A Netflix aranytojást tojó tyúkja a 4.évadra érte el a csúcsát. Legalábbis számomra. Sok minden értelmet nyert az előző 3 évadból, és minden szinten hozta a maximumot.
Bevallom, én az 1.évadot nagyon nem szerettem. Szerintem az első 4, de talán 5 rész rém unalmas és lassú volt, de valahogy mégis átszenvedtem magam rajta. A 2.évad volt eddig a kedvencem, mert már történtek olyan események is, amik nem csak alapozták, de tovább is vitték a történetet, és emellé a sötét tónus is megmaradt. A 3.évad talán pont ezért nem volt számomra olyan erős, mert bár ez sokkal fogyaszthatóbb volt, mint az előzőek, mégis a csili-vili világ, az erős színek, és a pozitívabb hangulat miatt elvesztette a báját.
A 4.évad ugyan részben ezt vitte tovább, de mégis vissza tudott hozni valamit az első 2 évadból, miközben elkezdtünk válaszokat kapni szinte mindenre. Nem volt tökéletes ez az évad sem, de nagyon közel járt ahhoz. Ahogyan a négy párhuzamosan futó főbb történetet vitték, és végül találkoztak a végén, azt nagyon profin csinálták. Igaz, lehetett volna egy-egy szál gyorsabb, eseménydúsabb, illetve néhány karakter találkozhatott volna korábban is, de a végére így minden a helyére került.
Akkor csapjunk a lovak és a spoilerek közé (annak számítanak még?) a tovább után! Jobb később, mint soha.
Biztos vagyok benne, hogy ennek a sorozatnak az egyik Mr.Bean epizód egyik jelenete adta az alapot. Konkrétan a piknikes rész, és azon belül is, amikor egy légy állandóan rászállt az édességére. Ezt kibővítették, belehelyezték egy nagyobb, mondjuk komplexebb történetbe, és kész is lett a Férfi a Méh ellen.
Trevor, akit Rowan Atkinson alakít -de nyugodtan mondhatnánk Mr.Beannek is, hiszen ugyanazt a karaktert hozza-, egy gazdag házaspár villájára fog vigyázni addig, amíg ők nyaralnak. Rögtön az 1.részben már felsorolják, hogy mi mindenre kell vigyáznia, amiből persze már sejthetjük, hogy ezeket fogja tönkretenni, összetörni, felgyújtani a nagyobb jó érdekében, hogy elpusztítsa a házba betévedt méhet (ami valójában egy dongó).
Az ő kettejük játszmájára épül a sorozat, és bravúros, hogy a méhnek is sikerült személyiséget építeni, ami egy meg nem szólaló állat esetében szép teljesítmény. Mondjuk néhány jelenetnél inkább Tom és Jerry érzésem volt. De Mr.Beannel és Tom és Jerrykkel példálózok? Hát nem csoda, hogy bejött a sorozat. De nem csak ezért.
A 9 rész 10 percekre lett szétszabdalva, ami nagyon jó ötlet volt. Szívesebben néztem végig így, mintha egy másfél órás filmet kellett volna letudnom. A 10 perc viszont gyorsan eltelt, pörgött, és jól volt felépítve. Ezt a formátumot még tovább folytathatná a Netflix.
Bármennyire le akarná vetkőzni a régi szerepét, Rowan Atkinson akkor is Mr.Bean marad, de ez így van jól. És igenis még mindig vicces tud lenni, még ha sokszor fájt a butasága a karakterének, de ez kellett a történethez. A végén lévő csavar pedig kicsit fura volt, de jól megmagyarázott mindent, és feloldozta a történteket. Egy kellemes 7/10-re értékelem, és ajánlom azoknak, akik szerették őt, és nagyon gyorsan lehet darálni.
Nem gondoltam volna, hogy pozitív hangnemben fogok búcsúzni ettől a sorozattól, de ez a helyzet. Amikor jött a hír, hogy a Netflix elkaszálta Steve Carell sorozatát, még az évad elején jártam, és nem ütött szíven a dolog, inkább csak sajnáltam, hogy nem lett olyan a végeredmény, mint amire számítottam. Ahogy viszont haladtam a nézéssel, egyre jobban kezdtem sajnálni. Az utolsó rész pedig olyan lett, hogy kiabáltam, amiért így ér véget. A legjobb idézet is onnét van, de a durva nyelvezete miatt azt a tovább mögé raktam.
Nagyon nem voltam elájulva a Space Force 1.évadától. Ez főleg a saját elvárásaim, másrészt a sorozat hangjának meg nem találásának a hibája. Továbbra is tartom, hogy sokkal jobban működne, ha mocumentary lenne, de most már mindegy. A Netflix is beláthatta, hogy nem úgy sült el ez a sorozat, mint ahogy szerették volna, hiszen új showrunner érkezett, új, Office-os rendező rendezi a teljes szezont, rövidebbek lesznek a részek és a koncepció is újragondolást kap.
Ennek első jeleit már az évadkezdésben láthattuk is. Bevallom, nem emlékszem, hogy mi történt az 1.évad végén, de valami árulás-szerűséget hajtott végre Mark Naird, és helikopterrel menekülőre fogta. A 2.évadban viszont ezt gyorsan elvarrták, ugrottunk az időben a tárgyaláshoz, ahol kiderül, hogy maradhat-e az Űrhadosztály abban a formájában, ahogy eddig volt. Végig az az érzésem volt, mintha a készítők és a Netflix közti tárgyalást néztük volna a berendeléssel kapcsolatban.
„A kormányváltást követően Naird tábornoknak és diszfunkcionális, de szeretetreméltó csapatának négy hónapja van bebizonyítani, hogy az Űrhadosztály megéri a befektetést.” Ez volt az epizód leírása, amibe én akaratlanul is azt olvastam bele: „A showrunner váltást követően a készítő tehetséges színészi csapatának 7 epizódja van bebizonyítani, hogy az Űrhadosztály megéri a befektetést a következő évadra.”
Ez a rész újrarendezte a karaktereket, kinagyította azok tulajdonságait, és a nézők számára is egyértelművé tette, hogy ki milyen szerepet tölt be majd az évad során. Jó, hogy együtt láttuk az egész gárdát, és annak is örülök, hogy Erint is bevették a csapatba, és nem kapott valami bénácska mellékszálat. Így, az apja mellett több lehetősége van színt vinni a sorozatba. Adrian Mallory (vagyis John Malkovich) továbbra is a legjobb karakter, de most Tony és Brad is szállított pár jó pillanatot, még ha az a kacsintós poén eléggé ósdi is volt, de újrakezdésnek megteszi.
Úgy voltam vele, hogy megnézem a 2×01-et, ami alapján eldöntöm, hogy folytatom-e, és végülis a válasz igen lett. 7 rész, rövidebb játékidővel simán megéri nekem. De még mindig nem az igazi a sorozat, nem maradandó, szóval nagyon bele kell húzniuk, ha akarnak 3.évadot. Meglátjuk sikerül-e.
Ugyan külön posztot nem szántam rá, de legyen elég annyi, hogy nagyon kellemes filmélmény volt a Mitchellék a gépek ellen, és bár sokszor sablonosnak tűnt, mégsem ült le a film, és ezért hálás vagyok, így pozitív emlék maradt, a végefőcím pedig külön dobott egyet az érzésen. Nem tartom fejben az idei filmzenéket, de annyira fülbemászó, és hallgatóbarát, hogy nálam benne van az idei év top 3 zenéjében.
Számomra a Netflix inkább sorozatokban tud nagyot alkotni, filmekben kevésbé. Bár mostanában úgy érzem, hogy előbbiek is egy kaptafára épültek. Mostanáig. Megérkezett az Arcane, vagyis a League of Legends nevű játék alapján készült sorozat, amit hatalmas várakozás övezett, ami miatt magasan voltak az elvárások. És hihetetlen, de sikerült megugrani ezeket.
Én 2013 végén kapcsolódtam be a 2009 óta futó játékba. Eleinte nagyon jó közösségkovácsoló ereje volt, néhány barátomat is ennek köszönhetem, de minél nagyobb lett a játékosszám, annál jobban megromlott a viselkedés. Habár a játék mellett kidolgozták a karakterek háttértörténeteit is, hogy miért néz ki úgy ahogy, miért használ olyan fegyvert amilyet, de én sosem olvastam el ezeket, mert nem tartottam fontosnak. Lehet, hogy hiba volt, ugyanis az első 3 rész után (ami tulajdonképpen az act 1-nak felel meg), azt kell mondanom, hogy itt sokkal komplexebb történeteket kapunk, mint amilyenre számítottam.
Amikor bejelentették, hogy érkezik a LoL sorozat, ráadásul animációs formában, nem nagyon lelkesedtem az ötletért. Mindig is látni szerettem volna a karaktereket élőszereplős valójukban. Ráadásul, ahogy fentebb is írtam, nem gondoltam, hogy a sablonos sztorikon felül tudnak bármi újat mutatni, pláne a Netflixen, akik megadják az alkotói szabadságot, és a büdzsé is elég nagy rá, de valahogy mégis ugyanolyannak érződik minden. De szerencsére nem így történt.
A történet középpontjában több a játékból ismert karakter is van, de nem feltétlenül az ismert formájukban, és ez teljesen rendben van. Kíváncsi vagyok, hogy akik semmit nem tudnak a játékról, azok milyen szemmel nézik Vi, Powder vagy épp Jayce fejlődését. Mert bizony bőven nem járunk még a végén, ahova el fognak jutni.
Ami lenyűgözött, hogy mennyire okosan fel van építve a világ. Tény, hogy az alapanyag megvolt hozzá, de még a háttérben álló alakokról, vagy a falon lévő tárgyakról, feliratokról is meg tudom mondani, hogy az miért lett úgy, ahogy képernyőre vitték. Emellett több társadalmi problémát is feszeget a sorozat, a leghangsúlyosabb a gazdagok és szegények közti különbség, de a személyes drámák is ütnek. Nem csak a véresség és erőszakosság miatt (hiszen ilyen ez a világ), hanem dráma miatt sem való gyerekeknek. A történetfolyam pedig egy másodpercre nem ereszt, pedig engem általában könnyű ilyennel elveszíteni.
Lehet, hogy azért, mert ismerem az alapot, és elfogult vagyok, és ezért ténylegesen érdekel, de jól vannak adagolva az akciók, és a karakterépítések. Egyszerűen nem unatkozik a néző egy pillanatra sem. De ha valakinek túl érthetetlen a történet (amit kétlek), akkor is a látvány önmagában elviszi a hátán az egészet. Mint említettem, fintorogtam az animációs megoldás hallatán, de amit végül kaptunk, az gyönyörű lett, és friss.
Csak áradozni tudok a sorozatról, és szerencsére a második és harmadik részekre sem ült le, ahogy a legtöbb sorozat teszi, hanem folyamatosan pakolt rá újabb lapátokkal. Aki nem játszott a játékkal, nem ismeri a karaktereket, annak is egészen nyugodtan tudom ajánlani, mert az easter eggek nem fontosak a sztori szempontjából, azok értése nélkül is élvezhető.
Ki akartam emelni egy-egy jelenetet, de képtelenség. Mindhárom részre 8/10-et adtam, mert bár tényleg nagyon jó volt, tudom, hogy még mindig tud hova fejlődni, és remélem fog is az Arcane. Illetve azt is remélem, hogy lesz 2.évad, vagy egy spin-off, vagy egy másik terület, más szereplőkkel, mert a történetmesélés és az animáció olyan profi szinten van megvalósítva, amilyet ritkán látni.
A League of Legends nevű valós idejű stratégiai játék, illetve online többjátékos csatamező, melyet a Warcraft III: The Frozen Throne videójátékhoz készült Defense of the Ancients mod ihletett. A játék fejlesztője és egyben kiadója a Riot Games már évek óta terjeszti az univerzumot, ezúttal pedig a Netflix-szel karöltve készítenek egy animációs sorozatot. Kikerült az első kedvcsináló és a főbb szereplők karakterposztereik. A tovább mögött mindenbe bele lehet nézni.
Vagy ami a magyar címe lett SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban. Nem értem miért nem lehetett SAS: Vörös kód. Mondjuk tény, hogy beszédesebb és figyelemfelkeltőbb a kapott cím.
Még a premierkor, vagyis márciusban láttam, és írni is akartam róla, de végül lusta voltam, mert annyit nem ért. Most viszont a magyar premier (Netflixre augusztus 27-én került fel szinkronnal! (a szinrkonról lejjebb még írok)) kapcsán aktualizálhatom a gondolataimat.
Az előzetese igencsak felkeltette az érdeklődésemet, mert a Sky készítette, és kemény akciót ígért, ráadásul a története tetszett is, úgyhogy szinte számoltam vissza a napokat a premierig. Majd az imdb és a trakt.tv pontszámok alapján igencsak megcsappant a lelkesedésem. Imdb-n a kritika írásának pillanatában több, mint 7000 szavazat után kereken 5/10-es értékelésen áll. Szóval egy borzalmas filmre számítottam, de végül nem lett az. A számok nem hazudnak, de nem ez volt vele a baj.
Folytatódott a Brickleberry készítőinek sorozata, immáron a 3.évadával, amire nem kellett másfél évet várni, mint ez előzőre. Ez gyanítom, hogy a járvány miatt történt, hiszen az animációs sorozatok előrébb kerültek a prioritásban, elvégre kevesebb kontakttal járnak.
A 3.évad szinte a semmiből jött, hiszen hivatalos bejelentés a berendelésről már csak akkor jött, amikor megvolt a megjelenési dátum. Ráadásul ez lett az eddigi leghosszabb évad, a maga 12 részével, aminek én annyira nem örülök, mert a 2.évad azt hiszem pont attól volt jobb, hogy kevesebb epizódszám volt, szám szerint 8, és emiatt a felesleges filler részeket gyorsan letudhattuk.
Na de lássuk, hogy mivel kezdték ezt a szezont, és hogyan oldották fel a szó szerint kirobbanó cliffhangert.
Nem sok sorozatot néztem 2020-ban sajnos, de mivel a Netflixre felkerült szinkronnal, ezért adtam neki egy esélyt. Valamiért azt hittem, amióta csak hallottam a sorozatról, hogy ez egy gimis sorozat, ahol egy kiközösített fiú gyilkolászik az iskolában. Szerencsére nagyon nem erről volt szó. Sokkal jobb, átgondoltabb, csavarosabb, lebilincselőbb volt amit kaptam. Egy vérbeli nyomozós macska-egér játékot kaptunk egy kis természetfelettivel.
A történetről röviden azok számára, akik nem ismerik hozzám hasonlóan. Egy halálisten ledobja a listáját a Földre. Aki megtalálja, annak hatalmában áll bárkit megölni, mindössze annyit kell tenni, hogy beírja a nevet a listába. Fontos, hogy nem elég csak a név, az arcát is ismernie kell, így elkerülhető, hogy az azonos nevűek meghaljanak. Ezen kívül, ha meg lehet adni a halál módját is, de ha nincs megadva, akkor minden esetben szívinfarktus végez az illetővel.
Ez a lista egy bizonyos Jagami Lighthoz kerül, aki az iskola legokosabb diákja, és erős igazságérzettel rendelkezik. Úgy dönt a lista tulajdonosaként, hogy elítéli azokat a bűnözőket, akiket vagy nem tud elkapni a rendőrség, vagy -az ő értékrendje szerint- halálbüntetést érdemelne. Az isteni hatalom egyhamar megrészegíti Jagamit. Egyszerre kívánjuk a bukását, de közben meg abszolút meg tudjuk érteni, hogy mit miért tesz.
Persze a gyilkosságsorozatra a rendőrség is felfigyel. Az érdekesség, hogy a rendőrség és a média által Kira névre keresztelt gyilkos utáni nyomozást, maga Jagami apja vezeti. Mivel nem jutnak egyről a kettőre, és nem értik, hogy mi történik, ezért felfogadják a szuperdetektívet, L-t, akivel még nem volt olyan, hogy ne tudott volna egy ügyet megoldani. L karaktere is nagyon érdekes. Nehezen barátkoztam meg vele, és Jagami még mindig szimpatikusabb, de vitathatatlan, hogy zseniálisan meg lett alkotva. A stílusa, az észjárása, a személyisége.
Amitől zseniális ez a sorozat, az az, ahogy egyes helyzeteket milyen pazarul old meg. A lista elrejtése, a megfigyelés kijátszása, a gyanú elterelése, de legfőképpen Jagami és L gondolkodásának bemutatása, ahogy a két ellentétes pólus ugyanazt a dolgot két ellentétes irányból közelíti meg, de végül mindketten ugyanoda jutnak, így egyik sem tud a másik eszén túljárni.
Bevallom, engem nagyon meglepett, hogy egy anime ennyire jó, és ennyire komoly. Persze belecsempésztek japán elemeket, és tiniket bevonzó szálakat, Amane Misza karakterével, de egyáltalán nem tolták túl. Pont annyit kaptunk, amit még el lehetett viselni.
Nem is akarok jobban belemenni, mert ezt átélni kell. 1 évadosnak írják, ami 37 részt jelent, de én kettészedném a történetet. Van valahol a fele után egy nagy törés a sorozatban, ami után kvázi második évad kezdődik. 22 percesek a részek, amiből az első másfél perc az intro, és az utolsó nagyjából 1 perc a stáblista, szóval 18-19 perc egy epizód. Könnyen darálható, nem húzza az időt. Ha az első 3 rész elkap, akkor nagyon fogja a néző élvezni, mert mindig újabb és újabb dolgokra derül fény, újabb konfliktusok jelentkeznek és újabb kérdéseket vet fel, amire válaszokat ad. És mindez teljesen logikusan következik.
Kétség kívül az egyik legjobb anime lett, aminek az első harmada szerintem a valaha volt legjobb anime sorozat, utána kicsit kevésbé érződik tökéletesnek, míg az utolsó harmad inkább csak korrekt. 8/10-et adok a sorozatra.
