A Barátságos és Közkedvelt Pókember nem túl jó előjelekkel, de mégis jó pilottal indult, gondolom mindenki tudja, hogy milyen körülmények között készült el, többszöri átdolgozás után, de a végeredményre megérte várni. Már aki várta, mert igazából úgy éreztem, hogy ez egy újabb Pókember sorozat lesz a sok közül. És ez így is lett, meg nem is.
Kaptunk egy újabb Pókember történetet a kezdetektől fogva, csak ebben az esetben csavartak egyet az alaptörténeten, és egy „mi lett volna ha…?” szállal fűszerezték meg. Ezzel alapvetően nem volt bajom, csak nem éreztem úgy, hogy ezt mindenképpen Peter Parkerrel kellett volna elmesélni. Bár számomra egyértelműen ő Pókember, de Miles Morales egyre több helyen felbukkan, és azt kell mondjam, hogy ez a sorozat jobban állt volna neki. Ezzel nem csak hozzám, de sok más Póki rajongóhoz is közel hozták volna a fiút.
Az viszont tény, hogy sokan, köztük én is, lehet, hogy bele sem kezdtünk volna a sorozatba. Ám manapság kevés az igazán jó animációs sorozat, úgyhogy lehet, hogy akkor is néztem volna, hiszen heti 20 percem akkor is lett volna. Emellett kellemes volt nézni a rajzolt formátumot, még ha ötvözték is némi animációs elemekkel.
Kezdjük azzal a karakterrel, akiről sok szó esett a különböző közösségi platformokon ilyen-olyan okokból. Norman Osbornt újra öröm volt látni, ráadásul a karaktere is jól lett megalkotva. A bőrszínén sokan fennakadtak, és én is fenn szoktam ilyeneken, de most egyáltalán nem zavart. Sőt, ez tette még karakteresebbé. Egyfajta Tony Stark volt anti-hős formába öntve, bár a gonoszságából sokat nem tapasztaltunk még ebben az évadban. Kíváncsian várom, hogy miként árnyalják a folytatásban.
Peter hozta a szokásost. Ez egyrészről jó volt, mert ezzel tudok azonosulni, másrészről rossz volt, mert semmi újat nem kaptam a karakteréből. A dumáktól most is nagyokat nevettem, és szerencsére a szinkronban is kreatívan használták a szóvicceket.
Harry Osborn pedig visszatért Peter mellé, mint a képregényekből ismert szárnysegéd. Az ő karaktere is sokakat megbotránkoztatott, pedig lehetett volna sokkal rosszabb, ripacsabb. Nekem teljesen illett az apja ellen lázadó, egyedi figura. Csak éppen semmi különöset nem hozott az évadban. Töltelék volt sajnos.
A Lonnies szál volt egyértelműen a leggyengébb. Pedig amúgy maga a karakter, amit el akartak vele mesélni az nagyon tanulságos, csak úgy éreztem, hogy túl sok idő ment el vele. Nekem Sírkő sokat nem mond. Tudom, hogy kicsoda, de nem igazán hoz lázba. Ahogy Nico és az ő belengetett boszorkányos szála sem, azt még már végképp nem tudtam, hogy ki az a Finesse. Úgyhogy ezek számomra sajnos érdektelen adalékok voltak.
Két szálat emelnék ki. Az egyik a Skorpió elleni harc, ami érzelmileg is, és kivitelezésileg is fantasztikus volt. Tetszett a különböző harcmodor, és az is, hogy Pókember először elbukott, és utána tanult a hibájából. A képregényekben is mindig ez volt az egyik legerősebb szál, amivel azonosulni tudtam.
A másik a finálé, és az hogy hogyan fűzték össze az első részt az utolsóval. Így kell szezonzárót írni. Minden fontosabb szálat összehoztak, és a karaktereket jól illesztették bele. Az az egy apró bajom volt csak, hogy a 9.rész kvázi lezárásnak érződött, de utána jött még ez szezonzáró, ami önállóan is megállta a helyét, de szép pontot tett a 10 rész végére. Csak nem éreztem, hogy folyékonyan következtek az események, hanem olyan volt, mintha rájöttek volna az írók, hogy hoppá, ez az évad vége, úgyhogy gyorsan dobjuk be ezt a részt, és magyarázzunk meg mindent, amit láttak a nézők az évadban. De nem bánom, mert az évad legjobb epizódja volt.
Ami még nagyon bejött, az a zene. Az intro alatt kevésbé, hiszen ez a rappes stílus nem az én világom, és szerintem Peterhez sem illik (de Mileshoz illett volna), viszont mindenképpen örömteli, hogy a szinkronban ezt is magyarosították. Apropó a magyar fordítás meglepően jó, kreatív és humoros. És az outro pedig olyan szemtelenül jó lett, hogy mindig végignéztem a stáblistát, hogy meghallgassam a zenét. Egyébként is érdemes volt megnézni, mert tele volt easter-eggekkel, és érdekességekkel, például karakterek és helyszínek koncepciós vázlataival.
Ahogy a zene, úgy az egész sorozat abba a hibába esett, hogy mindent akart. Egyszerre akart klasszikus lenni, újító, minden Pókemberhez hű maradni, de nyitni, és egy másikfajta történetet elmesélni. A zene is ilyen volt, hogy nem lehetett csak egy hangszerhez vagy stílushoz kötni, hiszen volt benne zenekari téma, basszusgitár, gépi zene.
De amennyire negatívnak tűnök, annyira jó volt az összkép. Látszik, hogy teljesen tudatosan építkeznek, és nem csak erre az évadra, de az egész sorozatra. Ez a szezon lerakta a tökéletes alapokat, és a második évad (és a már berendelt harmadik is!) kiteljesítheti az elmesélni kívánt történetet. Mindenképpen érdemes egy esélyt adni neki, de ne egy, és ne is két rész alapján döntsetek, mert nekem is szép lassan indult be. Viszont a 20 perces részekből pont elég volt Peter/Pókember könnyed stílusa, hogy megtartson.
“Your Friendly Neighborhood Spider-Man 1.évad kritika” bejegyzéshez 2 hozzászólás