Őszintén nem hittem, hogy a Rowan Atkinson nevével fémjelzett Férfi a méh ellen visszatér, de amikor megtudtam, akkor egyértelmű volt, hogy meg fogom nézni, mert a színész egyet jelent a mára oly kevés téren fennmaradt klasszikus humorral. A Netflix Man vs sorozata egyértelműen Mr. Beanre építenek, és ezt a nosztalgiafaktort alaposan ki is használják, hiszen a méhecskés és most a babás évad is egy-egy szkeccs az eredeti sorozatból.

Míg a Man vs Bee feszes tempójú, jobban adagolt élmény lett, addig a Man vs Baby számomra inkább fárasztó. De nézzük, hogy miért működött az egyik sorozat, és miért csúszott félre a másik, még akkor is, ha a főszereplő továbbra is az egyetlen, aki menti a menthetőt.

Man vs Baby – 5/10

Az alaptörténet bot egyszerű, és egyben, mint szülő, kicsit fájdalmas. Egy karácsonyi színdarabban szereplő csecsemőt otthagynak egy iskolában, és a mindenesre, Trevorra hárul a feladat, hogy vigyázzon rá, amíg valaki érte nem megy. És hát persze semmi nem történik úgy, ahogy szeretné, ráadásul közeledik a karácsony, úgyhogy már senki nem akar dolgozni.

A történetvezetés túlságosan előre látható. Sokszor már a jelenet elején pontosan tudni lehet, mi fog elromlani, mi fog félremenni, és kinek a hibájából. Ez nem a jóleső várakozás, hanem inkább előre fogod a fejed, hogy „ugye nem fog megtörténni?” De sajnos igen, megtörténik. Újra és újra… A poénok nem felszabadítóak, hanem idegőrlők. A sorozat egy folyamatos bukdácsolás, ami egy idő után inkább fárasztó, mint vicces.

Van azonban egy réteg, ami számomra különösen nehézzé tette a Man vs Baby élményét. Apaként nem tudtam pusztán vígjátékként nézni a történteket. Ahogy egyre durvább és egyre kiszámíthatóbb helyzetekbe került a baba, bennem nem nevetés, hanem szorongás jelent meg. Nem az járt a fejemben, hogy „na, mi romlik el”, hanem például az, hogy „Eltelt fél nap, miért nem adsz enni a gyereknek?” és főleg az, hogy Trevor egyáltalán hogyan fog vigyázni rá. Tudom, ez az én egyéni problémám, de egyre nehezebben veszi be a gyomrom ezeket.

Ezzel szemben a Man vs Bee sokkal tudatosabban építkezett. Ott a káosz adagolva érkezett. A néző tudta, hogy baj lesz, de volt ideje felkészülni rá. A feszültség lassan nőtt, majd a rombolás egyfajta groteszk jutalomként csapódott le. A kérdés nem az volt, hogy megtörténik-e, hanem az, hogy mikor és hogyan. Ez a várakozás szórakoztató volt, nem kimerítő. A sorozat pontosan értette, hogyan lehet a kiszámíthatóságot humorforrássá tenni.

Mindezek ellenére nem lehet nem kiemelni Rowan Atkinson játékát. Ő az egyetlen stabil pont a sorozatban. Az arcmimikája, a testbeszéde, a pontos időzítése még mindig mesteri. Igen, Mr.Beant hozza, de pont ezért működik. Szinte minden jelenetet ő viszi a hátán, miközben a forgatókönyv néhol már túlontól erőltetett. A különbség csak annyi, hogy míg a Man vs Bee-ben Atkinson ráerősített egy jól működő struktúrára, addig itt inkább menteni próbál egy széteső élményt.

A Man vs Baby annak ellenére, hogy csupán 4 részből áll mégis összességében hosszabb játékidővel bír, mint a 9 részes előzmény. Érezhető is, sokszor feleslegesen hosszúra lettek nyújtva a jelenetek.

Összességében mégsem tudom azt mondani, hogy megbántam, mert Trevor szerencsétlenkedését abból a szempontból volt jó nézni, hogy a végére egy tökéletes feloldást kap a történet. Kivéve Jézuska szála. Egyszer jó volt, de nem marad emlékezetes. Ennek ellenére én benne lennék egy újabb kalandban Trevorral.

Ui: Ez volt Kálloy-Molnár Péter egyik (ha nem pont az) utolsó szinkronmunkája. Nyugodjon békében a színész!