Könyvbemutató: Szántó Dániel legújabb regénye – A Három Törvény

Újra jó magyar szerzőktől olvasni. Az utóbbi években egyértelműen javult a tendencia: a magyar írók simán felveszik a versenyt a nemzetközi bestsellerekkel, sőt, a hazai kiadók ma már úgy vélik, hogy egy magyar név önmagában is húzónévnek számít. Szántó Dániel esetében a minőség szinte állandósult: nem ismétli önmagát, hanem mindig új, izgalmas témákat boncolgat. Legutóbbi könyvében a sci-fi világába is betekintést nyújt, ami a nyomozós történetek és a futurisztikus jövő rajongóinak is izgalmas lehet.

Az év eleji könyvbemutatója után idén ismét részt vettem egy könyvbemutatón. Szerencsémre addigra már elolvastam a könyvet, így az élménybeszámolót a saját véleményemmel fűszerezve tudom megosztani spoileresen. Előtte azonban egy kis összegzés a bemutatón elhangzottakról.

Szántó Dániel a mestreséges intelligencia témáját kapta el legújabb regényében. Elmondása szerint az AI fejlődése gyors, de a valódi probléma akkor kezdődik, amikor a humanoidok, vagyis a testet kapott robotok megjelennek. Eleinte házimunkára használjuk majd őket, de hamar eljutunk oda, hogy a társas kapcsolatok is kiválthatják. A válások számának növekedése és a folyamatos ingerek közepette a fiatalok számára a legegyszerűbb megoldás lehet egy intelligens robot, amely beszélgetésre, tanulásra, vagy akár veszekedésre is képes, amely a társas interakciókat majdnem teljes mértékben ki fogja váltani.

Dániel elmondása szerint a fiatalok egyre többet olvasnak, főleg dark-romance vonalon, ami kevésbé komoly, kevésbé mély irodalom. Az író azonban a saját könyveiben is szeretné őket megszólítani, és tapasztalata szerint sikerrel jár. Érzésem szerint ezt az új könyvében is érzékelni lehet, de erről már a tovább mögött írok spoileresen.

→ Tovább olvasása

Élménybeszámoló – Szántó Dániel: A siófoki ragadozó könyvbemutató

Szántó Dániel szombathelyi származású krimiíró könyveivel még csak most ismerkedek (hamarosan jön az értékelőm az Egy pap vallomásáról), úgyhogy kifejezetten jól jött, hogy nemrég Szombathelyre látogatott, hogy kicsit beszéljen önmagáról, valamint a nemrég megjelent A siófoki ragadozó című regényéről. Vele tartott vendégként Huller Ákos, akit a nézők az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című RTL-es műsorból ismerhetnek, hogy összetéveszthetetlen orgánumával borzongassa a hallgatóságot a könyvből felolvasott részletekkel. A beszélgetést Horváth Zoltán moderálta, aki a szombathelyi AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont NKft. ügyvezetője, és egyben a program szervezője volt.

2016, és 2017 után ismét egy könyvbemutató kapcsán látogatott a vasi megyeszékhelyre Szántó Dániel, vagy ahogy sokan ismerik „Dana”. Az író Szombathelyen nőtt fel, ide járt iskolába, és a mai napig hazajár, ahol sok kedves emlékkel találkozik, főleg, ha a Csónakázó-tó környékén jár. Huller Ákos úgy jött a képbe, hogy az Árulók forgatásán egyből szimpatikus lett neki, amikor látta, hogy a melegben a langyos pezsgőt egy húzásra megitta, majd a hangját hallva rögtön tudta, hogy ez az a hang, amire neki szüksége van a könyvei felolvasásához.

Dani sok inspirációt szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán eltöltött kollégista éveiből, amiből aztán tudott táplálkozni. Gyerekkorában sok fantasy regényt olvasott, és már akkor megszületett benne az elhatározás, hogy egyszer ki akarja majd próbálni magát íróként. Igazán viszont Jo Nesbø norvég író volt az, aki számára áttörést jelentett a krimi műfajában.

2015-ben jelent meg az első regénye, A revans. Eredetileg úgy érezte, hogy elég csak leülni, és írni, de gyorsan rá kellett jönnie, hogy a krimiírás nem így működik. Itt tervezni kell, és egyben látni az egészet, hogy hol lesznek fordulatok. Teleragasztotta a falát az ötleteivel, és egyfajta forgatókönyvként tekintett rá, ami segített neki, hogy szép lassan kikörvonalazódjon a sztori. Azonban a történet kitalálása a legkönnyebb része az írásnak, utána meg kell tölteni hihető karakterekkel, és élettel.

Arról is szó esett, hogy az olvasási szokások mennyire megváltoztak. A krimi, mint műfaj teljesen átalakult, sokszor más egyéb műfajokkal keveredik. Emellett pedig azonnali inger kell, főleg a fiatal olvasóknak. Míg régen egy krimiben a 100.oldalig nem történt semmi, manapság ez már kevés. Az olvasói igényeknek is meg kell felelni, ez az igazán a nagy nehézség a műfajban. A klasszikus olvasókat meg kéne tartani, miközben, ha a fiatalokat nem sikerül olvasásra csábítani, nem tudnak az írók írni, hiszen nem lesz ki megvegye a könyveket. A köztes utat kell megtalálni, ez az igazi kihívás.

Az elmúlt 10 évben hét regénye is megjelent, ami nagy termékenységre, és fantáziavilágra utal. Visszaolvasni azonban nem szereti a saját írásait, mert legszívesebben belejavítana, átírná őket. Azt viszont bevallotta Dani, hogy régen többet tervezett, manapság inkább már intuitív alapon ír. A siófoki ragadozó is utóbbi módon készült.

Az író beavatott bennünket, hogy miként került a helyszín középpontja Szombathely és Budapest után Siófokra. Szombathelyről felköltözött Budapestre, de aztán pár éve belefáradt a sok ember, és az állandó nyüzsgés okozta érzésbe. Új szakaszba kellett lépnie az életének, amit a felesége szülővárosában Siófokon talált meg. A balatoni települést egy nyugodtabb, csendesebb helynek tart, és összetartóbb közösség alakult ki.

Dani számára nagyon fontos, hogy ha ír egy regényről, akkor azt az adott topikot szeresse. A fő témái eddig a sorozatgyilkosság, Szombathely, börtönből való szökés, vallás, rasszizmus, influenszer jelenség voltak. A Siófoki ragadozó pedig egy kisvárosi krimi lett. A nagy dolgok után ezúttal egy mélyebb, kisvárosi krimi történetében merülünk el, ahol a fiatalokra helyezedő nyomás súlyát boncolgatja.

A könyv különlegessége, hogy két idősíkon játszódik párhuzamosan, és egyik sem a jelen. Az egyiken egy fiatal fiú utolsó napjait követjük nyomon a haláláig, a másikon pedig a nyomozás egy hetét, a végén pedig az utolsó napot párhuzamosan mutatja be, ahogy a fiú és végül a nyomozók találkoznak a potenciális tettessel.

Végül pedig elárulta Szántó Dániel, hogy 7 kötet után ezúttal a sci-fi műfajba akar belekóstolni, mert az egész emberiség helyzete érdekli. A három test probléma és Az idő gyermekei amik mostanában lekötik. Hogy ebből mi sül ki, azt remélhetőleg hamarosan olvashatjuk.

Külön öröm, hogy annak ellenére, hogy szinte minden podcastet meghallgattam vele, mégis tudott új dolgokat mondani. Egy rendkívül szimpatikus, közvetlen embert sikerült megismernem, és nem utolsó sorban a könyvhöz is meghozta a kedvem.

25 éves Darren Shan Rémségek Cirkusza regénye

Világéletemben odavoltam a könyvekért…

Akár kezdhetném így is ezt a posztot, hiszen ahogy a könyvben egy pók, úgy az én életemben is egy könyv megváltoztatta az olvasással való kapcsolatomat. 10 éves körül lehettem, amikor egy nagy bevásárlóközpont könyves részén keresgéltem, és a kezembe akadt egy olyan fiataloknak szóló könyv, ami cím alapján félelmetesnek tűnt. Természetesen elkezdtem olvasni, amíg a szüleim vásároltak. Vásárlásonként 1-2 fejezetig jutottam csak, így egy teljes hetet kellett várnom a folytatásra, míg nem a könyvtárban is sikerült rábukkannom.

Ez volt Darren Shan – Rémségek Cirkusza (avagy Cirque du Freak), ami pontosan 25 évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg először Nagy-Britanniában. Ennek örömére a szigetországban újra nyomdába került új borítóval. A következőkben nemcsak a regénysorozat emléke előtt tisztelgek, és nosztalgiázok, de egyben megpróbálom megfejteni, hogy miért vált a fiatalok, és a felnőttek számára is az egyik legkedveltebb ifjúsági horror sorozattá az elmúlt két és fél évtized során. A cikk végén pedig pár, a fejemben kérdésként felmerülő gondolatra is válaszolt első kézből maga az író, Darren Shan. És még az is kiderül, hogy eredetileg ki lett volna a harmadik könyv főgonosza!

Rémségek Cirkusza (Cirque Du Freak) 25 éves jubileumi kiadás (Forrás: darrenshan.com)

→ Tovább olvasása

2024 könyv termése

(2020, 2023 könyv termése.) Én már tavaly is azt gondoltam, hogy amennyit olvastam, az felülmúlhatatlan. Gyerekként nagyon szerettem olvasni, de koránt sem tudok annyit, mint egyesek. Lassabban olvasok, viszont úgy peregnek előttem a sorok, mintha egy filmet, vagy sorozatot néznék.

Aztán mikor nagyobb lettem, a vizuális média sokkal jobban rabul ejtett, és a könyvekben sem találtam meg azt a valamit, amit kerestem. Se zsánerem nem volt, se kedvenc íróm. (Na jó, talán Darren Shan mindig is az volt és lesz is.) Pár éve aztán feleségem könyvmolysága szép lassan átragadt rám is, emellett pedig kiábrándultam a sorozatokból, filmekből. Mindenki biztosra megy, a költségeket nézik, és egy adott sikerrecept alapján készülnek az alkotások. Ami a könyvekről nem mondható el. Vagy épp pont, hogy egyre jobban hasonlítanak a filmekhez, mert sok egykori forgatókönyvíró ragad billentyűzetet.

A bevezető után íme a konklúzió: 2024-ben 21 olvasásom volt, ami 5438 oldalt jelent! Ennyit szerintem fénykoromban sem olvastam. Tegyük hozzá, hogy ebből 1 képregény, 1 könyv 60%-át pedig 2023-ban már elolvastam, de akkor is durva. Beszúrok egy statisztikát a moly.hu-ról, hogy miként változtak az olvasási szokásaim és mennyiségeim.

A tovább mögött kicsit összefoglalom a 2024-es könyves évemet.

→ Tovább olvasása

Fordította Abrudán Katalin – Interjú az Eddie Flynn sorozat fordítójával

A július 30-án megjelenő új Eddie Flynn regény, avagy a Fifti-fifti apropóján készült egy exkluzív interjú a Steve Cavanagh könyvek fordítójával, Abrudán Katalinnal. Megtudhatjuk belőle, hogy ki ő, mióta dolgozik a szakmában, hogy lett a The Defense címből 48 óra, milyen ember Steve, és még pár érdekes információ és tanács.

*^{Abrudán Katalin (fordító) és Steve Cavanagh (Eddie Flynn sorozat írója)}*

→ Tovább olvasása

Könyvajánló: Steve Cavanagh – 48 óra

A 2023-as könyves összefoglaló posztomban már lelkendeztem az író Tizenhárom című regénye kapcsán, ami a negyedik volt az Eddie Flynn szériában, de valamiért Magyarországon ez jelent meg elsőként. 2023-ban végre folytatódott a kiadás, és megjelent az első három rész is, én pedig idén belevágtam az elolvasásukba.

Mondhatni szokás szerint megijesztett a 450 oldalas terjedelem, és féltávon tartottam is egy egy hónapos pihenőt, de ez nem a regény hibája, hanem az enyém. A történet szenzációsan pörgött, nagyon olvasmányosan ír az író, és letehetetlen. Nem egyszer az alvásom bánta, mert nem lehetett abbahagyni.

Egyből az események közepébe csapunk, mivel Eddie Flynn ügyvéd tarkójához egy pisztolyt nyomnak, és kényszerítik, hogy nyerjen meg egy olyan ügyet, ahol ő nyilvánvalóan a rossz oldalon áll, de ha egyszer a lánya és a saját élete a tét, akkor mindent meg kell tennie, hogy kimentsen egy orosz maffiózót a törvény karmai közül.

Ha valaki csak ezt a rövid összefoglalását olvassa el a történetnek, vakarhatja a fejét, hogy mégis hogy lehet ilyen hosszú a könyv, és mi lehet izgalmas egy főként tárgyalóteremben játszódó krimiben? Hát gyakorlatilag minden. Az írónak egyedülálló képessége van feszültséget teremteni a legegyszerűbb szituációk kapcsán is, mint például bemenni egy ajtón. Nem túlzok, a könyv egyik kedvenc része nekem az volt, amikor be kellett mennie a bíróságra. A feszültség szinte szétszakította az oldalakat.

A Tizenhárom során megismertem már Eddiet, de most sokat árnyalt a karakterén a múltja bemutatásával, és így már értem, hogy mit takar a szélhámossága. Ezt a képességét pedig a lehető legjobb helyzetekben tudja kamatoztatni, és még érdekesebbé tette az amúgy is jó sztorit.

Ami tizenévesként számomra a 24 volt, az most felnőtt fejjel az Eddie Flynn sorozat lesz. Ugyan két könyvet olvastam el eddig, de biztos vagyok benne, hogy mindet el fogom. Függőjévé tett. 5-10 oldalanként olyan mini-cliffhangereket kaptunk, amit tanítani kéne. A teljes könyvnek jó volt az üteme, de amit a második felében művel, arra nincsenek szavak. Száguld a történet, és mindezt úgy, hogy logikailag végig rendben van, és minden cselekmény értelemszerűen következik a másikból.

Azt is fontos kiemelni, hogy annak ellenére, hogy a könyv címe 48 óra, ennek nincs nagy jelentősége. Igen, ennyi ideje van Eddienek megnyerni az ügyet, és a történet lineáris, de sok visszaemlékezés van, és párszor mondja, hogy épp mennyi ideje van hátra, de hogy ténylegesen 48 órát ölel fel az esemény, azt őszintén szólva nem tudom megmondani.

Külön öröm, hogy a fordítás is nagyon jó lett, amit Abrudán Katalinnak köszönhetünk. Szaladtam a sorokon és az oldalakon. Egyedül azért nem tudok 5/5 csillagot adni rá, mert ez a maffiás szál nagyon távol áll tőlem, és nem szeretem. De ettől függetlenül a moly.hu-n látható magas százalék, és a rengeteg pozitív visszajelzés nem véletlen. Annak is ajánlom, akit amúgy nem érdekelnek a tárgyalótermi thrillerek, mert ez sokkal több annál. Így kell manapság könyvet írni. Ez lesz mostantól számomra az etalon.

És a történetnek még koránt sincs vége. 2024. júliusában érkezik az 5.rész, amit Fifti-Fifti címet kapta, 2024. októberében a 6.rész, ami Az ördög ügyvédje lesz, és várhatóan 2025. februárjában jön A bűntárs. El leszünk látva olvasnivalókkal.

Könyvajánló: Véres Balaton sorozat

Zajácz D. Zoltán születésnapját nem is lehetne jobban megünnepelni, minthogy kicsit írjak a könyveiről. A héten megjelenő Sötétség Malmöben című könyv kapcsán pedig ideje ajánlanom az író azt a sorozatát, amivel befutott.

A magyar regényektől valamiért mindig is igyekeztem távol tartani magam. Már nem tudom pontosan hogyan futottam bele, de Zajácz D. Zoltán – Véres Balaton című krimije mégis szembejött velem, és a sok pozitív visszajelzés miatt elkezdtem kacérkodni vele, hogy talán adnom kéne neki egy esélyt. Az egyetlen problémám a korral volt, ugyanis hiába Balaton, hiába a modern köntösbe csomagolt nyomozás, a 70-es évektől ódzkodok. Aztán egy nap úgy ébredtem, hogy ideje esélyt adnom neki.

→ Tovább olvasása

Könyvkritika: 24 Deadline – Élj egy új napért

Aki ismer, vagy régóta olvassa a blogot, az tudja, hogy a hardcore 24 fan vagyok, ez a sorozat tett engem sorozatfüggővé, ez a kedvenc sorozatom. Minden évadot többször láttam, viszont van egy nagy hiányosságom, hogy a 24 világában játszódó könyveket nem olvastam. (Ellenben megvannak.) Tudtam, hogy a könyvek nem érik el a sorozat színvonalát, de a 24: Deadline még azt a minimális elvárásomat is alulmúlta. De azért akadtak benne jó dolgok is.

Kezdjük ott, hogy a 24 alaptézise, hogy van Jack Bauer (vagy nincs, lásd 24 Legacy). Van egy terrorfenyegetettség, és egy politikai szál. Jobb esetben CTU is. No meg valós idő, ketyegő óra, és természetesen 24 óra eseményeit meséli el (akár 12 résben is)! Ebben a könyvben ezek közül semmi nincs!

A történet elvileg pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a 8.évad befejeződött. Jack Bauert mindenki üldözi, de kapott 24 órát, hogy eltűnjön az országból. Az író nyilvánvalóan látta az összes évadot, és tisztában volt az eseményekkel, mégis úgy éreztem, hogy nincs meg a 24 hangulat.

Többek között ez amiatt is lehetett, mert hiába állt 24 fejezetből a könyv, ez nem 24 órát ölelt fel, pláne nem 1 fejezet 1 óra felosztásban. Sőt, azt se tudtuk, hogy mennyi az idő, mikor kezdődött a történet, hol járunk éppen. Néha egy-egy elejtett szóból (naplemente, éjszakai sötétség, csillagok) tudhattuk meg, hogy milyen napszakban járunk, de az is fájt, hogy hiába írta le az író, hogy az egyik karakter ránézett az órára, nem írta le, hogy mennyi az idő.

Jack Bauer karakterét nem mindig sikerült eltalálni. Sőt, szerintem a könyv nagy részében egy Jackhez nagyon hasonló szereplőt kaptunk, de mégsem volt meg karaktere. A szava járása sem illett rá (Jack sosem mondott olyat a sorozatban, hogy szevasz). Oké, ebben a könyvben evett, ivott, aludt(!), de nem is ez volt vele a bajom.

Hanem a motivációja. Ez nem spoiler, de ha úgy érzitek, hogy ennyit sem akartok tudni, akkor ugorjatok a következő bekezdésre. Jack, ahelyett, hogy minél előbb lelépne Amerikából, inkább meg egyszer utoljára szeretné látni a lányát, hogy elmondhassa neki, hogy szereti. Egyrészt a sorozatban ez volt kifejezetten az utolsó kívánsága Chloetól, hogy vigyázzon a családjára, mert velük fogják sakkban tartani. Erre rögtön hozzájuk akar rohanni, akiket nyilvánvalóan megfigyelnek. A családja pedig Los Angelesben van, úgyhogy a keleti partról el kell jutnia a nyugati partra.

A történet elvileg azt meséli el, hogy Jack miként jut ki az országból, de ez 4 fejezetig tart, amíg kijut New Yorkból, utána egy teljesen random, a nagy egészhez hozzá nem adó történetet kapunk, ahol másodmagával egy motors bandával kerül összetűzésbe. Ez egészen a 19.fejezetig tart, ahol ezt a szálat elvarrja az író, és újra az üldözésé lesz a főszerep.

Ráadásul több régi karaktert is visszahoz a történet, akik közül van, akit halottnak hittünk. Pont ő az, aki a legnagyobb szerepet kapja, és mégis, nem vitte előre a történetet, cserébe méltatlanul lett lezárva az ő szála. Az ilyenért kár volt visszahozni.

3/5 csillagot adtam rá, mert ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez egy 24 könyv, és hogy azt kellett volna elmesélnie, hogy Jack Bauer hogyan szökik meg Amerikából a következő 24 órában, akkor jó sztori volt. De nem vonatkoztathatok el, mert ezzel reklámozta magát a könyv. Szerencsére az utolsó nagyjából 5 fejezete megint jó, és fordulatos, de ez nem mentette meg a könyvet a csalódásomtól.

A következő részt már más író írta, és belelapozva örömmel láttam, hogy minden fejezet egy órát mesél el, és ebből kifolyólag a történet 24 óra alatt játszódik, szóval ez már bizakodásra ad okot. De nem fogok sietni, hogy elolvassam, az is biztos.

Könyvajánló: Frei Tamás – Puccs Moszkvában

Avagy Putyin végnapjai – André Calvi visszatér. Fú ez a cím…

Frei Tamás visszatért, és erre megint 4 évet kellett várni, a megszokottnak nevezhető 2 éves ciklus után. Ugyan most is érkezett volna 2022-ben egy új regénye a Peking szindróma, de azt elnapolta, mert nem érezte úgy, hogy aktuális lenne. Ennek ellenére valószínűleg idén, vagy jövőre mégis megjelenik. De erről majd a bejegyzés végén. Csak hogy maga az értékelő is úgy csapongjon időben, mint ahogy az író történetei.

Mindenféle szarkazmust félretéve, kétség kívül nekem ez lett Frei Tamás kedvenc regénye. Pedig amikor megtudtam, hogy ismét a semmiből, előjel nélkül érkezik egy új könyve, amit ráadásul nagyjából 5 hónap alatt írt meg, biztos voltam benne, hogy összecsapottnak fog érződni. Holott adta magát az orosz-ukrán háború, hogy feldolgozza, lévén André Calvi pontosan beleillik a mostani oroszok elleni utálat világképébe.

A címmel nagyon nem vagyok kibékülve. Mintha Frei Tamás túlságosan biztosra akart volna menni, és már a címben címszavakkal ugyan, de el akarta mondani, hogy miről szól a könyve. Puccs Moszkvában. Oké, sejtjük, hogy ez mire utalhat. Putyin végnapjai. Oké, még ezt is elfogadom, így legalább pontosítva lett, hogy nem a Prigozsin-féle lázadásról ír. André Calvi visszatér. Na ezt miért kellett? Egyrészt ő sokkal inkább volt itt mellékszereplő, másrészt a fülszövegbe is beleírhatta volna.

Szerencsére magának a regénynek a minőssége felülmúlta az elvárásaimat. Faltam az oldalakat, nagyon rég volt ilyen olvasási flow élményem. A cselekmény fő szála körülbelül 24 óra alatt játszódik le, ez nálam külön plusz pont. Az akció nagyon olvasmányos, és főleg látványos volt, mintha egy filmet néztem volna. Bár gyakorlatilag két fő akciójelenetből állt, és mindkettő egy repülőhöz köthető, ez csak utólag tűnt fel, és nem volt zavaró.

Ráadásul mivel a regény írása közben történt meg a Prigozsin-féle puccs-kísérlet, ezért azt is bele tudta írni több helyre, amitől még aktuálisabbnak érződik a regény.

Jó döntés volt André Calvit visszahozni, egy ilyen történethez ő kell. Ráadásul be sem kellett nagyon mutatni a karakterét, amivel szintén idő ment volna el. Egyébként érdekes, hogy mégsem ő, hanem nem meglepő módon Putyin volt a főszereplő.

Féltettem Freit, hogy úgy döntött, hogy a fikciót valódi szereplőkkel keveri, pláne a világ leghatalmasabb embereit helyezve középpontba. De ez is csak javára vált a történetnek, mert Putyin, Biden, Macron, mind-mind azonnal megjelentek előttem, nem kellett hosszú oldalakat azzal töltenie, hogy felépítse ezeket a karaktereket. Ellenben sikerült árnyalnia, kicsit megismertetni a gondolkodásmódjukat, és a döntéseik miértjét. Főleg Putyin esetében volt ez érdekes, hiszen megtudhattuk, hogy végül miért is döntött úgy, hogy mégis megindítja a támadást Ukrajna ellen.

Pörgős volt, fordulatos volt, olvastatta magát. Szerintem Frei sokat tanult az előző könyvei hibáiból, mert amiket azoknál felróttam (túl sok infó adagolás, időben és térben össze-vissza ugrálás) mind kijavította. Pont jó üteműek voltak a fejezetek, mikor kezdett volna lankadni a figyelmem, akkor jött egy mini-cliffhanger, és váltottuk is a nézőpontot, vagy az idősíkot.

Ez azt eredményezte nálam, hogy egy olvasáskor 40-70 oldalakat olvastam el, ami nagyon nagy teljesítmény. Mármint az írótól, hogy így fenn tudta tartani a figyelmem, és azt éreztem, hogy na még egy fejezetet. Frei már a korábbi könyveiben is erre törekedett, de azt hiszem itt sikerült neki a legjobban.

Valamint az érzelmi szál. Nem, nem szerelmi gondolok, hanem arra, minden spoiler nélkül, hogy az olvasónak az egyik fejezetben felemelő érzést ad, aztán rögtön a következőben úgy a földbe vágja, hogy utána még aludnom is nehéz volt. (Aki olvasta, annak csak annyit írok, hogy Odessza, és tudja mire gondolok.) Ezen kívül más ponton nem lehetett érzelmileg kapcsolódni a könyvhöz, ami negatívum lehet, de én ezt nem róvom fel hibának.

De hogy ne csak dicsérjem a könyvet, íme ami zavart. A könyv szerkesztője hanyag munkát végzett. Ha meglenne digitális formában, rákeresnék, hogy hányszor hangzik el a „mármint” szó. Folyamatosan magát kell kijavítania a pontatlan fogalmazás miatt. Ez a korábbi könyveiben is hiba volt, de itt is megmaradt. Illetve sokszor túlírta magát: „…a máltai útlevél valahogy mégiscsak megnyugtatta. Hogy neki van olyanja. Így aztán nála is volt mindig. Mármint az útlevél.”

Illetve az utolsó fejezet, ami nyilvánvalóan azért került bele a könyvbe így, ebben a formában, mert Frei már a következő regényét készíti elő, ami most már úgy tűnik tényleg a Peking szindróma lesz. Vélhetően annak is André lesz a főszereplője, aki már-már Jack Bauer-i magasságokban jár üldözés tekintetében. (Ugyebár az Agrárbárókban már egyszer át kellett alakítania az arcát, hogy el tudjon tűnni.)

Amit még nem értek, az a könyv borítójának hátoldala. Egy fél alakos Frei Tamás portré van rajta, és semmi más. Se leírás, se semmi más szöveg. De még egy vonalkód sem. Nagyon bizarr látvány, ahogy ott bámul rám. Pedig maga a kiadás igencsak minőségi. Jó a méret, kényelmes fogni, pont elég kemény a borítás, a lapok minősége és színe szép, a betűtípus is szemnek kellemes, ahogy a tördelés is.

Összességében tehát nekem bejött a könyv, ez köszönhető lehet Freinek is, de talán annak is, hogy én is sokkal érettebb lettem az évek során, plusz már tudom, hogy milyen stílusra kell számítsak az írótól, így nem okozott nagy meglepetést. Visszatért a lelkesedésem Frei Tamás regényei iránt, úgyhogy várom a következőt, aminél szintén ott leszek, és remélhetőleg nem kell újabb 4 évet várni rá.

2023 könyv termése

Hűha, micsoda év volt ez könyvek terén! Végre az első olyan év volt a 2023-as, amikor sikerült teljesítenem a magam által felállított kihívást, miszerint 12 hónap alatt 12 könyvet szeretnék elolvasni. Sőt, túl is lőttem ezen, hiszen 14 sikerült. Mindegyikről nem fogok írni, de röviden összefoglalom, hogy milyen is volt ez a regényes esztendő.

De előtte gyorsan hadd mondjam el, hogy ez hogyan sikerült. Csupán annyit változtattam az életmódomon, hogy esténként elalvás előtt a felesleges telefon pörgetés helyett, 20-50 perceket az olvasásra szántam. Sok kicsi sokra megy, szinte minden nap haladtam valamelyik könyvvel, és végül napi rutinná vált.

Egy kis statisztika: 2023-ban 14 befejezett olvasásom volt (ebből 1 képregény). 4448 oldalt olvastam, ami 13 oldal/nap átlagot jelent. Ez nagyjából stimmel is, hiszen átlagban ennyi egy fejezet. A valóságban sokkal inkább volt olyan, hogy egy-két nap kimaradt, és máskor pedig 30-50 oldalt olvastam el.

→ Tovább olvasása