ha a 2.évad csak tartani tudja ezt a színvonalat, akkor kapunk egy tökéletes 18 részes sorozatot, márpedig ez manapság ritkaság számba megy. Az évad 8,5/10, de a legjobbak közt tartom számon. Csak azért nem nagyobb a pontszám, mert néha ritmust veszített az én ízlésemnek. De ez ne vegye el senki kedvét, sőt, próbáljátok be!
(Az értékelőben lévő képek 4K felbontásban elérhetők.)
Én nagy rajongója vagyok a Has Fallen, vagyis magyarul Támadás a Fehér Ház ellen borzalmas címválasztású filmeknek. Főleg az első két részének. Megvan bennük minden, ami egy jó popcornos akciófilmhez kell. Karizmatikus főszereplő, akció, politikai szál, és némi összeesküvés. Talán most kezdenek visszatérni ezek a fajta sorozatok, de nekem még mindig hiányérzetem van. Most megérkezett a Paris Has Fallen, ami egyelőre csak nevében utal arra, hogy ugyanabban a világban játszódik, mint a filmek.
A sorozat nem húzza sokáig az időt, gyorsan kapunk egy elég jól felépített akciójelenetet. A párizsi brit konzulátust egy csapat fegyveres elfoglalja, hogy szembesítsék a francia védelmi minisztert egy korábbi balul elsült akciójának következményeivel. Nekem ennyi elég is volt, berántott. Szerencsére, nem húzták se túl sokáig a túszdrámát, és nem is oldották meg azonnal.
„Paris Has Fallen – Kezdett az 1.évad” Tovább olvasásaHogy mekkora bajban van a Marvel Filmes Univerzuma, azt 1 héten belül többször is megtapasztaltam. Először Robert Downey Jr. visszatérése borzolta a rajongókat jó és rossz értelemben is, és hát Hugh Jackman által ikonikusan megformált FarkasRozsomák karaktert is visszarángatták, mert volt az a pénz. Mert hát sajnos, ahogy én is, úgy valószínűleg Kevin Feige-ék is érzik, hogy az új generációban nincs meg az a karakteresség, amit az eredeti Bosszúálló csapat képviselt.
A tovább mögött részletesebben kifejtem a véleményem a MCU által felvetett problémákról, és persze magáról a filmről is, de inkább jelzem, hogy spoilerek várhatók, hiszen tele volt cameokkal a film, valamint az előzetesek sem épp azt adták át, amire számítottam. Elöljáróban, hogy ne kelljen mindenképpen elolvasni az értékelést, megírom, hogy 7/10-et adtam a filmre, mert amúgy szórakoztató volt, és egyértelműen a jobb MCU filmek közé tartozik, de az a valami plusz hiányzott.
És ahelyett, hogy elolvassátok a premier előtti kritikákat (ugyan miért tennétek? ne más mondja meg, hogy tetszeni fog-e a film! plusz én kvázi a film háromnegyedét lelőttem magamnak, mert az emberek képtelenek tartani a szájukat), inkább menjetek el a moziba, és döntsétek el, hogy nektek hogy tetszett! Ja és a szinkron szó szerint mocskosul jó!
„Deadpool és Rozsomák” Tovább olvasásaSzinte hihetetlen, de még nem született bejegyzés a blogon a The Boys-zal kapcsolatban. Többször nekifutottam, hogy összefoglaljam az első 3 évadról a véleményem, de egyszer sem sikerült összerakni. Úgyhogy egy bekezdésbe gyorsan összefoglalom, hogy utána rátérjünk a tovább mögött a 4.évad kezdésére, amiben egyelőre csak az első részre térek ki.
Számomra a The Boys sosem érte el azt a szintet, ami miatt sokaknál kultsorozattá vált. Igen, kiforgatta a szuperhős témát, és erős a társadalomkritikája, de valahogy sosem tudott olyat adni, ami miatt rajongani tudtam érte, de mindig elvoltam vele. Talán a főszereplők antipatikussága miatt van így, talán más miatt. Voltak kiemelkedő pillanatok, de 8 részenként 1 epizód nekem kevés. Márpedig sok részre nem emlékszem. És az is biztos, hogy erre a premierre se nagyon fogok.
„The Boys – Kezdett a 4.évad” Tovább olvasásaMár nem emlékszem, hogy milyen okból kezdtem el nézni ezt a sorozatot, mert a sztori nagyon távol áll tőlem. Valószínűleg Kaitlyn Dever miatt, akit többek közt én is szerettem volna látni a Last of Us sorozatban. Viszont ez a sorozat majdhogynem kötelezőnek kéne lennie mindenkinek, annyira fontos üzenete van a nemi erőszakkal kapcsolatban.
Egy lezárt történetről van szó, és a legfontosabb, hogy készült egy ‘A False Report’ című könyv megtörtént események alapján, majd a Netflix ezt adaptálta. Marie Adler áll a középpontban, aki azt állítja, hogy megerőszakolták. Megindul a nyomozás, de a kihallgatás során ellentmondásba kerül önmagával, és a rendőrség végül nem hisz neki, kikényszerítik belőle, hogy hazudott, ráadásul ezért még a lány lesz meghurcolva. Mondhatni egy fordított metoo a felállás.
A másik ágon évekkel később járunk. Karen Duvall nyomozó először egyedül, majd a hozzá csapódó Grace Rasmussen nyomozóval együtt próbál egy nemi erőszakokat elkövető sorozatgyilkos után kutatni. Legalábbis csak szerintük létezik ilyen, senki más nem látja az összefüggéseket az ország különböző pontjain elkövetett bűneseményekben.
Számomra nagyon furcsa volt, hogy egészen az utolsó részig nem ér össze a két szál, de akkor kap igazán értelmet minden, hogy miért. Addig pedig látjuk, hogy miként halad a nyomozás, ez teszi ki főleg a sorozat idejének nagy részét, a köztes időben pedig Marie kálváriáját figyelhetjük, hogy miként kell egyedül feldolgoznia önmagában az erőszakot, és az emberek megvetését, hogy figyelemhiányosnak lett megbélyegezve.
Az első rész beszippantott, elrepült az 58 perc, az utána következő részekkel viszont megszenvedtem, pedig azok már nem érték el az 50 percet sem. Ez nem a sorozat hibája, inkább az enyém. De tény, hogy jobb ritmust is adhattak volna a 8 epizódnak, ami gyorsan ledarálható még így is.
Spoilerezni nem akarok, mert tulajdonképpen nem is tudok, de inkább csak ajánlanám a sorozatot. A téma nem emészthető könnyen, de érdemes látni, hogy mit él át az, akivel ilyen történik. A casting tökéletes. Mariet fájt nézni, de pont ez volt a lényeg. Karen és Grace pedig annyira ellentétesek voltak, hogy pont ez a tűz és víz formáció adta meg a pikantériáját a párosuknak. Karen inkább az együttérző, gondoskodó, míg Grace a kemény, céltudatos, eredményorientált.
Nagyon úgy fest, hogy egyben az utolsó évad is, amiért nagy kár, mert azon ritka kivételek egyike ez a sorozat, ami javított a könyv bájosan naiv és egyszerű szerkezetén. A Láthatatlan Kard című regény, ami a sorozat ötödik darabja -tehát gyakorlatilag a teljes széria féltávja- került ezúttal feldolgozásra. Eddig szépen kanyarította a széria a történetet úgy, hogy itt csúcsosodjon ki minden, amivel eddig Alex Ridernek dolga volt, és a Scorpia nevű terrorszervezettel való harc végére is pont kerülhet.
Hiszem, hogy ha sokáig futott volna a sorozat, akkor kaptunk volna egy fiatal James Bondot, csak éppen menő kémcuccok nélkül. Az eszközök hiányát a mai napig bánom, mert a könyv tele volt kreatívabbnál kreatívabb felszerelésekkel. Ezzel ellentétben maga a kémvilág sokkal komplexebb, kidolgozottabb és realisztikusabb. Alex is kezd azzá válni, akit a könyvekből ismerhetünk, de mégis más, ami nem probléma, hiszen itt jó pár évvel idősebb.
A szezonpremier egy központi téma körül forgott, nevezetesen Jaszen Gregorovics utolsó szavai körül, aki azt kérte Alextől az előző évad végén, hogy találja meg az özvegyet, és akkor megtalálja a Scorpiat is, vele együtt a végzetét is. A fiú, Tommal és Kyraval kiegészülve Máltára utazott, hogy megtalálja ezt a bizonyos özvegyet. Gyakorlatilag ennyi.
Mindkét karaktert a lehető legjobban mozgatták. Tom a kissé bolondos szerepet hozta, amitől nekem libabőrös a hátam, de itt most speciel a bátyja, akinél megszálltak, annyira túltolta a laza, bohókás stílust, hogy mellette Tom egész kedvelhetőnek tűnt. Kyra pedig feketeöves billentyűzet-püfölőként segíti Alexet, és az érzelmi szálat is építgetik a két fiatal között.
Szóba került már most a Láthatatlan Kard nevű szuperfegyver, amivel az özvegy térdre tudja kényszeríteni a brit kormányt, és láthattuk a nagyon sejtelmes, már-már megmosolyogtató, 90-es éveket idéző árnyékba burkolózó, eltorzított hangú Scorpia vezetést is.
Nem titok, hogy az évad központi szereplője ez a terrorszervezet lesz, ennek a működésébe fogunk jobban belelátni. Remélhetőleg mégsem ez lesz a végső szezon, mert sok könyv van még, amit fel lehet dolgozni, ráadásul az író, Anthony Horowitz folytatta a regényeket, szóval alapanyag lenne még bőven. A kezdés nem volt semmi különös, felvezette az évadot. Mivel a teljes évad elérhető, óvatosan kell a netet figyelni, mert belefuthatunk spoilerekbe. Én is igyekszek a végignézésével, nem csak a fent említett okból, hanem mert tényleg élvezem a sorozatot.
