Neagley 1×01 kritika

A Reacher sorozat eléggé a szívemhez nőtt. Nagyon jól működött együtt az óriás Neagleyvel, a magánnyomozóval, aki tökéletes visszatérő segédje volt a címszereplőnek. De számomra ennyi volt a karakter: egy jó mellékszereplő, akit öröm viszontlátni, amikor beugrik segíteni. Pont ezért csodálkozom, hogy saját sorozatot kapott, ráadásul egy teljesen eredeti történetből. Egy rész után pedig elég vegyesek az érzéseim arról, hogy erre tényleg szükség volt-e ebben a formában.

Neagley 1×01 – 5/10

Azt éreztem, hogy Neagley személyisége egyelőre nagyon felületes, ami abból is fakadhat, hogy a karakterét eredetileg a Reacher tévés változatához bővítették ki. A könyvekben Neagley jóval kisebb szereplő: először a 2002-es Without Fail című Lee Child-regényben jelent meg, vagyis a hatodik Reacher-könyvben. A tévés Reacher viszont már az első évadtól kezdve fontosabb szerepet adott neki.

Ennek nagyon egyszerű oka volt: Reacher könyvbeli belső monológját valahogy képernyőre kellett fordítani. Lee Child szerint a könyvekben Reacher gondolatait egyszerűen le lehet írni, a sorozatban viszont nem akartak folyamatos narrációt használni. Neagley ezért részben azért lett fontosabb, hogy legyen valaki, akivel Reacher megoszthatja az információkat és a gondolatait. Vagyis ironikus módon egy tévés adaptációs probléma miatt lett Neagleyből végül önálló sorozat főhőse.

A Neagley pilotja egy közös akcióval indul Reacherrel, amit élveztem is, hiszen a köztük lévő kémia továbbra is működik. Fontos kiemelni, hogy míg a Reacher eddigi évadai egy-egy Lee Child-regényt dolgoztak fel, addig a Neagley már nem adaptáció. A készítőknek így gyakorlatilag szabad kezük volt abban, hogy kitalálják, milyen legyen a sorozat.

A döntésük egy szektára esett, ami alapötletként kifejezetten tetszik. Ezt a témát természetesen már sokszor feldolgozták, de kíváncsi leszek, hogy a sorozat milyen irányba tereli majd az eseményeket. Egyelőre ez az egyetlen olyan elem, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet.

Nyilván a legfontosabb feladat az lenne, hogy Neagley karakterét jobban elmélyítsék, amire szükség is van, mivel számomra egyelőre nem elég karakteres ahhoz, hogy önálló főhősként működjön. Nem rendelkezik Reacher sherlocki logikájával, a testi adottságai sem hasonlíthatók hozzá, de sajnos még az a fajta kisugárzása sincs meg, ami elég lenne ahhoz, hogy egyedül elvigye a hátán a sorozatot. Ezért kap egy személyesebb szálat Tommy halálával, ami remélhetőleg később többet is kihoz majd belőle.

A másik fontos elem a csapatépítés lesz. Neagley nem magányos farkasként fog működni a sorozatban, már most látható, hogy kik fognak köré csoportosulni. Ez a Reacher esetében is jól működött, így remélhetőleg itt is sikerül olyan karaktereket összehozni, akik valóban hozzá tudnak tenni a történethez.

Ez viszont egyben probléma is volt számomra. Az 53 perces pilotnak egyszerre kellett bemutatnia Neagleyt egy új oldaláról, felépítenie a rejtélyt, elindítania a fő történetszálat és bemutatnia az új szereplőket. Muszáj volt kockáztatni, azonban a szektán kívül egyelőre más nem igazán ütötte meg az ingerküszöbömet.

A készítők láthatóan mindent megtettek azért, hogy Neagley ne egyszerűen egy női Reacher legyen, mégis pont a pilot az, ahol a saját identitás keresése a legkevésbé érződik. Pedig a háttérben nagyon tudatos döntések vannak: eredeti történet, Chicago noir-hangulat, állandó csapat, személyes trauma és saját nyomozói identitás.

Egyelőre azonban mindebből kevés érződik a képernyőn. A Neagley pilotja nem rossz, csak nem mozgatott meg bennem semmit. Tucat nyomozósnak érződik. Van benne potenciál, de az első rész alapján még nem látom azt a pluszt, ami miatt egy újabb Reacher-spinoffra valóban szükség lett volna.