Címke: kritika

The Paper 1×01

A The Office (magyarul a Hivatal (nem tudom, hogy ki találta ki ezt a magyar címet, de tuti, hogy egy percet nem látott a sorozatból)) a popkultúrában különleges helyet foglal el. Ez főleg a sorozatból készült mémeknek köszönhető, na meg annak, hogy nem kaszálták el az 1.évad után, ami visszatekintve se sikerült jóra. Az igazi örökségét és kult státuszát viszont csak a sorozat lezárta után kapta meg, ahogy szép lassan mindenki rátalált. Ennek a sorozatnak köszönhetően készülhetett el számos olyan mokumentary, ami próbált a nyomdokaiba lépni, például a Parks and Recreation.

Amióta befejeződött az Office, nem nagyon jött méltó utódja, pedig próbálkozások voltak. Az ausztrál verzió nagyon nem jött be az embereknek, úgyhogy visszatértünk Scrantonba, és egy olyan vállalat színfalai mögé lett most lehetőségünk bekukkantani, ami szorosan kapcsolódik a papírhoz. Ez pedig az újságírás.

THE PAPER 1X01 – 5/10

A téma nagyon jó. A fizikai értelembe vett újságírás pont a korának legnagyobb hullámvölgyében jár, hiszen képtelen versenyezni az internet gyorsaságával, ráadásul papír alapon egyre kevesebben olvasnak, sorra szűnnek meg a magazinok is. Ettől függetlenül az újságírás mindig egy izgalmas ág, én legalábbis szeretek betekinteni a színfalak mögé.

A The Paper ezt próbálja meg bemutatni. Ott kapcsolódunk be a történetükbe, hogy egy új főszerkesztő érkezik a TTT, vagyis a Toledo Truth Teller irodájába, Ned Sampson, akit a veterán Domhnall Gleeson alakít. Benne most sem kell csalódni, tökéletesen hozza, amit kell. Egyáltalán nem olyan, mint Michael Scott, és ezért kifejezetten hálás vagyok, mert azt a karaktert nem lehet még egyszer életre hívni.

Igazából az alapsztori ennyi, itt is a karakterek lesznek a fontosak, őnekik kell megtölteni élettel, és némi humorral a sorozatot. Hogy ez mennyire fog sikerülni, az a bevezető epizód után még nem egyértelmű. Az Office azért volt sikeres, mert egy életvidám sorozat volt, nem voltak mesterséges konfliktusok, erőltetett drámák, csak egyszerű hétköznapi emberek, akik hétköznapi dolgokat csináltak.

Oscar Martinez itt van az eredeti sorozatból, és ő el is lopta a részt az egysorosaival. Rajta kívül Mare Pitti (Chelsea Frei) és Nicole Lee (Ramona Young) azok, akikben látom a potenciált egy jó karakter lehetőségére, de egyelőre sokat ők sem mutattak. Akiből viszont túl sokat is láttam, az Esmeralda. Te jó ég, ez a nő még a Modern Családból Glorian is túltesz. Akcentusban mindenképp, de antipatikusságban is. Gloriat sikerült úgy árnyalniuk, hogy azért szerethető legyen, de Esmeralda egyelőre a tipikus idegesítően megírt szereplő, akit nem jó nézni.

Ahogy olvastam a véleményeket, sokaknak nem jött be Ken Davis karaktere, de nekem igen. Tipikusan az, aki azt hiszi, hogy vicces, meg tudja mit csinál, közben miatta tart itt a cég. Visszatérő vendégszereplőként elleszek vele, de ha túl sok játékidőt kap, akkor lehet, hogy nekem is bajaim leszenek vele.

A kezdés egyelőre nem rántott be, de az első 30 perc az alapokat rakta le, és tudjuk, hogy a mokumentarykat az első egy-két rész alapján nem szabad megítélni. Mindenképpen végignézem az évadot, és utána mondok majd ítéletet, mert a készítők bebizonyították, hogy ha kapnak időt, akkor igenis tudnak jót alkotni. Ráadásul a 2.évad már berendelve, úgyhogy a Peacock is kiáll mellettük mellszélességgel. Kíváncsi vagyok, hogy az olvasók mit gondolnak a kezdésről, mert én fenntartásokkal álltam neki a sorozatnak.

Countdown: Vége az 1.évadnak

Egyszerűen nem értem, hogy hogyan történhetett, hogy egy ember, nevezetesen Derek Haas megírta egy sorozat összes részének forgatókönyvét, valaki rábólintott, azt mondta, hogy ez így jó, majd egy stúdió azt mondta erre, hogy rendben van, legyártjuk, a színészek elolvasták a könyvet, beleegyeztek, leforgatták, és a Prime Video streaming szolgáltató még hajlandó is volt pénzt fizetni ezért. Itt nem egy emberen csúszott el, hanem kollektíven mindenkin, hogy ez a sorozat ebben a formában és minőségben elkészült.

Mert a Countdown nem jó sorozat. Ha van középszerű sorozat, akkor ez a mintapéldája. Nem nézhetetlen, de tipikusan az, amit megnézel, és holnap már nem emlékszel rá, annyira semmilyen volt. Hiába daráltam le az évadot, amikor ennek a kritikának nekiálltam, egyszerűen nem emlékeztem, hogy mik történtek az egyes részekben, és a karakterek nevei sem jutottak eszembe.

Bevallom, én egyszerű sorozatnéző vagyok. Adott egy bombafenyegetés, pár ismert színész, meglepő rész végi cliffhangerek, külföldi rosszfiúk, és én elvagyok, ha akcióról van szó. De a Visszaszámlálás még az én ingerküszöbömet se ugrotta meg.

„Countdown: Vége az 1.évadnak” → Tovább olvasása

Terminal List: Dark Wolf 1×01

Hát ez baromi jó volt! Nem tudom, hogy éppen csak jó pillanatban kapott el, de a Végső Lista: Sötét Farkas első része hiába volt 1 óra 7 perces, berántott, és gyönyörűen megtartott végig. Eközben pedig szórakoztatott, lekötött, és nem utáltam egyik szálat sem. Mintha egy Call of Duty filmet néztem volna. Ez a nagy különbség az eredeti sorozathoz képest.

TERMINAL LIST: DARK WOLF 1×01 – 7,5/10

Több, mint 3 év telt el a Chris Pratt főszereplésével érkezett Végső Lista premierje óta. Annak a sorozatnak kétszer futottam neki, de a paranoiás PTSD szál, és családi dráma miatt nagyon nem adta magát, így egyelőre nem is jutottam a végére, de az érkező 2.évad előtt mindenképpen szeretném befejezni. Az ott bemutatott Ben Edwards eredettörténetét hivatott bemutatni a Sötét Farkas alcímen futó spin-off.

Eredetileg egyáltalán nem értettem, hogy mi szükség van erre, és bevallom nem is érdekelt egyáltalán. Aztán szépen csordogáltak a magyar helyszínekkel tarkított promóképek, és úgy voltam vele, hogy adok neki egy esélyt. És csak azt vettem észre, hogy 20 percnél járunk.

Sokaknak nem fog tetszeni, nekem viszont pont ez működött, hogy nincs semmi más, csak a küldetés, és akció. Kvázi, mintha egy realista Strike Backet néztem volna. Egyik akcióból ugrottunk a másikra, nem húzza az időt a következményekkel, közben az amúgy is szimpatikus és badass Ben karakterét sikerült kicsit mélyíteni. A színészi játék rendben volt, és már most ki tudom jelenteni, hogy a kisugárzása tökéletesen elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a sorozatot. Nekem sokkal jobban működik, mint Chris Pratt ebben a katonás szerepben, aki egyébként meglepően sokat szerepelt az epizódban.

A Dark Wolf nyitóepizódja nem szórja el rögtön az összes kártyáját, inkább feszült alapozással indít. Megismerjük a főbb szereplőket és a konfliktus körvonalait: egy titkos katonai akció következményei még mindig árnyékként kísértenek, miközben egy új fenyegetés bontakozik ki a háttérben. Az ISIS bázisra való behatolástól még mindig borsózik a hátam. Az epizód nem ad egyértelmű választ arra, hogy merre indul majd a történet.

Ami igazán működik az első részben, az a hangulat. A sötét tónus, a feszült csendek, a katonai realizmust idéző részletek mind azt az érzést keltik, hogy itt tényleg tétje van mindennek. Érezhető, hogy a készítő James Carr, a Terminal List könyvek írójának komoly tapasztalata van az amerikai hadsereg terén. A képi világ szintén erős: a komor színek, az operatőr ügyesen játszik a fények és a feszes vágás mind segítenek abban, hogy a néző végig érezze a fenyegetettség súlyát. Érdekesség, hogy a képarány visszatért a 16:9-es szélesvásznúra, az eredeti sorozat 21:9-es arányához képest.

Ha valóban a pilotban bevezetett Iszlám Államos szálat viszik végig az évadban, belefonva az európai merényleteket, akkor egy rendkívül hiánypótló, és friss sorozatot kaphatunk. Egyelőre lelkes vagyok, és az első 3 rész mindenképpen megkapja az esélyt, de kétlem, hogy annyit esne a színvonal, pláne, hogy az évadelőzetes alapján pont abba az irányba indul el a sorozat, amit szeretek (európai helyszínek, főszereplő egyedül, vagy társával küzd inkognitóban a terroristák ellen). De még egyszer jelzem, sokaknak ez kevés lesz, nekem viszont pont ez jön be.

Rick and Morty: Vége a 8.évadnak

Mi történt veled Rick és Morty? Szinte minden kritikámban kitértem rá (7×01, 7×10, 8×01), hogy ugyan már nem kiemelkedő az animációs sorozat, de ha tartja azt a korrekt, szórakoztató szintet, amit az előző évadokban mutatott, akkor sokáig elnézném még. Nos, ez most megváltozott. És sajnos nem a jó irányba.

Ez az évad egyszerűen pocsék volt. Egész egyszerűen nem működött szinte semmi. Azért szinte, mert két epizód megütötte azt a mércét, ami szórakoztatott. Ez viszont 10 részből elég kevés. Bevallom, nagyon nehezen verekedtem át magam a legtöbb epizódon. Pedig a potenciál ott volt több szálban is, de nem sikerült kihozni belőle a maximumot. És nem a szinkroncsere miatt érzem ezt, hiszen hála az HBO Maxnak, rögtön magyar szinkronnal érkezett, mondhatni szokás szerint.

„Rick and Morty: Vége a 8.évadnak” → Tovább olvasása

Dexter: Resurrection 1×01 kritika

Én azok táborába tartozom, akiknek a Dexter: New Blood bejött elejétől a végéig. Ha ott ért volna véget a sorozat, Dexter karakterére pont került volna. Azonban 4 év elteltével Michael C. Hall visszatért az ikonikus szerepébe, és folytatódott kedvenc sorozatgyilkosunk története. Azt gondolhatnánk, hogy 8+1 évad után már nincs több ebben a sztoriban. Tényleg szükség volt ezek után erre a folytatásra?

Az első epizód alapján azt kell, hogy mondjam, hogy de még mennyire! Végre úgy érzem, hogy megkaphatjuk azt a Dexter történetet, amire régóta vártunk, sőt, talán még többet is, hála Harrisonnak.

Az biztos, hogy a készítők megpróbáltak visszatérni a gyökerekhez. Elhagytuk Deb szellemét (hogy miért, erre magyarázatot mondjuk nem kaptunk), és ismét az apjával, Harryvel beszélget a fejében. És mennyire jó ez így! Sokkal jobban működik. Debraval komikus volt az egész, és úgy éreztem, hogy teljesen kilóg a történetből. Itt viszont újra működik a belső kommunikáció, és a sötét narrációk is megfelelően hatásosak.

Azt viszont már az elején leszögezem, hogy a sorozat önmagában szerintem nem állja meg a helyét. Ez azoknak szól, akik végignézték az eredeti sorozatot és az Új Vért. Pont emiatt nem értem, hogy miért kapott új alcímet, és 1.évad besorolást, hiszen előismeret nélkül nem sokat ért az odatévedő néző. De, hogy ez mennyire nem érdekli a készítőket, az már az elején elég látványos, amikor újra beköszönnek az elmúlt 8 évad karakterei.

Dexter újra önmaga, és sokkal inkább érzem azt, hogy a valódi karaktert látjuk, és nem azt az erőltetett figurát, akit a New Bloodban. Humoros, sötét, számító, okos. Harrison karaktere már korábban is ígéretes volt, nem véletlenül akartak vele egy külön spin-offot, de talán így, hogy az apjával párhuzamosan látjuk az ő történetét, így jobban működik. És az, hogy őt is elindították a sötétség tényleges útján, ráadásul ilyen brutális módon, az nagyon tetszett. Tátott szájjal néztem végig a jelenetet.

Angel pedig hátborzongató. De mennyire jól áll neki. Azt hiszem vele még alaposan meg fog gyűlni Dexter baja, és talán ez így lesz jól, és végre elkapják. Hiszen Angel tudja, érzi, hogy Dexter volt a Bay Harbor-i Mészáros, de nincs rá bizonyítéka. Még.

Meglepő módon nagyon tetszett a premier (és az azóta leadott további epizódok is) 7,5/10, pedig féltem, hogy a kritikusok által felmagasztalt pontszám félrevisz. Szerencsére nem így lett. Egy valami negatívumm az pedig továbbra is a látvány. Ez a fakó, szürke színvilág nagyon nem áll jól a színes, szagos, élettel teli Dexternek, de fogjuk rá, hogy New York ilyen.

Újra jó irányba halad a sorozat. Csak könyörgöm a finálét ne szúrjátok el megint! (Bár ugye tudjuk, hogy a 2.évad nemcsak, hogy berendelve, de már forgatás alatt is van. Úgyhogy talán jövőre meg is kapjuk. Jó lenne újra visszatérni az évenkénti évadokra.)

Üdv újra köztünk, Dexter Morgan!

Alex Rider – Befejeződött a 3.évad, és a sorozat is

Bevallom nem számítottam rá, hogy az Alex Rider feltámasztása sorozatként csak 3 évadot fog megélni, lévén a regénysorozat 9 kötetből áll, plusz egy spin-off könyvből. Legalábbis Magyarországon, mert az író, Anthony Horowitz belátta, hogy a legnagyobb sikert és érdeklődést ezek a történetek szerzik, úgyhogy folytatta, de ezek már nem jelentek meg hazánkban. Talán majd egyszer. Az viszont vitathatatlan, hogy ebben az esetben a sorozat szerintem sokkal jobban sikerült, mint a könyv, pedig általában fordítva szokott lenni.

Az Alex Rider egy tini-kriminek indult. Miután a nagybátyja titokzatos módon eltűnik a tizenéves fiú nekiáll nyomozni, hogy mi történhetett, és szépen lassan kiderül, hogy nem csak a nagybátyja volt kém, hanem az egész családja, ezáltal ő maga is belesodródik ebbe a világba. A könyvekben az MI6 és a CIA felváltva alkalmazza, ugyanis senki nem gyanakodna egy 14 éves fiúra, ez pedig kapóra jön a hírszervezeteknek. A sorozat viszont csak az MI6-re koncentrál, és nagyjából csak azokat a regényeket is dolgozta fel: Veszélyes Iskola, A sas lecsap, Láthatatlan Kard.

Guy Burt volt az, aki megalkotta a tv sorozatot, de úgy tudom, hogy maga az író is szorosan együttműködött, talán azért, hogy a könyv minden butaságát, és egyszerűségét kijavítsa a sorozatban. Ez javarészt sikerült is, cserébe elvett olyan dolgokat, ami eszenciája volt a regényeknek. De hát valamit valamiért, és én inkább a sorozatra szavaznék, hogy melyik jobb.

A regények olvasásával lassacskán végzek, arról tervezek egy külön posztot, most viszont a tovább mögött spoileresen leírom a véleményem a 3.évadról, aminek már több, mint 1 éve véget ért, de csak most jutottam el addig, hogy én is megnézzem. Ez egyben az utolsó is lett, és a Láthatatlan Kard eseményeit dolgozta fel.

„Alex Rider – Befejeződött a 3.évad, és a sorozat is” → Tovább olvasása

Countdown 1×01 kritika

Van valami különösen kielégítő abban, amikor egy színész, akit egy korszakos sorozatban ismertünk és szerettünk meg, új műfajban mutatja meg magát, és abban is megállja a helyét. Jensen Ackles a Supernatural után most a Countdown-ban bizonyítja be: nemcsak visszatért, de készen áll elvinni a hátán egy teljesen új történetet, és minket is vele rántani.

Ha a Prime Video új akciósorozata 15 évvel ezelőtt készült volna el, akkor biztos siker lett volna. A Visszaszámlálás tökéletesen működött volna a 2010-es évek környékén, most viszont sajnos inkább egy megmosolyogtató klisé ponyvának érződik. A pilot jó volt? Nem. Szórakoztató? Mondjuk. De hiányzott már a palettából egy ilyen sorozat? De még mennyire!

A Countdown egy tipikus régimódi sorozatnak érződik, és nem csak a 16:9-es képarány miatt, ami egyre ritkább manapság. A történet bot egyszerűsége, a csapat klisés összerakása, és a jelenetek gyors kapkodása, mind a régi stílusú sorozatkészítésre emlékeztet. De én nem tudok haragudni erre a pilotra, minden hibája ellenére, mert pont ilyenre vágytam. Bár be kell látnom, hogy most már nálam más a megütendő mérce, és ugyan éreztem, hogy ez nem jó, mégis inkább igyekszek pozitívan hozzáállni a kezdéshez.

Először is, elképzelésem sincs, hogy hogyan sikerült ezt a szereplőgárdát összeszedni. Jensen Ackles és Eric Dane garancia a minőségre, és pont ezért vonom fel a szemöldököm, hogy miután elolvasták a forgatókönyvet, azt mondták erre, hogy „igen, én ezt el akarom játszani”. Jensent még csak-csak megértem, mert az ő karaktere Mark Meachum játékos, van lehetősége színészkedni, de Eric Dane faarccal tolta végig az epizódot. Ennek ellenére mindenképpen örülök, hogy itt vannak, mert nélkülük be sem próbáltam volna.

Ha valaki mély, elmélkedős sorozatot keres, akkor ne ezt nézze. Ha ki akarja kapcsolni az agyát, és egy pörgős, akciósorozatot keres, gyors, felületes karakterizációval, mert inkább a nyomozáson, és a látványon van a hangsúly, meg azon, hogy mennyire menő minden, akkor arra jó. Nekem speciel az ilyen fajta sorozat már nagyon hiányzott. Igen, egy meglepetés akciót hiba szirénázó autókkal lerohanni, de látványos volt.

Na meg a zene! Már az elején vigyorogtam, amikor a Call of Duty: Advanced Warfare előzetes zenéjét elkezdték nyomni egy random üldözés közben, de amikor az autós szegmens alatt megszólalt a Metallica, akkor mondtam, hogy na ez az! Hiányoznak a licenszelt zenék.

Ha valaki 24-szerű történetet vár, annak csalódnia kell, mert egyáltalán nem hajaz arra, se formában, se hangulatban, sehogy. A cím, hogy Visszaszámlálás nem tudom, hogy honnét jött, mert most még speciel nincsenek az idő szorításában, de mivel vélhetően egy bomba robbanását kell majd megakadályozni, erre fog utalni.

Az egész sorozat olyan, mintha én készítettem volna, minden pozitívumával és negatívumával. Pozitívum, mert jó a casting, így állítottam volna össze a karaktereket is a csapatban, használnak licenszelt zenéket is, pörög a történet, van egy összeesküvés, tégla, egy átívelő szál, ami egy terrortámadás-megakadályozásának küldetése. Negatívum, hogy olyan gyors az egész, hogy alig fogtam fel a nyomozást, a karakterizáció felületes, és elsietett, semmi mélysége nincs. Nem váltja meg a világot, nem mutat újat, de szórakoztat.

Kezdésre megadom a 6/10-et, de elhiszem, hogy sokaknak nem fog tetszeni, és nem fog fájni a szívem, ha elkaszálják, amire minden esély megvan. Terveim szerint végignézem az évadot, de könnyen lehet, hogy beleunok, ha a folytatás nem abba az irányba halad, ami a zsánerem.

Daredevil: Born Again – Vége az 1.évadnak

A Daredevil: Újjászületés (Daredevil: Born Again) nagy várakozásokkal indult: az eredeti Netflix-sorozat kultstátusza, Charlie Cox, és Vincent D’Onofrio visszatérése mind-mind azt ígérték, hogy a Marvel végre újra komolyan veszi a sötétebb, karakterközpontúbb történetmesélést. A végeredmény viszont nem váltotta be maradéktalanul a hozzáfűzött reményeket, de azért még így is kiemelkedik az MCU sorozatai közül. A tovább mögött spoileresen kifejtem, hogy miért.

„Daredevil: Born Again – Vége az 1.évadnak” → Tovább olvasása

The Last of Us – Vége a 2.évadnak

Nem volt könnyű dolga Neil Druckmann készítőnek, hiszen a világ egyik legmegosztóbb, és véleményem szerint egyik legjobb videójátékát kellett adaptálnia, vagyis a The Last of Us Part II-t. Azt már lehetett tudni, hogy akkora méretű a történet, hogy ezt képtelenség lesz egyetlen évadban elmesélni. Legalábbis a manapság használatos 8 epizódos évadstruktúra szerint.

Hogy milyen lett ez a 7 rész, arról spoileresen írok a tovább mögött. Addig is annyit mondok, hogy az átírt szálak többnyire inkább nem működtek, mert nem a történetet, hanem a karakterek érzelmi reakcióit változtatták meg, amitől irreális, és komolyantalanná tették az amúgy drámai eseményeket. Az évad vége próbálta kárpótolni a rajongókat, de túl későn kezdték el a tűzoltást. Így számomra inkább lett csalódás a második évad, sem mint olyan emlékezetes, mint maga a játék.

„The Last of Us – Vége a 2.évadnak” → Tovább olvasása

Rick and Morty: Kezdett a 8.évad

Mi újat lehet írni egy sorozatról, ami már a 8.évadában jár? A Rick és Morty beállt egy szintre, és abból évadonként egyszer kileng felfelé és lefelé. Szerencsére ez a szint egy konstans jó szint, ami miatt még mindig megéri leülni elé hetente 20 percre.

A szezonpremier számomra az átlagos szintet hozta. Láttam, hogy sokan kiemelkedően pozitívra értékelték, pedig nem volt igazából világmegváltó.

Morty és Summer sikeres kiszabadul egy Rick által létrehozott mátrixból, ahová büntetésből zárta őket, amiért elfelejtették visszaadni neki a töltőt. Ami a valóságban pár óra volt, az a két gyerek számára több évtized. Ez pedig érdekes kérdést vetett fel: vajon hogy viselkedik valaki, aki emlékszik a másik életére? Aki már leélt egy életet, és érettebb, mint a kortársai.

Igazából elvoltam ezzel a sztorival, mert kreatív volt, és engem is idegesít, ha valaki kölcsönkéri a töltőt, és nem adja vissza. De számomra már csak akkor működik ez a sorozat, ha komoly lelki traumákkal és azok feldolgozásával foglalkozik. Márpedig szokott. És amikor ilyen epizódot kapunk, akkor az még mindig nagyon működik.

Sajnos nem emlékszem, hogy maradt-e valami elvarratlan szál az előző évadból, szóval nem tudom, hogy lesz-e átívelés. De előbb-utóbb biztos lesz, ha másért nem, akkor azért, mert a 12.évadig be van rendelve az animáció. A Rick és Morty még mindig fun, simán be lehet csatlakozni most is, ráadásul a(z HBO) Maxon fent van minden évad szinkronnal, és a megjelenéskor is szinkronnal érkezik. Ha valaki az első évadok színvonalára számít, az csalódni fog. Kreatív baromságokból viszont még mindig nincs hiány.