SAS: Red Notice kritika

Vagy ami a magyar címe lett SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban. Nem értem miért nem lehetett SAS: Vörös kód. Mondjuk tény, hogy beszédesebb és figyelemfelkeltőbb a kapott cím.

Még a premierkor, vagyis márciusban láttam, és írni is akartam róla, de végül lusta voltam, mert annyit nem ért. Most viszont a magyar premier (Netflixre augusztus 27-én került fel szinkronnal! (a szinrkonról lejjebb még írok)) kapcsán aktualizálhatom a gondolataimat.

Az előzetese igencsak felkeltette az érdeklődésemet, mert a Sky készítette, és kemény akciót ígért, ráadásul a története tetszett is, úgyhogy szinte számoltam vissza a napokat a premierig. Majd az imdb és a trakt.tv pontszámok alapján igencsak megcsappant a lelkesedésem. Imdb-n a kritika írásának pillanatában több, mint 7000 szavazat után kereken 5/10-es értékelésen áll. Szóval egy borzalmas filmre számítottam, de végül nem lett az. A számok nem hazudnak, de nem ez volt vele a baj.

„SAS: Red Notice kritika” Tovább olvasása

Támadás a Fehér Ház ellen 3 – A védangyal bukása kritika

Rögtön azzal kezdeném, hogy én nem szidni akarom a filmet, hiszen úgyis kapott bőven hideget és meleget, inkább egyfajta összefoglalás lesz, illetve leírom a gondolataim ezzel kapcsolatban. Szerintem sokan komolyan vették a filmet, amit megértek, hiszen nem lett úgy elviccelve, mint a John Wick 3, amiért a mai napig fáj a szívem, de ez nem akar több lenni, mint ami, vagyis egy klasszikus B-kategóriás agyatlan akciófilm. Pont ezért merem kijelenteni, hogy ez első nézésre jobban bejött, mint az előbb említett film. John Wick esetében teljesen elszálltak a készítők, és elviccelték a karaktert. Itt megmaradtak a klasszikus formulánál, és így megkaptam végre a 24 – A mozifilmet. A tovább mögött kifejetem, hogy mire is gondolok spoilerekkel.

angel-has-fallen-blogbusters-filmdatenbank.jpg „Támadás a Fehér Ház ellen 3 – A védangyal bukása kritika” Tovább olvasása

Eighth Grade – Kötelező röviden

Nem értem, hogy az iskolák itt a 21.században miért még mindig az elcsépelt, idejét múlt, száraz könyvek elolvasására kényszerítik a diákokat. Azzal egyetértek, hogy az általános iskolák legalább az első pár évében olvastassák a gyerekeket, de hogy utána miért erőltetik még mindig az Egri csillagokat, vagy a Kőszívű ember fiait, azt nem értem. Nem politizálni akarok, inkább iskolapadból nemrég kikerült extanulóként próbálok gondolkodni, hogy engem, és főleg a nálamnál fiatalabb generációkat milyen „kötelező” médiumokkal lehetne rávenni a könyvolvasásra, a filmnézésre, vagy az életről való beszélgetésre. Itt kanyarodunk rá a filmünkre, az Eighth Gradere, ami egy 8.osztályos végzős lány szemszögéből mutatja be a modern fiatalok viszontagságos életét. Illetve abból csak egy szeletet, de így is elég volt, hogy felfedezzem benne a saját fiatalságom, ami így újranézve fojtogatott rendesen, és egy ponton meg is kellett állítanom, annyira telibe trafált.

És hogy ezt miért tenném kötelező filmnek a 8.osztályosok számára? Azon kívül, hogy csupán másfél órás és vizuális tartalomról van szó, biztosra veszem, hogy mindenki magára ismerne. A visszahúzódó, társadalom által kitaszított emberek, a 14 éves, de már felnőtt nőként viselkedő kislányok, a furák, a közösségi oldal-függők, az első randi, a nagy és kínos beszélgetések a szülővel, a szexualitás felfedezése, és a sok kötelező iskolai program, esemény és buli, amin részt kellett venni, de messze távol állt az ember komfortzónájától.

Röviden ezeket taglalja a film, de olyan húsba vágóan realisztikusan, hogy tényleg fújnom kellett, legszívesebben eltakartam volna a szemem, például az autós jelenetnél, a medencés jelenetnél, vagy az ajándék nyitásnál. Én speciel sosem tudtam jó, kreatív, személyre szabott ajándékot adni, de karácsonykor kellett, és mindig kínos volt. És ez most visszajött. De hiszek benne, hogy a kedves olvasó is, ha megnézi a filmet, fog benne olyat találni, ami feltép pár régi sebet, és belátja, hogy nem volt egyedül a problémával. Vagy éppen aki most jár még iskolába, reménysugárra lel, hogy van kiút, esetleg rájön, hogy ő a bunkó az osztályban, és talán megenyhül, mert látja, hogy milyen ez a másik félnek.

Nem akarok belemenni a továbbiakban spoilerekbe, mert nincs is mibe, csak a kedvet szerettem volna meghozni ehhez a filmhez. Csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy a gimis mentort, Oliviat játszó Emily Robinson nevét meg kell jegyezni, mert gyönyörű, tipikus szomszéd lány érzését keltette, és a való életben rövidfilmeket rendez, mindössze 20 évesen! Ráadásul ő is ilyen témákat feszeget, elég csak azt a filmcímet írnom, hogy „Virgin Territory”.

Érdekesség, hogy PG17-tel vetítették Amerikában, ami azt jelenti, hogy a célcsoporthoz pont nem juthat el, pedig nekik igazán szükségük lenne erre a filmre. Magyarországon egyelőre nem került forgalomba, és nem is tudni, hogy mi lesz a sorsa. Sajnos felirat sincsen hozzá, csak az eredeti angol, de annyira nem vészes a szöveg, hogy ne lehessen érteni. A képek, a hangulat, úgyis magáért beszél, és eléri a hatását. Én 8/10-et adtam rá, kimentettem a képeket, és azonnal töröltem is le, mert bármennyire is tetszett és jó volt, egy jó darabig nem akarom újranézni, mert annyi emlék és seb jött elő.

Bosszúállók – Végtelen háború

Végre volt alkalmam újranézni a Marvel filmes univerzumának első csúcspontját, ráadásul hazánkban is megjelent fizikális formában, úgyhogy immáron letisztult bennem a kép a filmet illetően, ezért tud megszületni ez az írás. A Mission: Impossible-lel kapcsolatban is hasonlóképp voltam, mégpedig, hogy első nézés után még ülepednie kellett, és most, az újranézést követően tudom összefoglalni a gondolataimat. A kritika masszívan spoilereket fog tartalmazni, de aki eddig nem látta ezt a filmet, azt valószínűleg nem is érdekli. Szóval lássuk, hogy én miként láttam a Thanos – A Marvel Story-t… izé vagyis a Bosszúállók – Végtelen háborút.

IW_01.jpg

„Bosszúállók – Végtelen háború” Tovább olvasása

Mission: Impossible – Utóhatás

Én tényleg sokáig azt hittem, hogy velem van a baj. Hogy túlságosan nagy lett az ingerküszöböm, és ezért nem tetszett az utóbbi évekből egy akciófilm sem úgy igazán. Persze voltak amiket élveztem, de olyat egyszer sem éreztem, hogy végig vitt a film, egyetlen felesleges perc sem volt. Manapság főként az elején és a végén voltak akciók minden ilyen filmnél. Már-már kezdtem beletörődni, hogy ehhez kell hozzászoknom. Aztán megérkezett a Mission: Impossible – Utóhatás és úgy éreztem, mint amikor nem működnek a kapcsolatok, majd egyszer rátalálsz arra, akivel minden tökéletes, és rájössz, hogy miért nem működött eddig senkivel. Én ezt éreztem a legújabb epizód kapcsán. Nem beszélek mellé, ez a film tökéletesen kielégítette a lelkem és az akció iránti vágyam. Ráadásul kétszer is! Mert a premier óta már másodszor is megnéztem a moziban. És úgy érzem, hogy nem volt elég. Hibákat lehet keresni, de minek? Ez a film úgy van jól, ahogy van! Legyen ez egy világítótorony az akciófilmek sötét éjszakájában, hogy ezt tessék követni! A tovább mögött spoilerekbe is belemegyek. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy talán soha nem látott lelkesedés és ömlengés vár az olvasókra!

dmm.jpg „Mission: Impossible – Utóhatás” Tovább olvasása

7 nap alatt 7 film 1992-ből

A születésnapom közeledtével kitaláltam egy egyedi kihívást saját magamnak. A születésem évéből, vagyis 1992-ből kiválasztottam 7 filmet, amiket még nem láttam (így a Reszkessetek betörők! 2 és a Batman visszatér kiesett), és 7 nap alatt, vagyis 1 héttel a nagy nap előtt egyesével, egyfajta visszaszámlálásként megnéztem. A 7 film, amit kiválasztottam, imdb és trakt.tv-s pontszámok és százalékok összege alapján kerültek be a top7-be. Voltak ugyanis számomra hívogató alkotások is, de inkább minőségibb filmeket szerettem volna nézni, sem mint élvezhetetleneket. A Felhőkarcoló óta tudom, hogy nem minden film guilty pleasure, aminek alacsony a pontszáma.

Szóval a 7 film: Halálos Fegyver 3, Egy becsületbeli ügy, Hullajó, Az utolsó mohikán, Aladdin, Komputerkémek, Kutyaszorítóban. Megnézési sorrendbe soroltam fel őket, bár a pontszámok alapján se lenne nagyobb a kavar a rangsort illetően. A tovább mögött mindegyik filmről és napról leírom a tapasztalataimat. Ha gondoljátok, csináljatok ilyet ti is a saját születési évetekből!

„7 nap alatt 7 film 1992-ből” Tovább olvasása

Felhőkarcoló

Bevallom, én nagyon vártam The Rock ezt a filmjét. A Jumanji nekem annyira nem jött át, de tény, hogy szórakoztató volt, a Baywatch az első 40 percéig volt vicces, de úgy összességében elég szerethető alkotásokat forgat a színész. Ráadásul elég nagy baromságnak tűnt a Felhőkarcoló ahhoz, hogy kapjunk egy kellemes guilty pleasure filmet. Ennek szellemében ültem be, de sajnos nagyot kellett csalódnom, ugyanis a film teljesen, elejétől a végéig komolyan vette magát, és így viszont csak egy klisés akciófilm lett, tele nagyobbnál-nagyobb blődségekkel. A film sablonokból épül, semmi olyat nem látunk, amit ne láttunk volna már máshol korábban. De ha valaki mégis fél a spoilerektől (amik egyébként nincsenek), vagy csak szimplán nem akarja megtudni a film cselekményét, az ne olvasson tovább. Nekik csak annyit üzenek, ha mindenképpen meg akarjátok nézni, ne moziban tegyétek meg! Erre kár pénzt áldozni. Akkor kezdjünk neki! Szedjük szét a filmet!

Skyscraper-movie-review-safe-for-kids „Felhőkarcoló” Tovább olvasása

John Wick – Forog a 3.felvonás

Tudjuk ugyebár, hogy javában forgatják kedvenc bérgyilkosunk történetének 3.részét, és aki kutakodott a neten, pár rajongói fotót már el is csíphetett, ahol elég rossz bőrben volt John. Most viszont kijött több, mint egy tucat kép a forgatásról. Valamiért nem félek attól, hogy csökkenni fog a minőség a vélhetően utolsó részre.

A John Wick 3: Parabellum 2019. május 17-én fog érkezni a mozikba. Visszatér Keanu Reevesen kívül még Laurence Fishburne, Ian McShane, Common, Lance Reddick és Ruby Rose, valamint új nagy névként csatlakozott hozzájuk Halle Berry is. És talán még Carrie-Anne Moss is feltűnik, csak hogy teljes legyen a Mátrixos reunion.

spl5005095_002 „John Wick – Forog a 3.felvonás” Tovább olvasása

Tune Up 100.adás, avagy a világ legjobb filmje döntő

Körülbelül másfél éve kezdtem rendszeresen hallgatni a Tune Up névre hallgató podcastet, akik hasonlóan a Filmbarátok Podcasthez, a filmek szerelmesei, és adásról adásra kitárgyalják az aktuális filmeket, van, hogy sorozatokat is, és mindent, ami a filmekhez kapcsolódik (lásd filmzene). Ráadásul Ákos, az egyik tag, az én barátom, ő szerettette meg velem a filmeket, szóval őmiatta is hallgatom a csapatot, akik egyébként nagy karakterek mindannyian. Belevágtak egy embertelenül nagy projektbe, miszerint megpróbálták megtalálni a világ legjobb filmjét. Eléggé hosszadalmas volt a procedúra, jobbnál jobb vendég-műsorvezetőkkel, akik egyben zsűritagok is voltak, és a végére eljutottunk velük együtt a top 4 filmhez. És itt jön képbe a 100.adás, amit ennek eldöntésére rendeztek meg.

29340548_745709772297986_5547570327212523520_n.jpg

Az Ankert nevű helyen került megrendezésre az esemény, amit én már jól ismerek a sok Arsenalos kupadöntő nézés miatt. Délután 2 órára volt meghirdetve az esemény, de én már odaértem fél 1-re, és amikor bekukkantottam a rendezvény helyszínére, a hátsó részbe, láttam a betojt fejeket, ahogy izgalmukat palástolni próbálva rendezgették a termet. Tényleg nagy dolog egy ilyen podcast életében az, hogy személyesen találkozhatnak nagyjából 100 rajongójukkal személyesen. Fogalmam sincs, hogy én miként kezelném az ilyet, úgyhogy minden tiszteletem a srácoké. Maga a rendezvény számomra családias hangulatban telt, de én ezt szeretem. Lóri (és nem a The Walking Deades Lori) arcára is fény derült (aki ott volt látta, aki nem volt ott, az lehet, hogy soha nem fogja már). Csúszás volt, mert ránk szakadt az ég, pont abban a pillanatban, amikor Áki kimondta, hogy a Forest Gump NEM az egyik kedvenc filmje. Tökéletes időzítés az égiektől. Engem kicsit kidobott a döntő hangulatából, hogy a két al-döntő között megbeszélésre került a Jurassic World: Bukott birodalom, de ez is sajátjukká tette a műsort. Hogy mi lett a világ legjobb filmje, és mi volt a döntőn, azt egyrészt ezen a linken tudjátok meghallgatni, másrészt a továbbiakban el fogom spoilerezni, mert én is írok róla pár sort. Szóval csak az olvassa tovább, aki tisztában van az eredménnyel, vagy nem zavarja a végeredmény.

maxresdefault
(A képen a Tune Up Podcast tagjai balról jobbra: Gáspár, András, Lóri, és a monitoron a NASA által kapcsolva Ákos)
„Tune Up 100.adás, avagy a világ legjobb filmje döntő” Tovább olvasása

Love, Simon

Elöljáróban annyit, hogy a bejegyzés végén ki fog derülni, hogy a címsorba miért nem a magyar címet adtam.
Ez nem is kritika lesz, sokkal inkább egy véleménynyilvánítás, amiben megosztom a gondolataimat, amiket a film váltott ki belőlem. Mert bizony eléggé megmozgatta a gondolataim és a lelkem egyaránt. Kezdjük ott, hogy úgy ültem be a filmre, hogy majdhogynem semmit nem tudtam róla. Annyit olvastam, hogy meleg főszereplő, és nagyon jó hangulatú, erős érzelmi töltettel rendelkező ifjúsági film. Kockáztattam. Ritkán teszek ilyet, de az esetek többségében eddig bejött. Szerencsére most is. Olyannyira, hogy egy ponton majdnem könny is szökött a szemembe. Nagyon minimális és felületes történetleírást tartalmaz az írás, de csak mert elkerülhetetlen a magyarázathoz.

5aececb00bc30 „Love, Simon” Tovább olvasása