Strike Back 6×01 – Kezdett a 6.évad

Kicsivel több, mint 2 évvel a második kasza után visszatért a Sky1 és a Cinemax tesztoszterontól, és most már ösztrogéntől duzzadó sorozata. Az eredeti szériában, ami még csak a Sky1-ra készült Chris Ryan regényeit dolgozták fel, aztán átvette az amerikai csatorna, akik kicsit újragondolták az alaptörténetet és elrugaszkodtak a könyvektől. Ezt a vonalat követi ez a reboot is. Illetve egy kicsit mégsem. A tovább után kifejtem, hogy mire is gondoltam.

vlcsnap-2017-11-01-00h08m21s826

Az első évad John Porterrel még egy ízig-vérig brit inkább kémes sorozat volt, kemény akciókkal. A második évadtól viszont erősen lehetett már érezni az amerikai hatást, így a Scott-Stonebridge páros már inkább egy bodymoviera emlékeztett, de megmaradt az anyasorozat hatása, és most jött az újabb reboot, ami viszont dobott mindent, és teljesen hollywoodi blockbuster akciófilm hangulatot teremtett. Ami engem zavar. Pontosabban inkább túl tiszták egyelőre a karakterek. Volt egy-két minimális hiba, de túl szépek és tökéletesek (köhm Roxanne McKee).

vlcsnap-2017-11-01-00h08m00s219.jpg

Először egy főszereplő volt, aztán a reboot után már kettő plusz a csapat, és most a második reboot után már négy plusz két kiemelt mellékszereplő. Ha lesz még egy reboot, akkor vajon nyolc főszereplő lesz? A viccet félretéve nézzük meg kicsit a karaktereket. A két férfi főszereplőn nem sokat gondolkodtak az írók. Konkrétan átemelték Scott és Stonebridge karakterét. Samuel Wyatt őrmestert például ctrl+c ctrl+v-zték, mert mind kinézetre, mind stílusra, ugyanolyan, mint Damien Scott. Ja és természetesen ő kapta az egyetlen szexjelenetet is, ami megint felesleges volt. (A hatás kedvéért kitömték a törölköző alatti területet…) Daniel Macallistar is olyan, mint Stonebridge, csak egyelőre ő nem szimpatikus nekem. Elég kevés színészi képességet mutatott be. Jöhetnek a női karakterek, hiszen most a nők virágkorát éli Hollywood, így kötelező volt erős női karaktereket a történetbe helyezni. Kezdjük Natalie Roberts századossal, bár időrendben nem ő jönne. Az ő karakterét Rachel Dalton és Kate Marshall személyiségjegyeiből gyúrták össze. Amit kihoztak belőle, a nagyképűség, egyelőre nem tetszik, de tény, hogy jól színészkedik és basszus, iszonyúan dögös, és ezt a nézőknek is bemutatják. És végül Gracie Novin jön, aki messze eddig a legjobb karakter, és a színésznő is jól hozza. Ha kell, akkor bunkó kecskepásztor, de volt már szakadt bulizós csaj, és még akciózik is. Az ő szájába adták a legtöbb laza dumát, pedig azért megint próbálták adni azt a hangulatot, de egyelőre Macallistar és Wyatt szájából nem hiteles. Na jó, utóbbiéból talán mégis.

vlcsnap-2017-11-01-00h12m26s338

Az akciókkal sem voltam maradéktalanul elégedett, mert olyan, mintha nem mertek volna mindent mutatni, és visszafogták volna magukat. Egy lövésnél elkapták a kamerát, egy leszúrásnál már csak a végét láttuk, szóval olyan furcsa volt a megvalósítás, pedig a rendező már a 3.évadban is rendezett epizódokat, a 4-5.évadokban meg pláne. Hozzá kell szokni az új szereplőkhöz, és akkor talán jobb fog kisülni, mint az idei másik akció rebootból, a 24 Legacyból, ami utólag visszagondolva óriási hiba volt. Remélem ők nem nyúlnak mellé, bár nem is félek ettől igazán. Erre egy 6/10-et adtam, szívem szerint 6,5-eztem volna, de nem fél pontozok. A 7 pontot meg nem éri el, így marad csak 6. A 2.évados reboot 1.része nekem jobban bejött.

Ui: Ja és külön tetszett a kis kézből felküldött drón. Ilyen megoldás jöhet még!

Leave a Reply