Kategória: Filmek

Mission: Impossible – A végső leszámolás kritika

Tom Cruise a mozi utolsó védvonala? Ennyire drasztikusan nem fogalmaznék, de az biztos, hogy ami a klasszikus értelembe vett nagybetűs mozi, azt még mindig ő képviseli a leginkább. A CGI minimális, igyekszik minél látványosabb dolgokat vászonra vinni, és közben szórakoztat, néha pedig elgondolkodtat. Mi kellhet még? Nekem, mint aki tényleg kikapcsolódásra vágyik egy film megnézésekor, nem kell több. És ezt a Mission: Impossible – A végső leszámolás film is hozta, bármennyire is túl hosszúra sikerült, és bármennyi hiba is volt benne.

Sosem voltam keményvonalas Mission: Impossible rajongó, bár mindegyik filmet láttam, valamelyik nem is egyszer. Először a Fantom Protokollt láttam moziban, bár bevallom nem értettem mindent belőle. Mentségemre szóljon, hogy tizenéves voltam, és ez volt az első film a franchiseból. A 2018-as Utóhatás viszont mindent vitt. Számomra az lett az abszolút 10/10-es akciófilm. Emiatt kicsit csalódott voltam a 7.rész, vagyis a Leszámolás kapcsán, de végül helyre tudtam tenni a filmet magamban.

Eredetileg egymást követő években jött volna a Leszámolás mindkét része, de a gyenge bevételi adatok, és forgatókönyvírók sztrájkja közbeszólt, így aztán 2 évet kellett várnunk arra, hogy vajon Ethan Hunt természetes intelligenciával le tudja-e győzni a Mesterséges Intelligenciát. Az biztos, hogy ezúttal tényleg úgy éreztem, hogy ez a küldetés lehetetlen volt. A tovább mögött elolvasható a spoileres kritika!

„Mission: Impossible – A végső leszámolás kritika” → Tovább olvasása

Mission: Impossible – Leszámolás

A Mission: Impossible 6.része, vagyis az Utóhatás (Fallout) számomra az egyike azon kevés 10/10-es filmeknek, amiket imádok. Pont ezért éltem meg csalódásként a 7.részt, mert bár ugyanaz volt a rendező, teljesen más hangulatot sugárzott az egész, és nem csak azért, mert a covid alatt forgatták, és emiatt a szereplők mintha nem is lettek volna egy szobában, hanem a tempója is más volt. Sokkal jobban hasonult a régi részekhez, ahol még a kémkedés volt a középpontban.

Ez nem egy akciófilm, hanem egy kémfilm. Kellett egy kis idő, mire ezt megemésztettem, és elfogadtam. Nem is írtam róla akkor, amikor először láttam, de most -mivel májusban, pontosan 1 hónap múlva itt van végre a folytatás, a Végső Leszámolás– újranéztem, és már árnyaltabb lett a véleményem.

„Mission: Impossible – Leszámolás” → Tovább olvasása

Mission: Impossible – The Final Reckoning teaser

Tom Cruise visszatér Ethan Hunt szerepében a Mission: Impossible sorozat 8. részében, amely minden eddiginél izgalmasabb és veszélyesebb küldetést ígér. Az első kedvcsináló (amit a tovább mögé rejtettem) látványos akciójelenetekkel, intenzív üldözésekkel és lélegzetelállító kaszkadőrmutatványokkal húzza be a nézőt egy globális kémjátszmába, ahol Hunt és csapata mindent kockára tesz a világ megmentéséért.

A filmet több dolog is hátráltatta: a COVID, a forgatókönyv- és színész sztrájk, és a 7.rész, vagyis a Leszámolás (The Dead Reckoning) vártnál kevesebb bevétele, aminek következménye az lett, hogy a „part 1” és „part 2” címeket kukázták. De azért mentették a címből, ami menthető, így született meg a The Final Reckoning alcím, ami feladja a leckét a magyar címadóknak. (Esetleg Végelszámolás?)

A teasert látva egyébként van egy olyan sejtésem, hogy nem arról fog szólni a film, amire számítanánk, hanem… De inkább beszéljenek magukért a képkockák, és készülj fel a nyár egyik legnagyobb akciófilmjére!

„Mission: Impossible – The Final Reckoning teaser” → Tovább olvasása

Deadpool és Rozsomák

Hogy mekkora bajban van a Marvel Filmes Univerzuma, azt 1 héten belül többször is megtapasztaltam. Először Robert Downey Jr. visszatérése borzolta a rajongókat jó és rossz értelemben is, és hát Hugh Jackman által ikonikusan megformált FarkasRozsomák karaktert is visszarángatták, mert volt az a pénz. Mert hát sajnos, ahogy én is, úgy valószínűleg Kevin Feige-ék is érzik, hogy az új generációban nincs meg az a karakteresség, amit az eredeti Bosszúálló csapat képviselt.

A tovább mögött részletesebben kifejtem a véleményem a MCU által felvetett problémákról, és persze magáról a filmről is, de inkább jelzem, hogy spoilerek várhatók, hiszen tele volt cameokkal a film, valamint az előzetesek sem épp azt adták át, amire számítottam. Elöljáróban, hogy ne kelljen mindenképpen elolvasni az értékelést, megírom, hogy 7/10-et adtam a filmre, mert amúgy szórakoztató volt, és egyértelműen a jobb MCU filmek közé tartozik, de az a valami plusz hiányzott.

És ahelyett, hogy elolvassátok a premier előtti kritikákat (ugyan miért tennétek? ne más mondja meg, hogy tetszeni fog-e a film! plusz én kvázi a film háromnegyedét lelőttem magamnak, mert az emberek képtelenek tartani a szájukat), inkább menjetek el a moziba, és döntsétek el, hogy nektek hogy tetszett! Ja és a szinkron szó szerint mocskosul jó!

„Deadpool és Rozsomák” → Tovább olvasása

Deadpool és Rozsomák – Előzetes

Bevallom, én is kicsit ki vagyok ábrándulva a Marvel filmekből, de azért ezt várom, és ezért hajlandó vagyok elmenni moziba. A mocskosságát megtartotta, és úgy tűnik, hogy sikerül értelmesen összekötni a filmes univerzumokat.

A plakátok szerintem nagyon jól sikerültek, kreatív, ötletes, nem sablonos. Ezt várom a filmtől is.

A tovább mögött van az előzetes szinkronnal, amivel kapcsolatban mindenki arról beszél, hogy itt nem Sinkovits-Vitay András lett Logan hangja, illetve becsúszott egy fordítási hiba, de én inkább azon vagyok meglepődve, hogy a YouTube-on már megjelent a hangsáv választási funkció, így egyenesen Ryan Reynolds csatornáján lehet magyarul megnézni a kedvcsinálót. Én most nem azt linkeltem, de próbáljátok ki!

„Deadpool és Rozsomák – Előzetes” → Tovább olvasása

A 10 legjobb magyar film a franciák szerint

Nem nagyon szoktam ilyennel foglalkozni, de ez a lista felkeltette az érdeklődésem, mert nem minden nap készül top lista a magyar filmekből, pláne nem külföldiek által. Nem vagyok oda a hazai alkotásokért, mert szerintem le vagyunk maradva a minőséget tekintve, de szerencsére szerte a világban vannak tehetséges magyar filmesek a kamera előtt, mögött, valamint a stúdiókban, úgyhogy a jövő egyértelműen fényes. Most pedig a Magyar Filmadatbázis francia „testvéroldala”, az allocine.fr filmadatbázis adatai alapján készítette el a Franciaországban legkedveltebb magyar filmek TOP10-es listáját, mely számos meglepetést hozott.

A közelgő Cannes-i Filmfesztivál most Franciaország felé fordítja a világ figyelmét. Ez adta az ötletet a Magyar Filmadatbázisnak, hogy összeállítsa, melyek jelenleg a legjobbnak tartott magyar – illetve magyar rendező által készített – filmek a franciák szerint. Az Allocine online filmadatbázis adatai alapján készült TOP10 nem hagy kétséget, hogy a franciák kedvence Tarr Béla, akitől négy alkotás is szerepel. A lista legfrissebb darabja a Pieces of a Woman, a franciák által nagyra tartott, legfiatalabb magyar filmes pedig Schwechtje Mihály.

„A 10 legjobb magyar film a franciák szerint” → Tovább olvasása

Beszélnünk kell Kevinről!

Kétség kívül az egyik legnagyobb karácsonyi klasszikus a Reszkessetek, betörők! Számos része készült, én már nem is tudom számolni, hogy mennyinél tartunk. A legutóbbi feldolgozást pont idén adta ki a Disney+, de milyen meglepő, nem lett jó a fogadtatása.

Számomra az első két epizód a kötelező karácsonyi film. Sokaknál a harmadik is, bár nem értem miért. Elveszett már belőle a Columbus-féle báj.

És pont emiatt írom ezt a bejegyzést. Idén is megnéztem a filmeket, és az első rész a mai napig a tökéletes karácsonyi film nekem. Megvan benne minden, ami kell. A hangulat, a báj, a nagy családi agybaj a köbön, melegség, kreativitás, és szórakozás.

A második rész viszont évről évre romlik a szememben. Ugyanazt a formulát követi, de mégis túl sok. A sztori, hogy ismét ugyanazzal a két betörővel kell összecsapnia Kevinnek, hihetetlen. Egy másik városban pont akkor és pont ott futnak össze? Ezt még elnézem, mert film.

Aztán a ház, ahol törbe csalja őket, a semmiből jött, maga Kevin se ismeri, de tökéletesen berendezi a betörők ellen. Oké, a betörők motivációja megváltozott, de a plot ugyanaz. És komolyan mondom elkezdtem sajnálni Harryt és Marvot. Sokkal brutálisabb módon szivatja meg őket Kevin, és még szadista módon élvezi is. Főleg az áramütéses jelenet volt, ami átforditott bennem valamit. És rögtön utána az, amikor Kevin kerozint készít elő Harry lángoló fejének eloltására. Gyerekként még nevettem ezeken, de felnőttként brutálisnak tűnik.

A mellékszereplőkről pár mondat még. Mr. Duncan jó ötlet volt, bár cukormázas. A legjobb szál a második részben egyértelműen a szálloda és az ott dolgozók. De ami megint zavart, az Kevin segítője, aki az előző részben a sólapátoló bácsi volt, aki igazából csak egy öregember, akit meggyötört az élet, és egy hiba miatt kell szenvednie, az ő karakterét azonban feloldják egy gyönyörű jelenettel a templomban. Itt viszont a galambos néni totális cringe, a galambok támadásán csak nevet ő is, és hiába a karakterizáló beszélgetés az operában, amire amúgy semmi szükség nem volt, nem nyeri el a film végén a feloldozást.

Mindezek miatt én elképzeltem a valódi folytatását a történetnek. Kevin traumatizálva a gyerekkori betörőkkel való konfliktusai miatt, maga is besurranó tolvaj lesz, és ezúttal ő tör be valahova. Tehát megfordítanám a nézőpontot.

Az első rész tehát továbbra is tökéletes karácsonyi film, de a másodikat csak a gyerekkori emlékeink és az érzéseink tehetik széppé. Persze van olyan is, aki szerint a második rész kijavítja az első hibáit, és az jobb, de én nem így érzem. Egy lépéssel hátrébb lépve már egy kínos folytatásnak érződik, ami valamiért még mindig működik, és ezért hálás vagyok Chris Columbusnak, mert ez az ő érdeme.

Mátrix: Feltámadások – Kritika

Ez bizony kritika lesz a javából, mert nagyon szeretném szétcincálni ezt a filmet, de valójában csak szomorú vagyok, hogy beigazolódott az, amire a film előtt gondoltam. Hogy ez a 4.rész, az 1.rész rebootja lesz, tele kikacsintással a trilógiára, és egy-két jelenet újraforgatásával. Kár a kihagyott lehetőségért, mert valami nagyot is alkothattak volna. Spoilermentes leszek, mert felesleges részletesebben belemenni.

Míg az első rész tökéletes, és a trilógia másik két részét is szívesen újranézem néha, addig ezt szeretném meg nem történté tenni. Sajnos pontosan olyan reboot lett, ami manapság jellemző. Csak és kizárólag a pénz hajtotta. Sajnálom, hogy Keanu nem mondott erre nemet.

A harcok gyengék, a zene unalmas. Egyetlen akciójelenet sem maradt meg, pedig nemrég fejeztem be a filmet. Anno, amikor megnéztem bármelyik részt, utána órákig boxoltam a levegőbe, mert úgy akartam harcolni, mint Neo. Most ez nincs meg, és nem azért, mert közben felnőttem.

Nincs min gondolkodni ezen a filmen, mert a mondanivalóját konkrétan kimondja és a szádba rágja. Nyilván vannak rejtett utalások, de egyáltalán nem egy tudatosan összerakott film. Már ha nem az volt a tudatos ebben, hogy lecopyzza az eredeti filmet.

Az egyetlen, amiben tényleg érzem, hogy munkát raktak bele az az, hogy tönkretegyék az eredeti Mátrix filmet. Minden elemében igyekszik felülírni, hogy megfeleljen a mai trendeknek. De nem haragszom rá emiatt, mert tudtam, hogy ez a célja. Ez a 148 perc tökéletes példája annak, hogy mi a baj manapság Hollywooddal. Azt hiszi, hogy meta, és önreflektív, mert bemutatja, hogy milyen a filmgyártás a tengerentúlon, de míg egy 22 Jump Street még sikerrel vette ezt az akadályt, addig ez olcsónak és cinikusnak érződik, anélkül, hogy többet tudna mondani.

A korábbi színészek lecserelése is csak rontott a helyzeten. Kivéve Keanu és Carry-Ann, akik megtartása és szerepeltetése emelt a filmen, míg Morpheus újracastingja, és újraformált karaktere katasztrofálisra sikeredett.

A látvány is le lett cserélve, amit meg tudtak magyarázni, hogy miért van, de ettől sokkal műbb lett az egész, ezzel elvesztve az eredeti trilógia egyediségét. Sajnos kissé paródiának is érződik.

Nem mondom, hogy nem ajánlom. Ugyanakkor én nem vagyok keményvonalas Mátrix rajongó, mégis csalódásként éltem meg a Feltámadásokat, pedig a legrosszabbra számítottam. Noha nem lett nézhetetlen, sokkal inkább unalmas, és érdektelen, ami talán rosszabb, mintha utálnám, mert az legalább érzelmet váltott volna ki belőlem. Ez meg csak megtörtént, letudtuk, továbbléphetünk. 5/10

Nagykarácsony

Megvan az év legnagyobb meglepetése számomra. Legalábbis az biztos, hogy magam is meg vagyok lepődve, hogy mennyire szerettem ezt a filmet. Bevallom húztam a számat, hogy magyar film, és több, mint másfél órás, de egy percig nem unatkoztam, nem eresztett a film. Nem tökéletes, de a romantikus vígjátékok minden kliséjét olyan aranyosan és szívet melengetően használja, hogy nem tudtam nem imádni. Mondjuk az előzetes is valamennyire már meggyőzött, hiszen valamiért beültem rá. De nagyon megérte.

Már az plusz pontot ért, hogy eredeti történet, nem feldolgozás, nem folytatás. Manapság ezzel van tele minden, és már azt értékelem, hogy valaki próbálkozik. Hogy ezt pont a magyarok hozták össze, az csak hab (nem, az egy másik film) a tortán.

A történet nem is annyira fontos, inkább az érzések, amiket át tudott adni. A lényeg, hogy egy tűzoltó egy balul elsült lánykérés után tériszonyos lesz, ezért áthelyeztetik a karácsonyi vásárba, hogy vigyázzon, és segítse a gyerekeket, akik egy ünnepi műsort fognak előadni, és arra gyakorolnak. Aztán mindenféle szerelmi bonyodalmak adódnak, de a jobbik fajtából.

A főszereplők Ötvös András és Zsigmond Emőke szerencsére nem túlhasznált színészek, így nem dobott ki a film. Ráadásul nagyon őszinték voltak az érzelmek is amiket közvetítettek. Sajnos Scherrer Péterben őt magát láttam, nem a karaktert, valamint Csuja Imrét sem tudtam elvonatkoztatni. De ők is nagyon jók voltak. Csak hát ez ilyen magyar film betegség. Ellenben Szerednyey Bélában a karaktert láttam. Vagy azért, mert rég nem láttam a színészt, vagy inkább azért, mert tényleg jól játszott. Jaj és a gyerekek. Hát kérem szépen, vannak jó gyerekszínészeink! Egyáltalán nem tűntek amatőrnek, sőt, a zongora szólós jelenet hangosan röhögős volt. Szabó Kimmel Tamás pedig önmagát alakította, ami nagyon meta, és ritkán van ilyen magyar filmekben, de nagyon jól működött. Tökéletes „főgonosz” volt.

Egyébként a filmet az a Tiszeker Dániel rendezte, aki a #Sohavégetnemérős-t is. De ne tévesszen meg senkit, az is egy sokkal jobb film, mint elsőre gondolná az ember. Nem nagyon jó, de eléggé feelgood. És emellett a Nagykarácsony nagyon jól használta a zenéket. Nem volt sosem az a mélyen ülő csend, ami néha jellemzi a magyar filmeket. Azt hiszem mindig szólt valami, ez elég jól illeszkedett, és talán ez is hozzájárult, hogy nemzetközibbnek érződött.

Én csak ajánlani tudom a filmet, pláne így karácsony környékén, nagyon hangulatos és szívet melengető lett. Simán adhat neki bárki egy esélyt, mert nálam a top romantikus vígjátékok között van. Egyelőre 8/10-et adtam rá, bár lehet, hogy ez majd redukálódik idővel, de most még a hatása alatt vagyok.

Filmzene: Alex Lahey – On my way (The Mitchells vs. the Machines)

Ugyan külön posztot nem szántam rá, de legyen elég annyi, hogy nagyon kellemes filmélmény volt a Mitchellék a gépek ellen, és bár sokszor sablonosnak tűnt, mégsem ült le a film, és ezért hálás vagyok, így pozitív emlék maradt, a végefőcím pedig külön dobott egyet az érzésen. Nem tartom fejben az idei filmzenéket, de annyira fülbemászó, és hallgatóbarát, hogy nálam benne van az idei év top 3 zenéjében.