Amikor 2018-ban véget ért a Netflixen a Daredevil sorozat, akkor egyrészt úgy éreztem, hogy megkaptam a tökéletes lezárását a sorozatnak, de közben több szál még nyitva maradt, így némi hiányérzetem is volt. Akkoriban csak annyit tudtunk, hogy a streaming platform elkaszálta a sorozatot, majd szép lassan kezdtek csordogálni a hírek, hogy a Marvel a Disneyvel karöltve megpróbálja egyesíteni az összes karakterét egy univerzumba (vagy multiverzumba). Úgyhogy mikor a Disney bejelentette, hogy megszerezték a karakter jogait, már csak az volt a kérdés, hogy mennyire fognak hozzányúlni a Pokol Konyhájának Ördögéhez.
A legfontosabb, hogy Charlie Cox maradt Matt Murdock, avagy a Fenegyerek. Nem tudom, hogy a korábbi szinkronos verziókban is elhangzott-e ez a fordítás, de mivel így hivatkoznak rá a sorozatban, ezért kifejezetten furcsa volt, hogy a magyar címben mégis meghagyták úgy, hogy Daredevil: Újjászületés. Ezen kívül Wilson Fisk szerepében is visszatért Vincent D’Onofrio, úgyhogy már csak egy kérdés maradt: milyen tónusban akarják folytatni a történetet? A She-Hulk-féle laza, vicceskedő, teljesen karakteridegen módon, vagy a sötétebb, realisztikusabb, földhöz ragadtabb stílusban.
Szerencsére utóbbit választották, bár ehhez kellett egy teljes újraírás, és a pilot újraforgatása. Charlie Cox ebből látszik, hogy mennyire a szívén viseli a sorozatot, hiszen ő is közben járt, hogy Daredevil abban a formájában térjen vissza, ahogy megszerettük. Bár egy kicsit disneysítették, de szerencsére az első rész mondanivalója olyan erősre sikeredett, hogy el tudtam nézni a hibákat. Mert bizony volt az is. A tovább mögött jönnek a spoilerek.
Az első 15 percet minden bizonnyal meghatározónak szánták, de nekem nem működött. Erőltetett, mézes-mázos sétálgatás Matt, Foggy és Karen közt fura volt. Azt elismerem, hogy a kocsmás jelenetnél amikor Matt használja a szuperhallását, azt vizuálisan, vagyis a képarány változtatgatásával jól oldották meg. De úgy összességében az egész epizódban jók voltak a jelenetek beállításának elképzelései.
A verekedés viszont meg sem közelítette a Netflixes verziót. Egyrészt a CGI füst borzalmas volt. Az ütéseknek nem voltak erejük, és a koreográfia ütemtelen volt. Ezzel elvileg a harc kaotikusságára, és dühből érkező, meggondolatlan küzdésmódra akartak utalni, de látványban nem ezt érte el. Arról nem is beszélve, hogy elvileg ez egy egysnittes jelenet akart lenni, de többször éreztem, hogy „na itt volt vágás!”, illetve hogy „ja még mindig itt tartunk?”. Mintha ez az egész utólag lett volna hozzáforgatva.
Foggy halálának ütnie kellett volna, de engem nem úgy érintett meg, ahogy szerették volna. Inkább voltam csalódott, sem mint szomorú. Foggy a sorozat lelke volt, és nem igaz, hogy más katalizátort nem tudtak találni az eseményeknek. Ellenben, amikor Karen pár másodpercig azt hitte, hogy Matt zuhant le a tetőről, és mindkét barátját elveszítette, az nagyon erős színészi pillanat volt. Apropó, Karent miért nem lőtte le ugyanúgy Poindexter, mint Foggyt? Ez kiderült, csak nekem kerülte el a figyelmem?
A főcím nekem nagyon az Arcanere hajazott. Mintha fogták volna a Netflixes főcímet, de változtatni akartak volna, de közben a készítő nagy rajongója lenne az Arcane sorozatnak is, és annak a főcíme járt volna a fejében. Szinte hallottam az Imagine Dragon számát. De annak örülök, hogy az eredeti témát meghagyták, és csak picit áldolgozták.
De a főcím és az 1 éves időugrás után (amit a felirat megint elspoilerezett előre, mint a Végjátéknál), mintha egy új, jobban átgondolt sorozat kezdődött volna. Nem kapkodtak, szépen lassan elkezdték felépíteni az új felállásokat és a történetet. Kivéve a választást, mert az amilyen gyorsan kiderült, olyan gyorsan le is zavarták. Ugyan szinte minden jelenet vagy Mattről vagy Fiskről szólt, és ez kicsit leszűkítette a teret, a két színész játéka tartott meg.
Vincent D’Onofrio ugyan kicsit lefogyott, de még így is nagyon erősen uralja a teret, mint a Vezér. Elvileg a sorozatban folyamatosan vissza fogja majd szedni a súlyt, ezzel is jelezve az átalakulását. A közös jelenetük Matt Murdockkal, ahogy láttam, mindenki nagy kedvence lett. Szó, ami szó, kellett is, hogy valami felhúzza az epizódot. Az epizód nagy részében, az időugrást követően nem szerepelt egyáltalán a jelmezes igazságosztó, de mégis jó érzés volt Matt vívódását nézni. Azt hitte, hogy átlépte a határt, hogy nem öl, és ezzel nehezen bírkózott meg. Ennek fényében különösen érdekes, ami a 2.rész végén történt.
Egyébként remélem mindenki érezte a tökéletes párhuzamot Wilson Fisk politikai pályája és napjaink Amerikában zajló eseményei között. Nem tudom, hogy ezt írók mennyire sejtették előre, de ennek fényében különösen tökéletes az aktualitása.
A szinkronra is kitérnék, mert egyrészt nem a Netflix-féle verziót vették alapul, másrészt Lengyel Tamást lecserélték, mert nem tudtak megegyezni a bérezésben. Ezt a színész a közösségi oldalán jelentette be. Én személy szerint nem bánom, mert Fehér Tibort meglepően gyorsan megkedveltem, mint új hang. Sokkal jobban illik a színészhez, mint Lengyel Tamás, Welker Gábor pedig vélhetően a Henry Cavill-féle Rozsomák visszatérése miatt nem lehetett Matt hangja, és arra tartogatják. Egyébként a Treason sorozatban Mészáros Béla volt a hangja, aki ide is tökéletes lett volna. Rába Roland nagyon próbálkozik D’Onofrio hangsúlyozásának leutánozására, néha működött is, de neki sem ő a tökéletes hang.
Anno az 1.évadnál nehezen adta magát a Daredevil, de aztán mikor megértettem a történetmesélési stílust, megszerettem. Egyelőre egy más irányba haladunk, és emiatt nem tudom objektíven értékelni, hogy milyen is volt ez a kezdés. Az biztos, hogy a félelmem egyelőre alaptalan volt, hogy az újraírás és újraforgatás miatt összecsapott lesz, de egyelőre nem is üti meg az előző évadok szintjét. Korrekt 7/10, aztán majd látva egyben az évadot, már okosabb leszek. Egyébként meglepően gyorsan ledarálja a Disney+ a sorozatot, két hét múlva megint dupla részt kapunk. Érdekes koncepció.