(1.évad, 2.évad) A The Capture hivatalosan is bekerült a kedvenc sorozataim közé, ahol olyan nívós társaságban foglal helyet, mint a 24, a Person of Interest és a Homeland. Legalábbis zsáner alapján ide tudnám sorolni. Nem csak az a bravúr, hogy ismét tudott szintet lépni a sorozat, hanem, hogy egyre nagyobb méreteket ölt, és nem fullad ki. Sőt, mindig bizonyítja, hogy van még benne szufla bőven.
The Capture 3×01 – 8/10
3 és fél évvel az előző évad vége után visszatért a brit deepfake thriller, a The Capture. A történetben csak 12 hónapot ugrottak, de gyorsan ki is fog derülni, hogy miért.

1 éve Rachel Carey, aki azóta parancsnok, vagy ha katonai berkeket nézünk, akkor alezredes lett, és az SO15 nevű terror-elhárító csoport vezetője lett, és első kézből irányítja és felügyeli az ország (elsősorban London) térfigyelő kameráit, hogy ne tudja senki használni a Korrekció (Correction) elnevezésű mesterséges intelligencián alapuló élőkép manipuláló programot.
A cold open rögtön agyeldobós volt, annyira zseniális volt. Egy ellenséges katona akart bejutni az országba, kihasználva, az immáron nyilvánosságra hozott program által nyújtott lehetőségeket. Megpróbálta átverni a reptéri kamerákat, és ez sikerült is neki, azonban itt jön a csavar.

Rachel kitalálta, hogy hogyan lehet a deepfake technológiát kijátszani. Egy dupla lencséjű kamerát fejlesztettek ki, aminek az egyik felvétele offline, és egyfajta kontrollt biztosít, hogy a másik, a rendszerre kötött része biztosan jó képet vesz-e. És ezen bukott meg a katona. De a csavarok még nem értek véget.
A telefonján keresztül feltörte a rendszert, és több civil arcára tette rá deepfake-kel az általa használt arcot. Így az elhárítás nem tudott hagyatkozni a kamerákra. Végül aztán mégis sikerült elkapni, hála Carey jó helyen elhelyezett „Carey-Cam”-jának.

Így kell kezdeni egy évadot! Pörgős akció, és csavaros megoldások. De ez még mindig semmi! Önmagában erre fel lehetett volna húzni a teljes szezont, de irányt váltottunk, és ez talán így még jobb lett.
Kiderült, hogy Carey egy csapásra celebbé vált azzal, hogy személyesen ő leplezte le a correctiont. Kínos volt az interjúja Khadijanál, de közben teljesen megértem, mert ő nem az az ember, aki vágyna a rivaldafényre. A szakmájában jó. Ez, és a testvérével való telefonbeszélgetés építette kicsit a személyiségét. De ennyi pont elég volt.

Kicsit érdekes volt a szelfizős jelenet a lakásán, de azt hiszem ez utal arra, hogy idén jobban rá fognak feküdni arra, hogy Rachelnek milyen érzelmi támaszai vannak, és talán még egy szerelmi szálat is kapunk.
Amikor újra felbukkant Isaac Turner, és ahogy egymásra néztek, biztos voltam benne, hogy kettejük közt alakult ki valami, annak ellenére, hogy Isaac kibékült a feleségével. Egyébként érdekes húzás lett, hogy végül mégsem lett miniszterelnök, hanem csak házelnök. Mondjuk látva a rész további eseményeit, érthető.

Közben egy másik szálon zajlanak a nyomozások, és tárgyalások a deepfake technológia alkalmazása kapcsán, és ennek következében találkozunk újra Danny Harttal, és Gemma Garlanddal. Nagyon jól érzékeltették, hogy ők a profik a szakmában, és kisujjból tudják mit kell tenni ilyen helyzetekben, míg Carey még csak zöldfülűnek számít.
És itt jutunk el az évad vélhetően központi szálához. Careyt több oldalról támadják, amiért ő lett a vezetője az egységnek, holott fiatal, tapasztalatlan, és nő. Úgyhogy el fogják távolítani a pozíciójából, amit amúgy is csak átmenetileg töltött be. Megmarad, mint arc, akit ismernek és szeretnek az emberek, de a komoly döntéseket nem ő fogja hozni.

Az Operation Veritas bemutatója kapcsán Carey bemutatja a világnak az új technológiát, amivel ki lehet majd szűrni a hackelést. Átadja a szót Isaacnak, és ekkor történik meg a merénylet. Arra sem volt időm, hogy végigfusson az agyamon, hogy mi történhet, mert már előtte eldördül a lövés. Isaac Turner meghalt. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan meghúznak ilyen durva eseményt.
A támadó belenéz Rachel arcába, de nem húzza meg a ravaszt. Amikor azonosítani akarják, felhasználják az összes kamera képét, ami vette a lövöldözést, és a telefonok felvételét, és mindenhol ugyanazt a férfit látni. Azonban Carey egyértelműen tudja, hogy nem ő az. Hogy lehetséges ez?

Senki nem hisz neki, és valóban felmerülhetett annak lehetősége, hogy a sokk hatására nem emlékszik pontosan az arcra. És remélem erre a paranoid, PTSD-s vonalra kicsit ráfekszenek, mert biztosan többet ki fognak hozni belőle, mint a Rabbit Hole tette. A kérdés az, hogy minek hiszünk jobban? Az emlékeinknek, vagy a videófelvételeknek? Azonban jön az epizód végi nagy csavar. Az elhárító csoport élén az ő helyét az a férfi veszi át, aki megölte Isaac Turnert.
Nagyon erősen kezdett a The Capture, háromszor is leesett az állam a csavarok láttán az epizódban. És semmi nem utal arra, hogy ebben ennyi volt. Sőt, ezek után azt mondom, hogy remélem lesz majd 4.évad is, mert egyelőre zseniális, amit kihoznak ebből a témából. És ha 3 vagy 4 évet kell várni rá, akkor várok.

De ez olyan szintű zsenalitással megírt történet, amit talán a Person of Interest, vagy a Homeland idejében láttam. És emellé még gyönyörű képi világ, erős, és okosan használt színvilág is társul, ami különösen kiemeli a mostani sorozatok közül. Nincs kétség, a The Capture bekerült a kedvenceim közé.

“The Capture – Kezdett a 3.évad” bejegyzéshez egy hozzászólás