A Homeland újra olyan, mint régen. De nem minőségileg, mert arra még várnunk kell. Inkább arra gondolok, hogy az első részek csiga lassú építkezésből állnak. Haladgatnak a szálak, de komoly előre lépés egyik téren sincs. A tovább mögött spoileresen is írok pár sort a részről.

„Homeland 6×02 – Lassú alapozás” Tovább olvasása
Hónap: 2017. január
A S.H.I.E.L.D. ügynökei – Ez volt a 3.évad
Eléggé felemás érzéseim vannak, a SHIELD ügynökeivel kapcsolatban. Amitől féltem, hogy az évad második fele leül, az bekövetkezett. De nem abból a szempontból, ahogy hittem volna. A tovább mögött spoileresen (számít ez még spoilernek ennyi idő után?) folytatom.
„A S.H.I.E.L.D. ügynökei – Ez volt a 3.évad” Tovább olvasása
eSportTV Magyarországon?
Bármennyire is leáldozóban van a televízió kora, egyre-másra bukkannak fel az új csatornák. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nálunk még mindig erőltetik a tv-s tartalmat. Egyetlen kiaknázatlan területet látok még a piacon, és az az eSport. Kezdeményezések vannak, például a GalaxyTV részéről a „Late Night Gaming” nevű műsor, ahol éjszaka előre felvett streameket adnak, de egyelőre ennyi. Állítólag az időponthoz képest meglepően jól teljesít nézettségileg a műsor, szóval lenne rá minimális igény, hogy szélesebb körben is sugározva legyen hasonló tartalom. A kérdés csak az, hogy egy komplett csatornát beáldozna-e valaki annak érdekében, hogy éjjel-nappal számítógépes játékok menjenek rajta. Szerintem abszolút lenne helye, még ha elég rétegtartalomról is van szó.

Az egész ötlet számomra onnét jött, hogy a League of Legends bajnoksága, vagyis az LCS, idén rengeteg tartalommal szolgál az online nézők számára. Csütörtökön és pénteken 17:00-tól 21:30-ig vagy akár 23:00-ig mennek az európai porond mérkőzései, ráadásul pénteken éjféltől nagyjából hajnali 3 óráig jön Amerika, hogy aztán szombaton és vasárnap este 9-től ismét hajnalba nyúlóan menjen tovább a küzdelem. Idén pedig szombatonként is van Európa délután 4-től, 3 hetente pedig vasárnap ugyanebben az időpontban. Akárhogy nézzük, ez minimum 32 óra, maximum 48 órányi(!) tartalmat jelent. Ez hihetetlenül sok. És ez csak az élő tartalom és csak a League of Legends. Konkrétan a komplett hétvégi főműsoridőt lefedi. Ezen kívül régi meccsek visszajátszását is be lehetne iktatni, és még ott van számos más eSport is: Overwatch, CS:GO, Hearthstone, Fifa, Call of Duty, stb…

Nálunk magyaroknál eléggé gyerekcipőben jár ez a műaj, de az a véleményem, hogy az első, aki lecsap erre a lehetőségre, később óriásit kaszálhat. Rengeteg a játék és egyre több lesz. Élő tartalom, és felvétel van egyaránt, ahogy játékokból is egyre több és több van. Lehetne felmérést készíteni, hogy melyikre van a legnagyobb igény (amúgy csak rá kell nézni a twitch.tv toplistáira), és ez alapján egy elég jó műsorrendet össze lehetne állítani. Úgyhogy várom az eSport1 csatornát a következő pár éven belül a magyar szolgáltatók kínálatában. (Micsoda optimista kicsengés.)
Ti örülnétek egy eSport csatornának?
24: Legacy – TONYYYYY!
Végre kaptunk egy trailert, amiben látjuk Tony Almeidat (Carlos Bernard), és nem korábbi felvételen. A tovább mögött van még egy videó, ahol 3 percben beszélnek a szereplők és a készítők az évadról. Annak az az érdekessége, hogy rengeteg új képkockát kapunk az évadból.
A S.H.I.E.L.D. ügynökei 3×13 – Wow!
Nem terveztem a finálé előtt írni az Agents of SHIELD-ről, de ez a 3×13-as rész annyira kiemelkedően bitang jó volt, hogy muszáj megemlékeznem róla. Tulajdonképpen egy kémdrámát hoztak nekünk az írók, de olyan minőségben, ami nem volt jellemző erre a sorozatra. Komolyan arra gondolok, hogy új írókat fogadtak fel erre a részre.
„A S.H.I.E.L.D. ügynökei 3×13 – Wow!” Tovább olvasása
A S.H.I.E.L.D. ügynökei 3.évad féltávon
A későn érkező. Tudom, hogy odakint már a 4.évad megy, itthon pedig befejeződött a szinkronos vetítése a 3.évadnak, de én egyben darálom az évadot. Tavaly megpróbáltam hetente nézni a 2.évadot, de gyorsan elvesztettem a fonalat és káosz lett. Ezt a szezont viszont egyben nézem (napi 1-2 rész) és sokkal jobb. Bár lehet, hogy ez a minőségnek is köszönhető, ami magasan van.
Brooklyn 99 4.évad: Az évad felénél
12 rész ment le a Brooklyn 99 idei évadából és most egy több, mint 4 hónapos(?!) szünetre megy a sorozat. Az a helyzet, hogy rá is fér, hogy a csapat pihenjen, mert amit idén láthattunk, az eléggé gyenge volt. Igen, rögtön így belecsapok a közepébe. Nem köntörfalazok. Bele-belenézek a korábbi évadokba, amit a Viasat délután ismétel, és sokkal jobb szórakozást nyújtott akkor a sorozat. Szerencsére a félévad finálé dupla része adott némi reményt, hogy van még szufla Jakeben és a csapatában.

Prison Break 5.évad promóképek és előzetes
A másik nagy kedvencem a Szökés volt. 7 éve ért véget. Te jó ég, már 7 éve! Idén viszont folytatódik. Az 5.évad április 4-én (magyar idő szerint 5-én hajnalban) indul. Ahogy a 24-hez, úgy ehhez is jött egy új előzetes, karakterposzterek és promóképek (szerintem az évadhoz, de azt írták, hogy az 1.részhez).
![Screen Shot 2017-01-12 at 11.51.01 AM [www.imagesplitter.net].jpeg](https://i0.wp.com/negyedikfalblog.com/wp-content/uploads/2017/01/screen-shot-2017-01-12-at-11-51-01-am-www-imagesplitter-net.jpeg?resize=726%2C409&ssl=1)
„Prison Break 5.évad promóképek és előzetes” Tovább olvasása
24: Legacy 1×01 promóképek és előzetes
Szokjatok hozzá, a következő hetekben, főleg a premier után, rengeteg cikk fog érkezni a 24: Legacyról. A 24 tett engem sorozatfüggővé, és most, hogy feltámasztják, meg vagyok őrülve (jó értelemben). Kaptunk egy rakás képet az 1.részből, és egy új előzetest, új jelenetekkel és az utolsó pár másodperc… nos nagyot dobbant a szívem. A tovább mögött ott van minden, sőt még egy epizódleírás is.
„24: Legacy 1×01 promóképek és előzetes” Tovább olvasása
Eyecandy: Claire Danes
Claire Danes a Homeland sztárja a Marie Claire fotózásán vett részt. A tovább után még több képet találni és egy videót, amiben beszél a fotózásról.
