Tom Cruise a mozi utolsó védvonala? Ennyire drasztikusan nem fogalmaznék, de az biztos, hogy ami a klasszikus értelembe vett nagybetűs mozi, azt még mindig ő képviseli a leginkább. A CGI minimális, igyekszik minél látványosabb dolgokat vászonra vinni, és közben szórakoztat, néha pedig elgondolkodtat. Mi kellhet még? Nekem, mint aki tényleg kikapcsolódásra vágyik egy film megnézésekor, nem kell több. És ezt a Mission: Impossible – A végső leszámolás film is hozta, bármennyire is túl hosszúra sikerült, és bármennyi hiba is volt benne.
Sosem voltam keményvonalas Mission: Impossible rajongó, bár mindegyik filmet láttam, valamelyik nem is egyszer. Először a Fantom Protokollt láttam moziban, bár bevallom nem értettem mindent belőle. Mentségemre szóljon, hogy tizenéves voltam, és ez volt az első film a franchiseból. A 2018-as Utóhatás viszont mindent vitt. Számomra az lett az abszolút 10/10-es akciófilm. Emiatt kicsit csalódott voltam a 7.rész, vagyis a Leszámolás kapcsán, de végül helyre tudtam tenni a filmet magamban.
Eredetileg egymást követő években jött volna a Leszámolás mindkét része, de a gyenge bevételi adatok, és forgatókönyvírók sztrájkja közbeszólt, így aztán 2 évet kellett várnunk arra, hogy vajon Ethan Hunt természetes intelligenciával le tudja-e győzni a Mesterséges Intelligenciát. Az biztos, hogy ezúttal tényleg úgy éreztem, hogy ez a küldetés lehetetlen volt. A tovább mögött elolvasható a spoileres kritika!
De tényleg jöhet? A 20th Century Kiefer Sutherland klasszikussá vált politikai-akcióthriller sorozatának, a 24-nek a folytatásán dolgozik, ezúttal mozifilm formában. Ez jól hangzik, de ahhoz sok minden feltételnek kell teljesülnie. A tervezett film nem az első lenne, hiszen 2008-ban már kiadtak egy játékfilmet 24: A szabadulás (24: Redemption) címen, ahol Jack Bauer Afrikában akciózott. 2014-ben úgy tűnt, hogy a történet véget ért, amikor a 24 – Élj egy új napért! (24: Live Another Day) fináléjában feladta magát Jack az oroszoknak, de most, 10 évvel később a 24 film fejlesztésének híre arra utalhat, hogy Kiefer Sutherland talán visszatérhet az ikonikus karakterhez.
Még nagyon korai szakaszban jár a fejlesztés, de az már biztos, hogy mozifilmet szeretnének, nem pedig streaming exkluzív tartalmat. Az Imagine Entertainment társalapítója, Brian Grazer elmondta, hogy a 24 feltámasztása egy „nagyon különleges módon fog történni”, a Disney és a Fox együttműködésével. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogy miként adaptálják a 24 valós idejű koncepcióját egy mozifilm hosszúságú filmhez, azt még nem tudni. Az is lehet, hogy más úttörő megoldáshoz folyamodnak. Mindezektől függetlenül viszont egy dolog az, ami mindenkit érdekel: ki lesz a főszereplő? És csak egy ember jöhet szóba.
Ha kukázzák a valós idejű formátumot (kivéve ha 24 óra hosszúságú játékidőt kapunk), akkor a 24 film csak akkor működhet, ha Kiefer Sutherland visszatér Jack Bauer szerepébe. Anno, amikor a 24 elkezdődött 2001-ben, azzal reklámozták a sorozatot, hogy valós idejű lesz, és minden epizód egy órát ölel fel Jack Bauer napjából. Azonban Kiefer Sutherland által alakított ügynök túlnőtt a formátumon, és egybeforrt a 24 nevével. Ezért ha a 24-et fel akarják támasztani a következő években, akkor vissza kell hozni Jack Bauert.
Brian Grazer abban reménykedik, hogy a 24 film ráülhet a mostanában népszerű nosztalgiavonatra. A Squawk Box-os interjújában kiemelte, hogy elég nagy kockázatot jelent a stúdióknak és a streaming szolgáltatóknak az, ha a 24 Kiefer Sutherland, avagy Jack Bauer nélkül térne vissza, és a mostani gazdasági helyzetben kiemelt helyen szerepel a kockázatkerülés.
A 24 egyszer már megpróbálta Jack Bauert helyettesíteni a 12 epizódból álló 24 – Újratöltve (24: Legacy) című minisorzatban, ahol Corey Hawkins alakította Eric Carter tengerészgyalogost. Corey ugyan meggyőző volt, és kicsit üdítőként hatott, de vélhetően túl gyorsan jött, mivel a 24 még csak három évvel korábban ért véget Kiefer Sutherlanddel. 16 év alatt 10 évad, nem csoda hát, hogy belefáradt a franchise és a rajongók is az állandó önismétlésbe. De a tény, hogy a 24: Legacy óta 7, a Live Another Day óta pedig már 10 év telt el, és Jack Bauert is utoljára ennyi ideje láttuk, lassan megérhet a dolog a visszatéréshez. A 24 franchise újra működhet, akár a főszereplő lecserélésével is, de ehhez mindenképpen Kiefer Sutherland is kell, hogy átadja az irányítást. Ha pedig ez megtörténne, egy új generáció számára jelenthetne új lehetőséget a sorozat.
Én személy szerint mindenképpen utóbbi opcióban látom a lehetőséget, és nem feltétlenül kell ehhez Jack Bauernek meghalnia, de mindenképpen nagyot szólna, ha ez megtörténne. Ehhez viszont előbb egy okosan, tudatosan kell felépíteni az utódját. A sorozat többször is megléphette volna már ezt először Freddie Prinze Jr. által alakított Cole Ortiz karakterével, akit a 8.évadban láthattunk, aztán a Live Another Dayben Kate Morgannel, akit Yvonne Strahovski játszott. Biztos vagyok benne, hogy ha az utóbbival készül egy spin-off a Legacy helyett, akkor sikeresebb lett volna, még a gyenge forgatókönyvek ellenére is.
Végszóként, ha a filmadaptáció nem akar eltérni az eredeti formátumtól, akkor lehetne 2.4 is a film címe, és akkor egy 2 óra 20 perces filmet kaphatnánk. De én ezt nem tartom kielégítőnek, hiszen a Redemption is kissé erőltetetté vált, mégha végső soron jól is oldották meg. Sokkal inkább érzem közelebbinek azt a megoldást, amit a Támadás a Fehér Ház Ellen (Olympus Has Fallen) alkalmazott, miszerint bizonyos időközönként kiírták, hogy mennyi az idő. Ez, és a pittyegő órával való ugrálás visszaadhatná a sorozat autentikusságát, és egyben nem kéne 10 körömmel kapaszkodni a valós időhöz. Mindenesetre nem mostanában fogjuk megtudni, hogy mi sül ki belőle, pedig a 2024-es év 24-es végződése jó apropót adott volna egy visszatérő, vagy épp lezáró filmhez Jack Bauer története kapcsán. Ez a lehetőség elúszott, de ha valami jobbal állnak elő, akkor megéri várni még egy kicsit.
Elöljáróban annyit, hogy a bejegyzés végén ki fog derülni, hogy a címsorba miért nem a magyar címet adtam. Ez nem is kritika lesz, sokkal inkább egy véleménynyilvánítás, amiben megosztom a gondolataimat, amiket a film váltott ki belőlem. Mert bizony eléggé megmozgatta a gondolataim és a lelkem egyaránt. Kezdjük ott, hogy úgy ültem be a filmre, hogy majdhogynem semmit nem tudtam róla. Annyit olvastam, hogy meleg főszereplő, és nagyon jó hangulatú, erős érzelmi töltettel rendelkező ifjúsági film. Kockáztattam. Ritkán teszek ilyet, de az esetek többségében eddig bejött. Szerencsére most is. Olyannyira, hogy egy ponton majdnem könny is szökött a szemembe. Nagyon minimális és felületes történetleírást tartalmaz az írás, de csak mert elkerülhetetlen a magyarázathoz.
Pár bejegyzésben már írtam, hogy az utóbbi időben csalódtam a sorozatokban, amit a 100 most sikeresen visszazökkentett, de 2017-ben nagyban nyitottam a filmek felé. Annyi filmet láttam tavaly, amennyit előtte semelyik másik évben sem. 2018-ban is folytattam ezt a szokást. Ebben a cikkben összefoglalom az élményeimet.
Shame on me, életemben most először láttam a Terminátor 2-t. Sajnos én már az 1.résznél is tisztában voltam vele, hogy a Terminátor inkább védelmező, ezért inkább ott volt furcsa, hogy meg akarja ölni Sarah Connort. A folytatást is próbáltam annak a tudatában nézni, hogy a Terminátor a pusztító, és így a folyosós pillanat tényleg döbbenetesen jól lett megalapozva. Egy hatalmas akcióorgia, ami egyre jobban fokozza a feszültséget és egy percre sem áll le. Kár, hogy anno a Terminátor 3-at láttam először.
Újráztam a Bionicle trilógiát. Igen, tudom, hogy van 4.rész is, de azt sosem láttam, és a pontszámok alapján talán jobb is. Meglepő módon a 2.rész, vagyis Metru Nui Legendája volt a legjobb. Jó, érdekes és izgalmas karakterek, a poénok ültek, a mondanivaló erős volt, és az egész kreatívan egyben volt. Ahogy a Terminátornál, úgy itt is az 1.rész nagy érdeme az, hogy elkészülhetett a 2.rész. A 3.rész már kicsit erőltetett volt, de nosztalgiázásnak az is megtette.
A 2017-es mozifilmeket is bepótoltam. A Babysitter volt az első olyan Netflix film, ami tetszett és elfogadható minőségű volt. Előtte próbáltam már pár filmet tőlük, de nem jöttek be. A Baywatch szerintem baromi jó alapkoncepcióval és karakterrel bírt, számomra ültek a poénok, csak a második fele, a nyomozással nem kellett volna. Ellentétben a Jumanival, amit viszont untam. Nagyon. Ha nem lett volna a 4 kiváló főszereplő, akkor ez a film nullát ért volna számomra. Nem is értem hogy szedték össze ezt a 4 színészt. A Logan Lucky viszont a jobbik fajta heist film volt. Semmit nem tudtam a filmről, csak Adam Driver és Channing Tatum miatt próbáltam be, és jól szórakoztam. Eredeti nyelven néztem, és az az akcentus, amit Driver tolt, hát oltári volt! Az Út a vadonba filmen pedig férfiasan bevallom, hogy sírtam. De annyit, amennyit még filmen soha. Annyira telibe találta a szívemet, mint már régen bármi is. Szilveszterkor leadta a Paramount Channel az összes Jackass filmet, én pedig szorgosan meg is néztem őket. Ha az emberek többségénél (nálam is) nincs karácsony Kevin nélkül, akkor nekem pedig nincs szilveszter és új év Jackass nélkül. Végül pedig a La La Landet is bepótoltam. Pótlásnak mondom, mert Emma Stone és Ryan Gosling számomra annyira összeillő páros, hogy fáj belegondolni, hogy a valóságban nincsenek együtt. Mondjuk Goslingot nem sajnálom (köhm Eva Mendes…). A film habár musical volt, nézette magát, és ezért már hálás vagyok.
A magyar filmekről is szeretnék pár sort írni, mert a Viszkis minőségén felbuzdulva megnéztem a Kincsemet is, ami sokakkal ellentétben nálam nem hullott szét az utolsó 20 percre. Annyira meglepődtem, hogy két jó magyar filmet is láttam, hogy gyorsan meg is néztem a Hurok című filmet, amivel már régóta szemeztem, és az is bejött! Habár szükség volt utána az audiokommentárra, amit a Filmbarátok készítettek a rendezővel, Madarász Istivel, de attól még önmagában a filmet is élveztem és próbáltam kibogozni a főszereplővel együtt a szálakat. Végül pedig a médiaklikken megnéztem a Szerelem Gasztronómiáját, ami egy bájos zenés főzős film volt. Ezt sem bántam meg, hogy rászántam másfél órát.
Összességében sikerült olyan filmeket kiválasztanom, amik mind megérték a megtekintést. A Keresztapát elkezdtem, de a 3 óra nekem nagyon sok. A felénél járok, de abba kellett hagynom, mert kezdtem elveszteni a fonalat és a figyelmet. Tervben vannak még a Halálos Fegyver filmek, az Ötödik Elem és a Boldog Halálnapot! De ezek előtt mindenképpen a The 100-ot nézem meg addig, amíg van belőle szinkron, mert ez a sorozat most magához láncolt és kiélvezem, amíg vannak részeim.
Francba az értékelős oldalakkal, a kritikusokkal. Már sokadjára bizonyosodik be, hogy egyáltalán nem egyezik a véleményünk, és totálisan félre akarnak vezetni. Tudom, hogy sokaknál ez alaposan ki fogja verni a biztosítékot, de nekem ez a film jobban bejött, mint a Thor: Ragnarök. Habár itt is egyes karakterek túltolták a poénkodást, de nem lett elviccelve semmi komolyabb esemény. A lazaság túl lett tolva, és túl rövid volt ez a 2 órás játékidő, de voltak nagyon jó pillanatok, és főleg karakterek is. Spoileresen részletezem a gondolataimat a tovább mögött. De csak akkor kattints, ha toleráns vagy, mert én ezzel a filmmel kapcsolatban az voltam.
Pókember, végre tényleg hazaértél! Most értem haza a filmről, úgyhogy frissen él bennem az élmény, és jelenleg nagyon fel vagyok dobva. Nagyon tetszett ez a film. A Marvel megcsinálta azt, amit a Csodálatos Pókember 1-2-nek nem sikerült. Össze volt rakva ez a film rendesen, nagyszerű karakterek, gimis hangulat, szép ív, és pörgő cselekmény. Mindezt úgy, hogy közben tisztelegtek az előző 5 film előtt. Igyekszem nem spoileres lenni a tovább mögött. „Pókember – Hazatérés kritika (Spoilermentes)”→ Tovább olvasása
Elhatároztam magamban, hogy a nyáron annyi nagy klasszikus vagy kötelező filmet fogok bepótolni, amennyit csak bírok. Már túl vagyok az Air Force One-on, de megnéztem a Lego kalandot, a Függetlenség Napja 2-t és a Vissza a jövőbe trilógiát. Azonban most jutottam el egy igazán kiemelkedő alkotáshoz, vagyis a Szemtől szembe című Michael Mann filmhez. A most következő értékelést úgy olvassátok, hogy én csak élvezem a filmeket, és semmilyen szakmai szemmel nem nézem soha. Szóval simán lehet, hogy ami másnak nem jött be, az nekem igen, és fordítva. „Szemtől szemben (Heat – 1995)”→ Tovább olvasása
