Igyekeztem tartani a lépést 2021-ben az érkező filmekkel és sorozatokkal, de így is sok kimaradt, főleg utóbbiakkal maradtam el teljesen.
Rögtön kezdjük azzal, hogy miket sorozatokat kell jövőre pótolnom: 1. Dexter S9 (avagy New Blood S1), 2. Hawkeye, 3. Nyerd meg az életed (Squid Game)
Ezeket a filmeket szeretnék pótolni: 1. Senki, 2. Dzsungeltúra, 3. Egy igazán dühös ember
A legrosszabb/legnagyobb csalódások, amiket láttam: Halálos Iramban 9, Wonder Woman 1984, Mátrix: Feltámadások
A legjobb filmek, amiket láttam: Lelki ismeretek, Nagykarácsony, Mitchellék a gépek ellen, Az Öngyilkos Osztag (2021) + 1: Zack Snyder – Az Igazság Ligája
A legnagyobb meglepetés, amit idén láttam, és ajánlom: Run, Hide, Fight
A legjobb sorozatok: 1. Arcane S1, 2. Ted Lasso S2, 3. Resident Alien S1, 4. WandaVision
2021-ben szerettem volna 12 hónap alatt 12 könyvet elolvasni, de megint nem jött ez össze. Úgyhogy a 2022-es évre a célom, hogy hetente 1 fejezetet olvassak, mindegy miből. Ez 52 fejezetet jelentene, ami elég sok könyv. Emellé folytatom a The Walking Dead képregényeket, amik még mindig mérföldeket vernek a sorozatra, szóval nem győzöm ajánlani.
Minden olvasómnak egy békésebb, boldogabb új évet kívánok! Jövőre innét folytatjuk!
Ez bizony kritika lesz a javából, mert nagyon szeretném szétcincálni ezt a filmet, de valójában csak szomorú vagyok, hogy beigazolódott az, amire a film előtt gondoltam. Hogy ez a 4.rész, az 1.rész rebootja lesz, tele kikacsintással a trilógiára, és egy-két jelenet újraforgatásával. Kár a kihagyott lehetőségért, mert valami nagyot is alkothattak volna. Spoilermentes leszek, mert felesleges részletesebben belemenni.
Míg az első rész tökéletes, és a trilógia másik két részét is szívesen újranézem néha, addig ezt szeretném meg nem történté tenni. Sajnos pontosan olyan reboot lett, ami manapság jellemző. Csak és kizárólag a pénz hajtotta. Sajnálom, hogy Keanu nem mondott erre nemet.
A harcok gyengék, a zene unalmas. Egyetlen akciójelenet sem maradt meg, pedig nemrég fejeztem be a filmet. Anno, amikor megnéztem bármelyik részt, utána órákig boxoltam a levegőbe, mert úgy akartam harcolni, mint Neo. Most ez nincs meg, és nem azért, mert közben felnőttem.
Nincs min gondolkodni ezen a filmen, mert a mondanivalóját konkrétan kimondja és a szádba rágja. Nyilván vannak rejtett utalások, de egyáltalán nem egy tudatosan összerakott film. Már ha nem az volt a tudatos ebben, hogy lecopyzza az eredeti filmet.
Az egyetlen, amiben tényleg érzem, hogy munkát raktak bele az az, hogy tönkretegyék az eredeti Mátrix filmet. Minden elemében igyekszik felülírni, hogy megfeleljen a mai trendeknek. De nem haragszom rá emiatt, mert tudtam, hogy ez a célja. Ez a 148 perc tökéletes példája annak, hogy mi a baj manapság Hollywooddal. Azt hiszi, hogy meta, és önreflektív, mert bemutatja, hogy milyen a filmgyártás a tengerentúlon, de míg egy 22 Jump Street még sikerrel vette ezt az akadályt, addig ez olcsónak és cinikusnak érződik, anélkül, hogy többet tudna mondani.
A korábbi színészek lecserelése is csak rontott a helyzeten. Kivéve Keanu és Carry-Ann, akik megtartása és szerepeltetése emelt a filmen, míg Morpheus újracastingja, és újraformált karaktere katasztrofálisra sikeredett.
A látvány is le lett cserélve, amit meg tudtak magyarázni, hogy miért van, de ettől sokkal műbb lett az egész, ezzel elvesztve az eredeti trilógia egyediségét. Sajnos kissé paródiának is érződik.
Nem mondom, hogy nem ajánlom. Ugyanakkor én nem vagyok keményvonalas Mátrix rajongó, mégis csalódásként éltem meg a Feltámadásokat, pedig a legrosszabbra számítottam. Noha nem lett nézhetetlen, sokkal inkább unalmas, és érdektelen, ami talán rosszabb, mintha utálnám, mert az legalább érzelmet váltott volna ki belőlem. Ez meg csak megtörtént, letudtuk, továbbléphetünk. 5/10
Pár éve mindenki Pókember lázban ég, az én rajongásom azonban sokkal régebbre nyúlik vissza. Nagyjából 20 éve mondom, hogy Pókember a kedvenc szuperhősöm. Az Ultimate Spider-Man, magyarul a Csodálatos Pókember 2001-től megjelent sorozata rántott be, ha a 90-es évekbeli sorozat nem lett volna elég. A távolról induló felvezető lényege pedig az, hogy azt a 2001-től kiadott sorozatot ugyanaz rajzolta, aki ezt is, nevezetesen Mark Bagley. Imádom a rajzait, mert úgy tudja megtartani a képregény karakterét, hogy közben rendkívül részletes, és élethűek a mimikák.
Amikor levettem a boltban a polcról és belepörgettem, tudat alatt elfogott az a jó és nosztalgikus érzés, amit a régi Csodálatos Pókemberrel kapcsolatban éreztem, így hallgattam a megérzésemre, és megvettem. Nem is sejtettem ekkor, hogy ismét beleszeretek Pókember történetébe, mert olyat kaptam, ami újra megerősített abban, hogy ő az én szuperhősöm. Ez pontosan az volt, ami a Logan volt.
Megvan az év legnagyobb meglepetése számomra. Legalábbis az biztos, hogy magam is meg vagyok lepődve, hogy mennyire szerettem ezt a filmet. Bevallom húztam a számat, hogy magyar film, és több, mint másfél órás, de egy percig nem unatkoztam, nem eresztett a film. Nem tökéletes, de a romantikus vígjátékok minden kliséjét olyan aranyosan és szívet melengetően használja, hogy nem tudtam nem imádni. Mondjuk az előzetes is valamennyire már meggyőzött, hiszen valamiért beültem rá. De nagyon megérte.
Már az plusz pontot ért, hogy eredeti történet, nem feldolgozás, nem folytatás. Manapság ezzel van tele minden, és már azt értékelem, hogy valaki próbálkozik. Hogy ezt pont a magyarok hozták össze, az csak hab (nem, az egy másik film) a tortán.
A történet nem is annyira fontos, inkább az érzések, amiket át tudott adni. A lényeg, hogy egy tűzoltó egy balul elsült lánykérés után tériszonyos lesz, ezért áthelyeztetik a karácsonyi vásárba, hogy vigyázzon, és segítse a gyerekeket, akik egy ünnepi műsort fognak előadni, és arra gyakorolnak. Aztán mindenféle szerelmi bonyodalmak adódnak, de a jobbik fajtából.
A főszereplők Ötvös András és Zsigmond Emőke szerencsére nem túlhasznált színészek, így nem dobott ki a film. Ráadásul nagyon őszinték voltak az érzelmek is amiket közvetítettek. Sajnos Scherrer Péterben őt magát láttam, nem a karaktert, valamint Csuja Imrét sem tudtam elvonatkoztatni. De ők is nagyon jók voltak. Csak hát ez ilyen magyar film betegség. Ellenben Szerednyey Bélában a karaktert láttam. Vagy azért, mert rég nem láttam a színészt, vagy inkább azért, mert tényleg jól játszott. Jaj és a gyerekek. Hát kérem szépen, vannak jó gyerekszínészeink! Egyáltalán nem tűntek amatőrnek, sőt, a zongora szólós jelenet hangosan röhögős volt. Szabó Kimmel Tamás pedig önmagát alakította, ami nagyon meta, és ritkán van ilyen magyar filmekben, de nagyon jól működött. Tökéletes „főgonosz” volt.
Egyébként a filmet az a Tiszeker Dániel rendezte, aki a #Sohavégetnemérős-t is. De ne tévesszen meg senkit, az is egy sokkal jobb film, mint elsőre gondolná az ember. Nem nagyon jó, de eléggé feelgood. És emellett a Nagykarácsony nagyon jól használta a zenéket. Nem volt sosem az a mélyen ülő csend, ami néha jellemzi a magyar filmeket. Azt hiszem mindig szólt valami, ez elég jól illeszkedett, és talán ez is hozzájárult, hogy nemzetközibbnek érződött.
Én csak ajánlani tudom a filmet, pláne így karácsony környékén, nagyon hangulatos és szívet melengető lett. Simán adhat neki bárki egy esélyt, mert nálam a top romantikus vígjátékok között van. Egyelőre 8/10-et adtam rá, bár lehet, hogy ez majd redukálódik idővel, de most még a hatása alatt vagyok.
Ugyan külön posztot nem szántam rá, de legyen elég annyi, hogy nagyon kellemes filmélmény volt a Mitchellék a gépek ellen, és bár sokszor sablonosnak tűnt, mégsem ült le a film, és ezért hálás vagyok, így pozitív emlék maradt, a végefőcím pedig külön dobott egyet az érzésen. Nem tartom fejben az idei filmzenéket, de annyira fülbemászó, és hallgatóbarát, hogy nálam benne van az idei év top 3 zenéjében.
Alex Rider visszatért, és ezúttal „A Sas Lecsap” könyvet dolgozza fel a sorozat, ami a negyedik. Habár kicsit furcsa lehet, hogy miért hagyták ki a Mély vízben regényt, de a jelen politikai helyzet, és az előző évadhoz való hasonulása miatt végülis érthető. Ráadásul a Sas Lecsap hasonlít az első könyvhöz, és látványosabb is, tökéletes az adaptáláshoz. De ezúttal is átírták az eredeti történetet, és megint csak azt kell mondanom, hogy milyen jól tették.
Alexnek visszatérő rémálmai vannak az iskola óta, és mindenhol Yassen Gregorovichot látja. És amikor majdnem fizikálisan rátámad egy ártatlan járókelőre, úgy dönt Jack, hogy elmennek egy hétvégére pihenni, hátha ennyi kell a fiúnak. Itt megismerkedik Sabinaval, akik szintén ott nyaralnak az édesapjával. Az apja újságíró, és éppen egy oknyomozó cikken dolgozik Damian Cray milliárdossal kapcsolatban.
A történet ott indul be, amikor váratlan robbanás történik Sabinaék nyaralójában. Alex azt állítja a rendőrségnek, hogy Yassen volt a merénylő, mert aznap látta a közelben, de természetesen senki nem hisz neki, az MI6 pedig úgy tűnik hátat fordított neki.
Tom, Alex legjobb barátja továbbra sem szimpatikus nekem, de úgy tűnik, hogy ő lesz a katalizátora ennek a szezonnak, a játékfüggőségével. Jack idén talán nagyobb szerepet kap. Sabina castingját nem értem, mert a könyvben teljesen másként ábrázolták, de egyelőre jól játszik a színésznő, szóval talán megbékélek vele.
Korrekt kis alapozó rész volt, egyelőre továbbra is hozza azt az élvezhető szintet, amit a könyv elolvasása után várok, sőt, ki is javítják az ott elrontott dolgokat. Kíváncsi vagyok, hogy ez az évad is tudja-e tartani az előző szintjét, és hogy látunk-e viszont valakit az előző évadból (itt elsősorban Kyra-ra gondolok).
A sorozat, amit nagyon vártam, és szeretném szeretni, mert sok pénzből készült, és idegen inváziós történet, de nehezen adja magát. Tisztában voltam vele, hogy lassú építkezést fogok látni, és karakterközpontú lesz, de igencsak megnehezíti a dolgomat az, hogy 55 perc körüliek az epizódok hossza, és szinte semmit nem látunk a tényleges invázióból, talán csak az egyik szálon.
Próbálom a pozitív oldalánál megragadni, mert különben azt írnám, hogy dögunalmas, és nem véletlen a lepontozás, ami imdb-n és Trakt-on van. A karakterek, akik abszolút központba vannak állítva, olyannyira, hogy azt éreztem, hogy a kamera az arcukba van tolva, mindig őket látjuk, miközben a háttérben homályosan látni már a pusztuló világot.
Több szálat is elindítottak, vannak érdekesebbek, míg másokkal csak elvagyok. A japán lány, Mitsuki (magyarul milyen hülyén hangzik, hogy „mi cuki?”) szála az, ami leginkább lekötött. Ott teljesen jól működött nálam az érzelmi kapocs. A széteső házasság szála pedig a másik, hiszen annyira erős jelenetek vannak, hogy nem tud ereszteni.
Igazából nem nagyon lehet mit írni a sorozatról egyelőre, mert magából az invázióból nem sok mindent kaptunk. Próbáltam átadni magam a karakterépítésnek, de nehéz lesz az én, és még sok másik ember figyelmét fenntartani, ha ezt a tempót tartják. Az első rész 55 percében nem sok érdemleges történt, viszont a második epizód már volt olyan jó, hogy ha az lett volna a pilot, akkor simán ajánlanám a sorozatot. Az az 57 perc elröppent.
Adni akartam még egy esélyt a sorozatnak, mert úgy gondoltam, hogy most már mutatnia fog valamit, ugyanis eddig sajnos nagyon alulmúlta a várakozásaimat, de elteltek hetek, és nem folytattam. És sajnos az érkező kritikák is abban erősítenek meg, hogy számomra ez ennyi volt, 4/10-et adtam rá. A Falling Skies gagyi volt, low budget, mégis jobban csinálta. Azt hiszem most jött el az a pont, amikor már nem működik ez a lassú építkezős, karakterközpontú történetvezetés. Itt nem. Nálam nem. Ők figyelmeztettek, de a többségnek nem jött be. Akkor csak nem bennem van a hiba, hogy nem bírtam tovább.
Nem gondoltam volna, hogy ettől a komédiától fogok könnyes búcsút venni, mivel már-már kötelező jelleggel néztem az előző szezont is, és ezt is. Mégis a vége, a záró duplarész, bármennyire is zavart a történet, amibe csomagolták a lezárást, mégis párás lett a tekintetem a karakterek utolsó interakcióitól.
