The Paper – Ilyen volt az 1.évad

Szeptember 9-én érkezik a The Paper 2. évada, így talán éppen itt az ideje megnézni, hogyan sikerült elindítani a The Office spin-off sorozatát. Bár vannak kifejezetten szerethető pillanatai, az az érzésem, hogy a The Paper nem mindig tudja, miben igazán jó.

The Paper 1.évad – 5/10

Pedig az indulás egyáltalán nem rossz. Sőt, ha a The Office első évadához hasonlítom, akkor számomra a The Paper könnyebben fogyasztható és gyorsabban talál olyan karaktereket, akik miatt érdemes tovább nézni. Mégis van egy furcsa problémája: meglepően nehezen csúsznak az epizódok.

Hiába beszélünk jellemzően félórás részekről, többször azon kaptam magam, hogy megnézem, mennyi van még hátra. Nem azért, mert kifejezetten rossz lenne, hanem mert az epizódok tempója sokszor egyszerűen nem működik. Vannak jó jelenetek, aztán mintha a sorozat elveszítené a lendületét két érdekesebb pillanat között.

A The Paper legnagyobb erőssége egyelőre egyértelműen a szereplők közötti kapcsolat. Ned és Mare történetére például kíváncsi vagyok. Jól működnek együtt, van köztük kémia, és az ő jeleneteikben már érezni azt a fajta természetességet, ami miatt egy munkahelyi sitcom szereplői idővel igazán szerethetővé válhatnak.

Csakhogy egyelőre sem Ned, sem Mare nem elég karakteres önmagában. Nem feltétlenül kellene furcsábbnak lenniük, inkább több olyan tulajdonság, gyengeség vagy különcség kellene, ami igazán megkülönbözteti őket. Jelenleg könnyebb meghatározni őket egymáshoz képest, mint külön-külön.

Hasonlóan jók Nicole és Detrick közös pillanatai is. Amikor a The Paper elengedi az adott rész aktuális újságírói feladatát, és egyszerűen hagyja egymással működni a karaktereket, hirtelen sokkal szórakoztatóbbá válik. És talán éppen itt van az első évad egyik legnagyobb problémája.

Egy jó sitcomnál az aktuális történet sokszor csak ürügy arra, hogy a szereplőket vicces, kínos vagy érzelmes helyzetekbe kényszerítse. A The Paper viszont néha mintha magát az ügyet tartaná érdekesebbnek a karaktereinél. Pedig nem az.

Amikor Ned és Mare beszélget, Nicole és Detrick között megy az adok-kapok, hogy most együtt vannak, vagy sem, vagy Oscar egyszerűen csak reagál az őt körülvevő őrületre, rögtön sokkal jobban működik a sorozat.

Oscar Martinez visszatérése egyébként telitalálat. Oscar Nuñez figurája nem akarja magára erőltetni a sorozatot, mégis szinte minden jelenethez hozzá tud adni valamit. A száraz reakciói és az egész helyzettel szembeni fásultsága üde színfolt, és nálam egyértelműen felfelé húzza a The Papert.

Esmeraldával viszont pontosan fordított a helyzet. Tudom, hogy szándékosan irritáló karakter, de nálam egyelőre az irritáció gyakrabban győzi le a humort. Vannak olyan sitcomfigurák, akiket azért szeretsz, mert utálod őket. Na Esmeraldat csak utálom. Nem vicces, kellemetlen, irritáló, túl sok. Rajta mindenképpen dolgozni kell a 2.évadra.

Nem rossz a The Paper, csak egyelőre nem találja mindig a saját erősségeit. Vannak szerethető szereplői, működő kapcsolatai, jó pillanatai, és az alapötletben is bőven lenne lehetőség. Mégis gyakran pont azokra az elemekre helyezi a hangsúlyt, amelyek kevésbé érdekesek.

Éppen ezért leszek kíváncsi a szeptember 9-én érkező The Paper 2. évadára. Nem arra, hogy sikerül-e közelebb kerülnie a The Office szintjéhez, hanem arra, hogy az alkotók felismerik-e, mi működik igazán ebben a sorozatban.

Mert a The Papernek nem egy új The Office-szá kell válnia. Először igazán jó The Paperré kellene válnia.