Mighty Morphin Power Rangers: Once and Always

Annyi mindenről nem hittem, hogy fogok valaha írni a blogon magammal, valamint a sorozatokkal kapcsolatban, de azt tényleg nem gondoltam, hogy születni fog egy bejegyzés a Mighty Morphin Power Rangersről. Gyerekkorom meghatározó sorozata volt még az MSaton. Most van a 30.évfordulója annak, hogy elindult a sorozat (ami azóta is megy!), és ennek apropóján egy különleges filmet forgattak, ahol visszatértek a régi szereplők.

Mielőtt bejelentették volna, hogy jön ez a film, egy nap úgy ébredtem, hogy szeretnék nosztalgiázni, és jó pár részt újranéztem az eredeti Mighty Morphin Power Rangersből. Sok dolgot már máshogy látok természetesen. Például azt, hogy Jason nem volt annyira meghatározó, mint hittem, de nekem mindig is a piros Ranger volt a kedvencem, holott a zöld Ranger, Tommy sokkal nagyobb hatással volt a sorozatra. A sorozat fő mozgatórugója inkább Tommy volt, akit utólag írtak bele. Eredetileg, a távol-keleti változatban (mert bizony onnét származik a sorozat, a harcjelenetek ezért néznek ki máshogy, mivel azokat újra felhasználták) nem szerepelt a zöld Ranger. Ő csak egy heti gonosznak készült. De aztán egyre több kreatív ötletük támadt vele, és a 2.évadban már fehér Rangerként a csapat húzóembere lett.

Sajnos ezúttal se Jason nem tért vissza, se Tommy. Utóbbit játszó színész tavaly öngyilkos lett, ami rettenetesen szomorú, mert hatalmas tábor szerette. Korábban már mindketten újra magukra öltötték az ikonikus ruhájukat a sorozatban egy-egy rész erejéig, sőt Tommy benne volt a 2017-es mozifilmben is egy cameo erejéig.

Sok szempontból mérföldkő volt ez az epizód, vagy tévéfilm a Power Rangers franchise szempontjából. Egyrészt a sorozat történetében tudtommal soha nem lett kimondva a „kill” szó, mindig „destroy” volt. Másrészt Rita Repulsa visszatért, de ezúttal beleköltözve Alpha testébe, és így egy robot külsőt ölt magára, ezzel kikerülve a problémát, hogy nem az eredeti Ritat játszó színésznő van a filmben. Ráadásul egy Rangers sem halt meg soha, csak le lettek váltva. Mostanáig.

→ Tovább olvasása

Paradise PD: Vége a 4.évadnak, és a sorozatnak is

Hála az égnek! Ez nem a Paradicsom volt, hanem maga a pokol. Az egész sorozatot igazából nem tudom miért néztem végig. De az biztos, hogy ez után a szenvedés után könnyebben fogok már bármi mást is kaszálni. Szerettem a Brickleberryt. A mai napig viccesnek tartom, jók voltak a karakterek, és pont annyira lépte át a határt az undorító, és alpári humorban, amennyire kellett. Na a Paradise PD, mivel streamingre készült, nem finomkodott. Mindenkibe beleállt, túltolt mindent, és telibe mutatta az összes nemiszervet.

Bevallom ezt az utolsó évadot már csak azért néztem végig egy esős hétvégén, mert le akartam zárni a sorozatot, és írni akartam róla egy lezáró kritikát. Mert pozitívumot nem nagyon tudnék felsorolni. Ahogy láttam a többi kritikát, mindenkinek mellément.

→ Tovább olvasása

The Night Agent – Kezdett az 1.évad

Egy ideje már nagyon vágyom egy jó összeesküvős akció-thrillerre. Próbálkozások ugyan voltak, de valamin mindig elcsúszott a dolog, és csak leerőltetni tudtam, és azt hazudni, hogy nem volt rossz. Azonban a Netflixes The Night Agent már az első kedvcsinálóval megvett, ami rendkívül minimalista volt, de mégis egyben felizgatta a fantáziám, hogy mi lesz ez a sorozat. A sorozat Matthew Quirk regénye alapján készült, amiből szándékosan nem olvastam semmit, és tudomásom szerint nem jelent meg magyarul.

Annyit mutattak kiírva, hogy van egy telefon a Fehér Ház alagsorában, ami soha nem csörög. Persze az előzetesben megszólal. Látványos vágóképek, és ennyi. Végre egy előzetes, ami mértéktartó tudott lenni, és nem lőtt el mindent. Ezek után persze, hogy vártam, hogy mi lesz belőle, pláne, hogy egy karakteres főszereplőt is tudtak találni Gabriel Basso személyében. Elsőre nem gondolná róla az ember, hogy ő a tipikus akcióhős, de az a néhány kép, amit láttam a sorozatból, meggyőzött, hogy nagyon jó lesz a szerepre. A tovább mögött spoileresen leírom, hogy az 1.rész mennyit sikerült megugrani abból, amit elvártam tőle.

→ Tovább olvasása

Agent Elvis – Így kezdődik az 1.évad

Mostanában pilot bepróbálós hangulatomban vagyok, és ennek eredménye, hogy nulla előtudással elindítottam az Elvis, a titkos ügynököt a Netflixen, miért ne alapon. 30 perc egy epizód, animációs, az Archer készítőitől. Az alapötlet, miszerint Elvis Presley valójában a kormány egy titkos kém programjának egyik ügynöke, akkora blődségnek hangzott, hogy ebből csak jól jöhet ki egy sorozat, ha jók az írók. Nos, többé-kevésbé sikerült nekik. A vérrel és a káromkodással nem spóroltak, de nem is kell igazából többet tudni, mert minden aköré épül, hogy Elvis egy kém, és felkerült valakinek a halállistájára.

Rögtön azzal kezdeném, hogy az animáció valami agyeldobósan gyönyörű. A legtöbben a Pókverzum film képregényes látványvilágáért vannak oda, de ha nekem azt mondják, hogy képregényes egy animáció kinézete, akkor egyből ez jut eszembe. Tényleg mintha egy megelevendett képregényt néznék. A színek, a formák, a játék a képkockákkal, az akciójeleneteknél a süvítő háttér. A szememnek nagyon jól esett.

És körülbelül ennyi is a pozitívum. Hogy miért titkosügynök Elvis, arról nem sokat tudtunk meg. A haverja Bobby is csak felületesen lett bemutatva. Itt van, vannak ketyeréi, amivel ellátja Elvist, és ennyi. A csimpánz haver pedig szállítja az őrült drogos pillanatokat. Aztán megjelent CeCe, a badass kémnő, akiről azt hisszük, hogy a jó oldalon áll, aztán elbizonytalanítják a nézőt.

Az biztos, hogy jobban is fel lehetett volna építeni ezt a 30 percet. Bár tény, hogy ha a 70-es évekre fognak reflektálni ilyen véres, és agyament módon, az sokkal jobban bejön, mintha egy élőszereplős sorozatra rádobtak volna egy filtert, hogy sárgás és kopottas legyen a színvilág.

Érdekesség, hogy az egyik készítő Priscilla Presley, Elvis felesége. Nagyon menőnek tartom, hogy rábólintott erre a projektre, mert nem biztos, hogy minden özvegy képes lenne rá. Nyilván van az a pénz, de itt szerintem más dolgok is meggyőzték.

Elvisnek egyébként nem kisebb sztár, mint Matthew McConaughey adja a hangját, de a szárnysegédjei is olyan ismert színészek hangján szólalnak meg, mint Kaitlin Olson (Felhőtlen Philadelphia, Mick kell a gyereknek), vagy Johnny Knoxville (Jackass), és a titokzatos, sötétbe burkolózó tábornok Don Cheadle (Vasember, House of Lies, Black Monday).

A magyar szinkronról pedig annyit, hogy Ember Márk lett Elvis hangja, ami magához a rajzolt animációhoz illik, de számomra tök jellegtelenné és rideggé tette a karaktert. Patkós Mártont viszont élvezet hallgatni Bobbyként. Nagyon különleges a hangja, remélem sokat halljuk még. Gáspár Kata lett CeCe, aki jól hozza a flegma kém karaktert, de ide igazából több opció is szóba jöhetett volna, nem lett volna szerintem érdemi különbség. És végül Lengyel Tamás, mint a Tábornok. Ő jó abban, hogy promótáljon valamit, meg szöveget felolvasson, de nekem nem tud elég érzelmet átadni a hangjával. Olyan volt őt hallgatni, mintha csak felolvasná a szöveget. Az orgánuma jó, és kiabálni is jól tud. De a finom érzelemváltozásokat nem tudja megcsinálni. Ezért sajnálom, hogy ő lett Daredevil végleges hangja az MCU-ban.

Összefoglalva nem értem, hogy a Trakton miért húzták le ennyire a sorozatot a pontosztók, mert korántsem egy bűn rossz, nézhetetlen animáció, csak hiányzik belőle az a valami plusz, ami kiemeli az átlagból. Agykikapcsolós szórakozásnak nekem megteszi, ráadásul a látvány elviszi a hátán. A 70-es éveket pedig nem szeretem, de az itt ábrázolt hangulatot be tudom fogadni simán. Szerintem végignézem az évadot, mert úgyis könnyebben veszem rá magam a fél órás epizódokra mind vacsora, mind pedig elalvás mellé. Az Archert 1 évadnál nem tudtam tovább nézni, de ez más hangvételű. Jobban simul az én ízlésvilágomhoz.

Ilyen volt a Treason

Tavaly év végén, számomra a semmiből érkezett a Netflixre egy olyan politikai akció-thriller a Treason személyében, amit szeretek. A poszt igazából azért született meg, mert ez a sorozat világított rá, hogy van egy zsáner, amibe az Árulás is tartozik, amit szeretek és közben unok.

Szinte az összes ilyen sorozat arra épül, hogy elrabolnak valakit, áruló van, akció, üldözés, és egy sötét összeesküvés, ami egészen a legfelső politikai szintekig fajul. Itt sem volt más a recept, sőt, sablont, sablonra halmozott, és bot egyszerű volt a történet, de a megvalósítás olyanra sikeredett, ami miatt nem tudok haragudni rá. Mert az biztos, hogy lelkiismeretesen odatette magát mindenki, aki az írószobán kívül az elkészítésén dolgozott. A látvány, az akció, a hangulat, az apró, de fontos dolgok, mind jól volt kidolgozva, már ami az írószobán kívülieket illeti.

A legnagyobb pozitívum, hogy nagyon pörögtek az események. Egy másodpercre sem engedi a nézőt a sorozat, és ilyet már nagyon rég nem tapasztaltam. Amikor lassított, akkor is utána rákapcsolt, vagy jött egy akciójelenet, egy fordulat, vagy egy árulás. Ez viszont mégis nagyon közepes-kategóriás érzést keltett bennem, mert közben úgy éreztem, hogy nincs idő elmerülni a motivációkban, a karakterekben. De ha meg egy sorozat ezt csinálja, azt meg unom, és nehezebben veszem rá magam.

Na és pont emiatt viaskodok. Mert az van a fejemben, hogy miért is nézem, ha közepes? Márpedig egy 6/10-nél nem éreztem jobbnak. De közben meg nem tudom abbahagyni, és valahogy nagyon könnyen fogyasztható. Plusz a 35-40 perces részek is üdítők a manapság látott 50+ percekhez képest. Ráadásul csak 5 rész, így könnyebben rávettem magam a befejezésére.

A legnagyobb indok mégis, ami miatt belekezdtem, az Charlie Cox, mint Adam Lawrence. A Daredevil óta bírom a színészt, és itt egy teljesen más szerepkörben láttam, ráadásul más szinkronhanggal. A pisztoly nem állt jól a kezében, és kicsit hiteltelen volt, mint igazgató, de azon kívül nem lehet rá panasz. Hozta, amit a történetből ki lehetett hozni.

De a prímet mégis a női karakterek vitték. Adam felesége Meddy végre egy olyan női szereplő volt, aki aktívan részt vett a történetben, és fontos szerepe is volt. Nem kellett megmenteni, nem neki jutott a negatív értelemben vett dráma, hanem igenis kemény volt. Szépen építgették őt, hogy a fináléra eljusson oda, ami egy szép jellemfejlődés volt. A másik fontos szereplő pedig Kara Yusova volt. Ő volt a legaktívabb a főbb karakterek közül, ő vitte előre mindig a sztorit, mégis őt éreztem a legsótlanabbnak. De egy ilyen ponyva-szerű thrillernél belefér.

A szinkronról is mindenképpen szeretnék említést tenni. Nem mindennapi hangokat választott a szinkronrendező, és pont ezért nekem nagyon működött. Charlie Cox ezúttal Mészáros Béla lett, és ennyire tökéletes választást nem is lehetett volna. Na jó, talán még Orosz Ákos is az lett volna. Trokán Nóra hangját én alapvetően nem szeretem, de itt Maddyként tökéletes volt. Kara pedig Tompos Kátya lett, ami szintén telitalálat. Valamint Illés Gergely hangmérnök nevét jegyezzük meg, mert amilyen itt a keverés volt, olyat nagyon ritkán hallani. Tökéletes volt az atmoszféra, tényleg olyan volt, mint ha ott lennének a szinkronhangok, abban a teremben, ahol épp beszéltek.

Nem váltja meg a világot a Treason, nem lesz klasszikus, sőt, valószínűleg év végére már nem is fogok rá emlékezni. De egynek jó volt, elvoltam vele, lefutotta a kötelező köröket, és komfortosan éreztem magam a nézése közben. Márpedig ilyen már rég volt. Mintha régi országos akció-thrillert néznék, amiket úgy hiányolok manapság. 5×40 perc, szóval körülbelül 3 és fél óra alatt le is lehet darálni. Plusz, amikor arra gondoltam az utolsó rész nézése közben, hogy semmi fordulatot nem fog tudni hozni, akkor húzott egy meglepőt, ami bátor volt, és tetszett. Egy hétvégi sorozatnak jó, és annak ajánlanám, aki kevésbé gondolkodós, inkább ponyva-popcorn akciót akar látni. Ahhoz felért, de semmi több.

Képek forrása: Netflix

Man vs Bee – Vége az 1.évadnak

Biztos vagyok benne, hogy ennek a sorozatnak az egyik Mr.Bean epizód egyik jelenete adta az alapot. Konkrétan a piknikes rész, és azon belül is, amikor egy légy állandóan rászállt az édességére. Ezt kibővítették, belehelyezték egy nagyobb, mondjuk komplexebb történetbe, és kész is lett a Férfi a Méh ellen.

Trevor, akit Rowan Atkinson alakít -de nyugodtan mondhatnánk Mr.Beannek is, hiszen ugyanazt a karaktert hozza-, egy gazdag házaspár villájára fog vigyázni addig, amíg ők nyaralnak. Rögtön az 1.részben már felsorolják, hogy mi mindenre kell vigyáznia, amiből persze már sejthetjük, hogy ezeket fogja tönkretenni, összetörni, felgyújtani a nagyobb jó érdekében, hogy elpusztítsa a házba betévedt méhet (ami valójában egy dongó).

Az ő kettejük játszmájára épül a sorozat, és bravúros, hogy a méhnek is sikerült személyiséget építeni, ami egy meg nem szólaló állat esetében szép teljesítmény. Mondjuk néhány jelenetnél inkább Tom és Jerry érzésem volt. De Mr.Beannel és Tom és Jerrykkel példálózok? Hát nem csoda, hogy bejött a sorozat. De nem csak ezért.

A 9 rész 10 percekre lett szétszabdalva, ami nagyon jó ötlet volt. Szívesebben néztem végig így, mintha egy másfél órás filmet kellett volna letudnom. A 10 perc viszont gyorsan eltelt, pörgött, és jól volt felépítve. Ezt a formátumot még tovább folytathatná a Netflix.

Bármennyire le akarná vetkőzni a régi szerepét, Rowan Atkinson akkor is Mr.Bean marad, de ez így van jól. És igenis még mindig vicces tud lenni, még ha sokszor fájt a butasága a karakterének, de ez kellett a történethez. A végén lévő csavar pedig kicsit fura volt, de jól megmagyarázott mindent, és feloldozta a történteket. Egy kellemes 7/10-re értékelem, és ajánlom azoknak, akik szerették őt, és nagyon gyorsan lehet darálni.

House of Cards – Ez volt az 5.évad

Az utolsó, vagyis 6.évad előtt szerettem volna írni egyet a Netflix legerősebb politikai drámájáról, a Kártyavárról, de ahogy látjátok nem sikerült. Igen, megint későn érkeztem, hiszen az évad már 1 éve véget ért, de a közepes kritikai visszhang miatt vonakodtam megnézni. Mielőtt leírnám, hogy igazuk volt-e a kritikusoknak, pár gondolatot engedjetek meg a sorozattal és a szereplőkkel kapcsolatban.

HoC S05.jpg

Ez volt az első olyan évad, amit teljes egészében szinkronnal néztem meg. Még mielőtt elkezdték volna szinkronizálni, én Epres Attilát és Spilák Klárát tippeltem a két főszereplő hangjának, ezért nagyon örültem, amikor a hivatalos verzióban is ők lettek a magyarhangok, bár az évek előre haladtával és Underwood öregedésével Epres Attila hangja néha leesett. Igaz, ez lehet annak is köszönhető, hogy a szinkronhang elmondása alapján nehéz visszaszokni a sorozathoz, és ez érezhető volt a 4.évadban is (amit nem szinkronnal láttam). Az előtte lévő 3 évadot egymás után szinkronizálták le, tehát benne tudott maradni a szerepben.

HOC S05 Conway.jpg

Magáról az évadról azt tudnám mondani, hogy ez lett talán a leggyengébb. Új showrunner érkezett, és szinte végig azt éreztem, hogy előkészítik maguknak a ziccereket, az áll leesős pillanatokat, amiért szerettük a sorozatot, majd sorra kihagyják azokat. Az első részekben mindig azt néztem, és azt éreztem, hogy na talán most jön valami, de kihátráltak, valószínűleg időhúzás céljából. A legjobban a választás napja utáni 9 hetes időugrás bosszantott fel, aminek az eseményeit csak Frank narratívájából tudtunk meg. Szó se róla, Spaceynek még mindig piszkosul jól áll az, ahogy kipillant jelentőségteljesen a nézőkre, nélküle nem is tudom, hogy milyen lett a sorozat, állítólag pocsék, úgyhogy azt már tényleg nem nézem meg. Amúgy Frank kevesebbet ármánykodott, inkább csak sodródott az árral, ami nem volt rá jellemző eddig. Nem tudott az ellenfelei előtt járni egy lépéssel sem. Conway karakterét elpazarolták és ledegradálták, amiért haragszom, mert egy potenciális utódja lehetett volna „kedvenc” elnökünknek. Ehelyett Claire kapott nagyobb szerepet. Az ő és Frank közötti hintázásra épült az évad fő érzelmi forrása, és ez sajnos nem volt elég. Robin Wright tehetséges, és jó színésznő, de nem tud a hátán elvinni egy ekkora volumenű sorozatot.

HoC 513.jpg

Ami a politikai szálat illeti, a végén történt pálfordulás érzésem szerint nem lett eléggé megalapozva, így számomra kissé légből kapott lett. De tény, hogy ez fordította rá az évadot arra az utolsó 3-4 részre, ami a sorozat legerősebb pillanataira emlékeztetett. Előtte jóformán értékelhetetlen időhúzást láthattunk, azonban a vége szerencsére kárpótolt, és így viszonylag jó szájízzel búcsúzom a sorozattól. Mert az utolsó évadra már nem térek vissza, Spacey kiszállása, valamint a borzalmas pontszámok és kritikák miatt. A House of Cards ennyi volt, az 5.évad kicsit már kesernyés volt, de így is beírta magát a sorozatok történelmébe, méghozzá okkal.

Paradise PD – A teljes 1.évad kritika

~~Brickleberry 4.évad kritika~~

Kezdjük ott, hogy nekem nagyon bejött a Brickleberry, úgyhogy vártam a készítők új sorozatát, ami pofátlanul ugyanolyan, mint az elődje. De annyira ugyanaz, hogy két rednecket, és a dokit át is hozták, csak átszínezték őket. És az a szomorú, hogy ők mentettek meg több részt is a nézhetetlenségtől. A pilotot még csak-csak végignéztem, de utána az érdektelen szálak, és a gyenge karakterek már halálra untattak a 2.részben olyannyira, hogy lecsaptam rá a 2/10-es pontszámot. Tényleg nagyon szenvedtem. Ennek ellenére megadtam a harmadik esélyt a sorozatnak, mert állítólag 3 rész kell, hogy kiderüljön, milyen is egy adott széria, és nagyon nagy szerencséje van a készítőknek, mert az már korrekt szintet hozott.

vlcsnap-2018-09-11-20h46m02s570

Nem is tudom, hogy mi a legnagyobb probléma a sorozattal, ugyanis mindent adott, hogy jó legyen, de minden benne van, hogy elbukjon. Számomra a főszereplő Kevin és az apja Randall teljesen félrecsúszott. Rettenetesen taszítottak, és egyáltalán nem voltak viccesek. Ott kapcsolódunk be a sztoriba, hogy Kevin csatlakozni akar a rendőrséghez, mert gyerekkora óta ez a vágya. Egyébként az ő rajzolása tiszta Steve a Brickleberryből. A csapatban ott van még az idegileg instabil Gina, aki teljes olyan, mint egy felkokszolt Ethel, az ő hangját Sarah Chalke adja („Neeeeerds!!!” – 1×05), úgyhogy benne nem lehet csalódni, legfeljebb néha a neki írt szálakban. Az idős Stanley Hopsonban ott volt a potenciál, de sajnos nem sok alkalommal használták ki a poénlehetőségeket, bár a szellemes gag elég szellemes lett. Bullet, a drogfüggő kutya valahol Malloy és a Family Guyos Brian között van, de teljesen súlytalan karakter lett, akivel nem nagyon lehetett azonosulni. Dusty Marlownak sem sikerült közel kerülnie hozzám, de azért a börtönös vetélkedője jó volt. Végül Gerald a színesbőrű rendőr, aki sajnos nem annyira elborult, mint amilyen Denzel volt a Brickleberryben, de hozott egy-két jó pillanatot.

„Have you seen this asshole?”

vlcsnap-2018-09-09-15h39m11s929

Pár pozitív és negatív pontot kiemelek a tovább mögött a történetből, szóval innentől kezdve spoilerek következnek. „Paradise PD – A teljes 1.évad kritika” → Tovább olvasása

The End of The F**king World 1.évad

-I’ve seen you skating. You’re pretty shit.
-F*ck off.

A két főszereplő ennél az első párbeszédénél tudtam, hogy ez a sorozat nekem lett kitalálva. Őszintén meglepődtem, hogy a Netflix ezúttal egy 20 perces epizódokkal operáló sorozatot vonultatott fel, de ez nagyon jót tett a történetnek. Pont annyit mutatott, és annyit mesélt, amennyit kellett. Nagyon jól mutatta be a sorozat a két különc, vívódó tinédzser életének egy szakaszát, hogy mit is jelent a szerelem. Nekem a Dexter című sorozat is a szívem csücske volt (kivéve az utolsó évad), így a főszereplő James-szel tudtam azonosulni. Már ha lehet ilyet mondani egy szociopata emberről. Alyssa pedig az a fajta nagyszájú, merész lány, aki képes kimozdítani az introvertált fiúkat a komfortzónájukból. Adottak az érdekes karakterek, de ehhez kell egy jó írógárda és egyedi atmoszféra. Mindkettő pipa. A tovább mögött folytatom a vélemény nyilvánítást immáron spoileresen.

vlcsnap-2018-02-25-22h11m47s293

„The End of The F**king World 1.évad” → Tovább olvasása