Nem értem, hogy az iskolák itt a 21.században miért még mindig az elcsépelt, idejét múlt, száraz könyvek elolvasására kényszerítik a diákokat. Azzal egyetértek, hogy az általános iskolák legalább az első pár évében olvastassák a gyerekeket, de hogy utána miért erőltetik még mindig az Egri csillagokat, vagy a Kőszívű ember fiait, azt nem értem. Nem politizálni akarok, inkább iskolapadból nemrég kikerült extanulóként próbálok gondolkodni, hogy engem, és főleg a nálamnál fiatalabb generációkat milyen „kötelező” médiumokkal lehetne rávenni a könyvolvasásra, a filmnézésre, vagy az életről való beszélgetésre. Itt kanyarodunk rá a filmünkre, az Eighth Gradere, ami egy 8.osztályos végzős lány szemszögéből mutatja be a modern fiatalok viszontagságos életét. Illetve abból csak egy szeletet, de így is elég volt, hogy felfedezzem benne a saját fiatalságom, ami így újranézve fojtogatott rendesen, és egy ponton meg is kellett állítanom, annyira telibe trafált.

És hogy ezt miért tenném kötelező filmnek a 8.osztályosok számára? Azon kívül, hogy csupán másfél órás és vizuális tartalomról van szó, biztosra veszem, hogy mindenki magára ismerne. A visszahúzódó, társadalom által kitaszított emberek, a 14 éves, de már felnőtt nőként viselkedő kislányok, a furák, a közösségi oldal-függők, az első randi, a nagy és kínos beszélgetések a szülővel, a szexualitás felfedezése, és a sok kötelező iskolai program, esemény és buli, amin részt kellett venni, de messze távol állt az ember komfortzónájától.

Röviden ezeket taglalja a film, de olyan húsba vágóan realisztikusan, hogy tényleg fújnom kellett, legszívesebben eltakartam volna a szemem, például az autós jelenetnél, a medencés jelenetnél, vagy az ajándék nyitásnál. Én speciel sosem tudtam jó, kreatív, személyre szabott ajándékot adni, de karácsonykor kellett, és mindig kínos volt. És ez most visszajött. De hiszek benne, hogy a kedves olvasó is, ha megnézi a filmet, fog benne olyat találni, ami feltép pár régi sebet, és belátja, hogy nem volt egyedül a problémával. Vagy éppen aki most jár még iskolába, reménysugárra lel, hogy van kiút, esetleg rájön, hogy ő a bunkó az osztályban, és talán megenyhül, mert látja, hogy milyen ez a másik félnek.

Nem akarok belemenni a továbbiakban spoilerekbe, mert nincs is mibe, csak a kedvet szerettem volna meghozni ehhez a filmhez. Csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy a gimis mentort, Oliviat játszó Emily Robinson nevét meg kell jegyezni, mert gyönyörű, tipikus szomszéd lány érzését keltette, és a való életben rövidfilmeket rendez, mindössze 20 évesen! Ráadásul ő is ilyen témákat feszeget, elég csak azt a filmcímet írnom, hogy „Virgin Territory”.

Érdekesség, hogy PG17-tel vetítették Amerikában, ami azt jelenti, hogy a célcsoporthoz pont nem juthat el, pedig nekik igazán szükségük lenne erre a filmre. Magyarországon egyelőre nem került forgalomba, és nem is tudni, hogy mi lesz a sorsa. Sajnos felirat sincsen hozzá, csak az eredeti angol, de annyira nem vészes a szöveg, hogy ne lehessen érteni. A képek, a hangulat, úgyis magáért beszél, és eléri a hatását. Én 8/10-et adtam rá, kimentettem a képeket, és azonnal töröltem is le, mert bármennyire is tetszett és jó volt, egy jó darabig nem akarom újranézni, mert annyi emlék és seb jött elő.